Érdekes téma merült fel minap egy fórumon. Hogyan viselkednek a gyerekek, ha egy (valamiért) más embert látnak, mint a "megszokott". Gondolok itt tolószékes bácsira, vagy fél lábú nénire, vagy akár egy fekete férfira.
Mit lehet ilyenkor mondani a gyerkőcnek?
Marcival annak idején akadt kényes szituáció bőven, így elmondhatom, hogy sikerült megfelelően kezelnem a kérdéslavinát, amit beindított egy-egy ilyen találkozás.
Egyszer megkérdezte a buszon (jó hangosan):
- Anya, miért olyan fekete a bácsi bőre?
Erre én:
- hát, mert vannak akiknek világosabb a bőre, és van akinek sötét. Például nekem zöld a szemem, neked kék.
Láttam, hogy Fekete bácsinak tetszett a magyarázat. Nekem is. Még szerencse, hogy ilyen könnyen vágtam a választ.
De vannak kényesebb szituációk is. Például egy kerekesszékes, fél lábú bácsi.
Marci:
- Anya, miért nincs lába a bácsinak?
- Mert beteg volt és le kellett vágni.
- és miért van ilyen kocsiban?
- mert nehéz egy lábbal menni.
- és fájt neki, mikor levágták?
(közben észrevettem, hogy a férfi somolyog, láthatóan mulattatta, hogy vért izzadok :))
Erre azt mondtam:
- Nem tudom, kérdezd meg tőle.
Ő mosolyogva odafordult, és elmesélte, hogy sokkal jobban fájt mikor beteg volt a lába, most legalább már nem fáj.
Összemosolyogtunk.
Egyébként én mindig is azon a véleményen voltam, hogy magyarázzuk el ott, helyben, otthon már elfelejtődik. Szerintem a "figyelem tárgyának" is jobb érzés, mintha egyszerűen eltekerjük a gyerek fejét, mint ha nem lenne szabad odanézni sem. Igyekeztem közvetlenséggel és együttérzéssel beszélni ezekről az emberekről, hogy hasonló érzéseket keltsek a gyerekeimben is.
Marci annak idején egy "vegyes" csoportba került, volt down kóros, autista és oxigénhiány miatt sérült gyerek is. Sosem volt neki furcsa, vagy kényelmetlen, az első perctől kezdve elfogadta a másságukat. Mintha csak a hajuk lett volna hosszabb vagy rövidebb, ezt is csak egy tulajdonságnak tekintette Marci.
Érdekes, hogy egy ilyen csoportban az egészséges gyerekek nem fejlődnek visszafelé, ha egy kevésbé ügyes, vagy kissé lemaradt gyerekkel vannak együtt, inkább a beteg gyerekek tanulnak tőlük (sokan az ellenkezőjétől tartanak). De így van ez Peti ovis csoportjában is. Ott ugyan mindenki egészséges, ám a nagyok nem vesznek fel már kinőtt babás szokásokat, inkább lesnek a nagyoktól. Mint Peti is. Ez biztos ösztönös lehet, a belénk táplált tanulási vágy miatt.
Ti, anyukák? Volt már valakinek hasonló "édes-kellemetlen" szituja? Meséljetek:)
