2009. december 6., vasárnap

Újra itt :)

Hát, jó régen nem készült már bejegyzés. Sajnos technikai problémák merültek fel,de mint ma kiderült, megoldódott végre. Jó sok minden történt azóta.

Elkezdődött az óvoda Petinek, és azóta (lassan de biztosan) be is szokott végre. Az óvónők tündériek, megértők és tényleg hagyták a saját ütemében beszokni. Jövő hét csütörtökön adventi készülődés lesz az oviban, olyan szülőkkel összevont, meg is hívtak minket. Örülök, el is megyünk mind a két gyerekkel (Marcinak is elintéztem, annyira szereti az ilyen foglalkozásokat). Ildikó néni (a fejlesztőpedagógus) nagyon kreatív, akárhányszor Petiért megyek, ő kint van és tűzköd-díszít, dekorál :)

Úgyhogy már nincs más hátra, lassan nekem is vissza kell szoknom a munkába, lehet nehezebb lesz mint az ovi Petinek :) Bár időnként már kezdem úgy érezni, hogy kellene egy kis kikapcsolódás :))

Ma például fél órán keresztül visított Peti, hogy "NEM AKAROK ALSÓNADRÁGOT VENNI!!!" Előző nap pedig szánt szándékkal belepisilt a nadrágjába, csak mert sietnünk kellett. Hát igen, egy háromévesnek is vannak hatékony eszközei a felnőttek sakkban tartására :)

Ma éjjel itt járt Mikulás.

Úgyhogy a mai délelőtt gumicukrok, rágók és csokimikulások között telt. Ja, meg hogy ne unatkozzak, gipszporral a levegőben.

Marci ugyanis egy kvarckristály-bányát kapott a Mikitől. Szerencsére bejött neki, ki is bányászta mind az öt kristályt azon nyomban :)

2009. október 28., szerda

A harmadik szülinap

Igen, elérkezett ez a nap is.... Ez a harmadik sokban különbözött a másik kettőtől.

Először is, már nem egy babát köszöntöttünk, hanem egy igazi, belevaló kisfiút.

A három év alatt magatehetetlen csecsemőből egy nagyszájú, néha bizony szemtelen gyerkőccé nőtte ki magát Peti.

Na meg véget ért egy korszak is. A harmadik gyertya elfújásával elszálltak a gondtalanul együtt töltött hétköznapok is. Vége az együtt sétálgatós, játszóterezős,babakocsi tologatós, lustizós délelőttöknek.

Lesz helyette ideges-rohanós, ködös-jeges-sáros, oviba cipelős,sírós, fázós hajnal.

Ezentúl ajándék lesz minden perc amit együtt lehetünk, ráérősen, nyugodtan. Együtt várjuk majd ezeket a napokat, mikor együtt alszunk majd kilencig, hogy aztán a nagy ágyban töltsük a fél délelőttöt.

Nem tudom más hogy van ezzel a harmadik szülinappal, de én egy kisebb fajta "fészekből kirepülésként" élem meg. Már oviba jár. Már rendszeresen nélkülem tölt pár órát. Ez a pár óra meg egyre csak nőni fog, míg egyszer csak fél nappá növi ki magát. Aztán pár év és az ablakban fogok izgulni éjjel, vajon haza ér-e épségben. Hiába, ez az anyák sorsa és végső soron örülni kell ennek. Örülni kell, hogy egyre önállóbb, egyre inkább a külvilág felé fordul. Egyre többször érzi egyre határozottabban, hogy ő egy külön akarattal rendelkező ember. Így van ez jól, hiszen ha nem így lenne, akkor az nagy baj lenne.

De nézzük csak, mi történt három évvel ezelőtt? Egy őszi reggelen végre elérkezett a nagy nap. 15 órás vajúdás után világra jött egy gyönyörű, erős, fekete hajú kisfiú, Péter. Születésével tíz hónapnyi aggódásnak lett vége. Mert sokat aggódtunk érte. Aztán egyszer csak ott volt, sírt, hihetetlen hangerővel. Felfoghatatlanul csodálatos pillanat volt, ami mára csodálatos évekké dagadt.

Egy szó mint száz, boldog harmadik születésnapot drága Petikém! Zének pedig köszönöm ezt a csodálatos kisfiút :)

Képek a harmadik szülinapról:

Peti 3. szülinap

2009. október 7., szerda

Farmville

Igen, az új szenvedély :)

Ez egy ingyenes játék a Facebookon, lényege, hogy vetéssel, aratással "farm pénzt" gyűjthetsz, és rengeteg jó dolgot vásárolhatsz a farmodra, például fákat, állatokat, házat, biciklit, a lényeg, hogy megalkothatod a saját kis farmod és ha van elég pénzed, bővítheted is a területed.

