Pár napja moziban voltunk Zével.
Láttunk egy nagyon jó filmet, a címe: Az Út.
Nem az a szokványos amerikai világmegmentős fajta, hanem nagyon is hihető történet.
Apáról és fiáról szól, akik elindulnak a déli partra, mert csak ez az egyetlen esélyük a túlélésre ha beköszönt a tél.
Éheznek, fáznak, menekülnek.
A kisfiú már a tragédia után született, így neki emlékei sincsenek a régi világról. Az apát pedig az álmai gyötrik, a szép, üde, és még színes világból, ahol még a felesége is vele volt.
Az túlélők mostanra két csoportra oszthatók: Vannak a rosszak, akik embereket esznek és vannak a jók, akik "viszik a lángot".
Apa és fia pedig viszik a lángot és közben egyetlen fegyverük van, egy pisztoly, két golyóval. Ám ezt sem az ellenségnek tartogatják, hanem maguknak.Van pár helyzet, mikor majdnem használniuk kell....
Ebben a fimben az volt a leginkább szívszorító, hogy bele tudtuk képzelni magunkat a helyzetbe... "Jajj, csak ne kelljen soha ilyen döntésre kényszerülnünk!
Mi mit tennénk, ha a fiunkra szemet vetne egy emberevő? Vajon mi fejbe tudnánk lőni a saját vérünk, hogy az a lehető legkevesebbet szenvedjen...?"
És ott volt állandóan a kérdés a levegőben: Van-e értelme küzdeni egyáltalán? Vagy azoknak volt igazuk, akik már a halálba menekültek?
Mindenesetre az apa azt tanítja a fiának, hogy sose adja fel. A fiú pedig az apjának, hogy tanuljon meg újra bízni az emberekben.
Napokig a film hatása alatt voltam. Én kötelezően megnézetném mindenkivel, hogy lássa mit veszíthetünk, ha nem vigyázunk a Földre és folytatjuk a háborút.
Előzetes a filmből:
http://www.youtube.com/watch?v=hbLgszfXTAY