Rengeteg szomszédod is lehet, persze ha az ismerőseid is játszanak. A legjobb benne az, hogy nem igényel sok időráfordítást, ha akarod olyan gyümölcsöt-zöldséget vethetsz el, amihez akár 6 napig sem kell hozzá nyúlnod. Szóval mostanában Zével egymást próbáljuk megelőzni, vetünk-aratunk.

Mivel nem volt elég szomszédunk, csatlakoztunk a Farmville Clubba, és elkezdtünk szomszédokat gyűjteni.

Jelentkeztek is, a világ minden tájáról.

Van kínai, amerikai, svéd, görög, arab, német szomszédunk is. Hihetetlenül jó látni, hogy fejkendős arab asszonyok, komoly amerikai üzletemberek, sokgyermekes olasz anyák is ugyanúgy szántanak-vetnek-aratnak, mint mi itt, Magyarországon :)

Úgyhogy így "éldegélünk" békében egymás mellett, minden nap küldünk egymásnak valamilyen ajándékot, és segítünk is a másik farmján ha valami munka akad.

Mikor néztem a szomszédaim fényképét, átfutott rajtam, milyen jó is lenne, ha az életben is így lenne.

Ha békében együtt élne mindenféle nemzetiségű, vallású emberke és nem lenne ellenségeskedés és háború.

Azt hiszem akik ezt a játékot játsszák,és előítéletek nélkül szomszédoknak fogadnak mindenféle kultúrákban élő embereket, azok már meg is tették az első lépést ez ügyben :)

Úgyhogy mindenkit arra bíztatok, ha van hetente egy-két szabad perce, vessen, arasson, szerezzen barátokat :)

2009. október 4., vasárnap

Sakk

Peti újabban sakkozik Zével.

Először csak felrakosgatták a bábukat és úgy csináltak, mintha.

Aztán Zé magyarázni kezdte neki a sakkfigurák nevét. Gyalog, bástya, stb...

Másnap Peti kérte, megint sakkozzanak.

Szépen felsorakoztatta a bábukat és mondta közben a nevüket:

"Gyerek" (gyalog), "báttya" (bástya). Egyébként nem keverte össze, csak átnevezte őket.

Végülis, miért ne? Lenne anya bábú, meg apa, após és anyós, gyerek, meg báttya. Sokkal izgalmasabb lenne, nem?

Rubik kocka manapság

Szombaton vettem Marcinak egy Rubik kockát, kíváncsi voltam, mihez kezd vele.

Pár óra kitartó tekergetés után odajött hozzám és azt mondta:

- Te, anya! Tudod mit kellene csinálni?

- Mit? - kérdeztem.

- Egy olyan programot, amivel ki lehet rakni a Rubik kockát. Csak be kellene színezni rajta a kocka állását és a program megmutatná a lépéseket! Gondoltam rákeresek. Nem, nem Marcinak jutott eszébe először. Van ilyen program.

Úgyhogy délután ezzel rakta ki a kockát...

Hol vannak már a régi szép(?) idők, mikor szenvedtünk a kockával, majd pár hónapnyi sikertelen próbálkozás után feltettük a polcra porosodni?

Én például mérgemben levakartam az összes matricát és átragasztottam őket (mégsem hagyhattam úgy, szégyenszemre).

A mai gyerekek nem trükköznek. Nem ragasztgatnak,nem vágják falhoz, egyszerűen kitalálnak rá egy programot.

A többi meg versenyt űz a kirakásból, csukott szemmel, másfél perc alatt.

Hiába, fejlődünk, és nem butulunk, hanem ijesztően okosodunk. Mármint nem mi, hanem a kis tizenévesek. Rengeteg kis zseni mászkál közöttünk.

De vajon ugyanolyan felemelően csodálatos nekik is ha kirakják, mint nekünk volt régen? Nem, nem hiszem...

Azért nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a világ, mikor már ők fogják irányítani.

Jobb lesz? Vagy rosszabb? Érdekesebb, vagy sokkal unalmasabb? Örömet fog-e okozni bármi probléma megoldása, ha nem kell többet megdolgozni érte? Vagy tovább bonyolítjuk a dolgokat, hogy legyen majd megint min agyalni?

Érdekes. Kíváncsi vagyok nagyon.

Én bízok bennük, hogy sokkal, de sokkal jobb lesz.

2009. szeptember 28., hétfő

Merlin - Cabaret a'la Carte

Na, túlestünk az estén, megvagyunk :)

Szuper volt minden, minden szempontból!

Anyósék jól viselkedtek, Peti megkönyörült rajtuk, simán, 3 Anna-Peti után aludni tért, semmi műsor!

Tehát kétszeresen is örvendünk: Egyrészt hogy ez az este jól ment, másodsorban pedig ezzel megnyílt a kapu a további barátos-beszélgetős-borozgatós, mozizós, vacsorázós esték előtt :)

Mi 11-ig voltunk a Merlinben.

Az előadás fergeteges volt. Cabaret a'la Carte volt a címe és tulajdonképp egy színdarab kellős közepén vacsoráztattak meg minket.

(bővebben itt: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/38395_kabare)

Már a fogadtatás sem volt semmi, mikor beléptem, egy kedves pincérfiú (egyből felismertem, Szabados Mihály, színész, lásd a képen) az asztalhoz kísért, kihúzta a székem, megkérdezte, mit hozhat inni. Tök zavarban voltam a szitutól :)

Aztán elkezdődött az előadás.

A következőképpen zajlott:

Előadás, előétel, előadás, főétel, előadás, desszert.

Nagyon jó volt. Az asztaltársaságunk is. Egy mérnök és egy jogásznő (ők egy cégtől) és Zé egy munkatársnője.

A társaság elég puccos volt, de ami megnyugtatott, hogy legalább annyira voltak feszengőek, mint mi.

A vezérigazgatónak volt egy jó húzása az elején: Levette a nyakkendőjét-zakóját, és erre kért mindenkit.

A dumája is jó volt: "Mint tudjuk, válság van. Ezért egybevontuk a vacsorát és a színházat" :)

H1N1 - érdekességek

Barbi linkje, olvassátok!

Akinek nincs televíziója, annak elmondom, hogy van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, szinte minden témában. Beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?

Ma reggel a Kossuth Rádióban hallottam, hogy bár a felnőtteken végzett tesztek eredményei még nem ismertek, elkezdték veszprémi önkéntes gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva, rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem, minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.

A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.

Ez ugye elméleti szám, de ennyi halálos áldozata lenne egy minden magyar állampolgárra kiterjedő influenza járványnak. Jegyezzük meg ezt a számot, mert még visszatérünk rá.

Mit felejtettünk el 33 év alatt?

Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta – talán túl beszédes elnevezés lett volna.

Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.

És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:

1. A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.

2. A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.

3. A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.

4. Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.

5. Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.

6. A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.

7. A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.

8. Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos “gyógyszerlogikájukkal”: a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.

9. Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

10. Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.

11. Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

Számoljunk tovább:

Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk EGYETLEN életet a sertésinfluenza következményeitől? Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének…

A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált, ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak a veszteségi aránya.

Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire a tudomány lelkesen tapsol, mert “minden egyes élet értékes”. Viszont ha ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani EGYETLEN élet megmentése érdekében.

Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy EGYETLEN élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül, attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.

Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10 embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.

Kinek ennyire értékes 1 élet?Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy “csinálni KELL valamit”. A reformok reformját is megreformálják, mert azt várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó. Ezért ők csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani. Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.

200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az oltásba magába, szintén elgondolkodtató – nem? Ha a józan ész alapján közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a következő választásokkor.

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA

Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai. A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni.

A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.

Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról.

( forrás: http://www.hostom.net/boszininjacomujwp/oltasok/ )

2009. szeptember 10., csütörtök

Fő a biztonság

Tegnap leküldtem Marcit gyufát venni. Nem telt el öt perc és vissza is ért. Mondta, hogy nem adhatnak el 18 év alattinak gyufát. Se cigarettát, se alkoholt, se óvszert.

Oké, értem én, igazuk van. Részben.

Mert egyet nem értek.

Óvszert miért nem vehetnek? Nem egy helyről hallottam már, hogy a mai 16 évesek már simán szexelnek. Vagy tegyék inkább óvszer nélkül?

Azt sem igazán értem, hogy mi kárt okozhat mondjuk egy 12 éves, ha gumit vesz? Lufit fúj belőle? Netalántán felpróbálja?

Hát, egy biztos. Változnak az idők.

Hol vannak már a kis gyufaárus lányok...

2009. szeptember 9., szerda

Óvodai beszoktatás

Az első óriási törés a szülők és gyermekük életében, mikor a családból először kerül intézményi nevelésbe. Ez az első leválás nem megy könnyen senkinek.Tulajdonképpen ez természetes is, hisz egészséges, nyugodt családi háttérből kikerülve új világba csöppen a 3 éves kicsi.

Az óvodai beszoktatás kezdetén mindig azt mondom a szülőknek, ha a szülő megszokja, idő multával gyermeke is így tesz. Persze előzetesen anya, apa sokat tehet azért, hogy ne érje gyermeküket hideg zuhanyként az óvoda. Gyakran hallottam, mikor anya így fegyelmezte kicsijét – „…megállj, majd ha ovis leszel, ezt nem csinálhatod …, kapsz az óvó nénitől!”

Az óvodával ne ijesztgessük, hanem igyekezzünk pozitív képet kialakítani folyamatosan ovikezdésig benne. A zökkenőmentes beszoktatásra nincs kész megoldás, minden gyermekhez külön, egyénre szabva kell megtalálnunk a kulcsot.

Több szülő megkérdezte már tőlem az évek során, „Óvó néni, hogy neveljem, fejlesszem otthon tovább gyermekemet, most hogy óvodás lesz?” ,,A családi nevelés ezután is ugyanolyan fontos, mint az óvodai fejlesztés”- válaszolok erre, és nagyon komolyan is gondolom.

Egymás nélkül egyik sem ér sokat. Az otthoni háttér, a családból hozott szokások (étkezési, pihenési), követelmények ismeretében, tudatában kezdhetjük meg az óvodai fejlesztést. Egy gyermek alapvető tulajdonságainak, beszédfejlettségének, különleges szokásainak ismerete híján vakvágányra juthat az óvónő.

Különböző óvodai programokkal nevelnek óvodáink, van, ahol projektszerű, témakörök szerint, van, ahol a művészetek alapjait tekintik mérvadónak, van, ahol a gyermekek egyéni képességeinek fejlesztésére építkeznek. Sorolhatnám még ezeket, de a legfontosabb, hogy a szülők először ismerkedjenek meg annak az ovinak a programjával, ahová gyermeküket adják.

Aztán, ha van lehetőségük óvónő választásra, azt is körültekintően tegyék! Az az óvodapedagógus, aki gyermekszerető, empatikus és kisugárzása érződik az első találkozások alkalmával, biztos megfelelő lesz gyermekük számára. Tapasztalataim szerint mindig a gyermek választ, mert megérzi az első, kapcsolatteremtő együttlét alkalmával, az igazi óvó nénit! Ennek egyik biztos jele lehet az is, hogy az óvónő első alkalommal nemcsak a szülőkkel beszélget, hanem a gyermeket is megszólítja.

Még egy dolog, ami talán véleményem szerint a legfontosabb, a BIZALOM! A szülők bízzanak meg nagyon abban az óvónőben, aki gyermekükért lesz felelős. A legjobb, ha ez a bizalom kölcsönössé válik és az óvónéni is bízik a szülőkben, a gyermekben. Ez a titka a sikeres közös nevelésnek!

2009. szeptember 4., péntek

Alteregó a neten

Ezt az arckeresőt tegnap találtam, jókat nevettem rajta (meg Másikbarbi is :)) http://www.pictriev.com/facedb/fs2.php?imgref=1792bea8b38f0

A kereső szerint Petinek ő az alteregója.

Mondjuk kislány, de mit számít, kis hajat növesztene Peti, még jobban hasonlítana! :D

Atkins táplálkozási szemlélet

Direkt nem diétának írtam, ugyanis ez inkább egyfajta táplálkozási szemlélet, ami a napi feltétlenül szükséges, hízást még nem okozó szénhidrátmennyiség fogyasztását jelenti (lásd a képen az Atkins féle táplálékpiramist).

Még Peti fogantatása előtt így éltem, így tartottam a 56 kilós súlyomat 6 éven keresztül, minden nehézség és áldozat nélkül (70 kilóról fogytam le). Aztán Peti megfogant, és a nőgyógyászom javaslatára "hízókúrába" kezdtem.

Szóval,most újra belekezdtem. Ez már a nyolcadik nap.

Célom, hogy lefogyjak 60 kilóra (ez 7 kiló mínusz). Azonkívül vissza akarom nyerni a régi energiám, na meg csökkenteni akarom a káros koleszterin szintemet.

Ha megvan a 7 kiló mínusz, akkor jön majd az izmosítás, formázás :) Jövő nyárra már egy bombanő fog kilibbenni a strandra, ez tuti :D

Eddigi eredmények:

Másfél kiló mínusz, csípő: -1 cm, derék: -2cm, comb:-1cm, mell: -fél cm, felkar: -fél cm.

De ami a legfontosabb, a fáradékonyságom teljesen elmúlt(ami az ingadozó vércukorszint miatt volt), energikusabb lettem, sokkal mélyebben alszom éjjel, duplájára nőtt a libidóm ;) és a ráadás, az éhségérzetem ELTŰNT!!! Ahogy mondom, szó szerint. Úgy kell magamba erőszakolni a kaját legalább háromszor egy nap.

Kedvenc "csemegém" a tejszín, abból is a zsíros fajta, szerencsére ezt korlátozás nélkül ihatom, ugyanis napi fél liter mellett is ezerrel ketózisban vagyok. Néha belecsalok egy kis kesudiót,mogyorót is. Kedvencem még a bacon-ös-sajtos tojásrántotta :)

A keton tesztcsíkom bíborvörös (halványrózsaszíntől bíborvörösig mutatja, mennyi a vizeletben a ketonszint), ami egyértelműen jelzi,hogy a szervezetem a glükóz helyett a zsírkészleteimet hasznosítja hogy energiát termeljen.

Egyébként beszéltem a dokimmal is, áldását adta. Egy hónap múlva vérvétel, kíváncsian várom az eredményeimet, mármint, hogy mi lett a magas "rossz" koleszterinemmel, merthogy a szénhidrátszegény diéta azt is csökkenti.

Szóval még 7 nap és áttérhetek a folyamatos fogyás szakaszába, és ez a szakasz már sokkal "engedékenyebb" lesz. Ehetek zöldségeket, bogyós gyümölcsöket és olajos magvakat is.

Addig is izgulok, hogy vajon mit mutat a második hét végére a mérleg. Általános fogyás 2-5 kiló között szokott lenni, én megcéloztam a hármat :)

2009. augusztus 27., csütörtök

Kazincbarcikai nyaralás

Újra itthon! :)

A nyaralás szuper volt.

Minden összejött, minden jól sült el, minden a forgatókönyv szerint zajlott. Mikor megérkeztünk Kazincbarcikára, kicsit pánikba estünk... Egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy ezen a (minimum) húsz évvel elmaradott, lepukkant lakótelep környékén szép szállást találjunk. Még a hotel utcája is borzasztó volt, Zé már gondolkodott, hogy visszafordulunk, és elmegyünk a Balcsira :)

Aztán a behajtón felhaladva egy másik dimenzióba érkeztünk. Gyönyörű ápolt környék, szép, igényes hotellel.

Úgyhogy maradtunk.

Nem is bántuk meg, mert a hotel tiszta volt, modern, a személyzet kedves és közvetlen.

Az ételek nagyon finomak voltak, reggelire svédasztalról válogathattunk, vacsorára pedig 6 féle leves, 27 féle főétel és 6 féle desszert volt az étlapon. Peti persze minden nap a gyümölcslevest ette rántott husival és hasábburival, Marci viszont igazi ínyenc módjára végigkóstolt mindent :)

Az éjszakák jól teltek, szerencsére klíma is volt, így talán elmondhatom, az idei nyáron most aludtam a legjobban :)

Első nap strandoltunk a hotel strandján, Peti imádta a maci medencét, ami direkt 6 éven aluliaknak volt kitalálva. Még én is élveztem, ugyanis a medence mellett műanyag padok voltak rakva, így nem kellett ácsorogni, vagy görnyedve lábat lógatni a víz szélén, csak hátradöltem és bambulásztam :))

Éjjel esni kezdett, így másnapra lehült az idő kicsit, de kirándulni tökéletes volt!

Délelőtt elmentünk Aggtelekre barlangászni. A gyerekek is nagyon élvezték az egy órás sétát, mivel kiépített betonúton haladtunk, még megeröltető sem volt. Gyerekeseknek egyébként ezt a rövid túrát ajánlják. Pont elég is volt nekünk is. Szerencsére mire kiértünk a barlangból, ki is sütött a nap, így játszótereztünk, megebédeltünk (kemencés lángos, isteni!). Majd délután, 16 óra után még elautóztunk Miskolctapolcára, a barlangfürdőbe. Mivel kicsit szeles volt az idő, csak a barlangfürdő részt próbáltuk ki,szuper! Peti és Marci is nagyon élvezte, a víz finom meleg volt.

A harmadik napon még szintén nem volt kánikula, így megintcsak ideális volt egy kis kirándulásra.

A következő célpont Szilvásvárad volt. Fél óra alatt odaértünk, éppen elcsíptük a kisvasutat, így 10 perc alatt Szalajka völgyben voltunk. Hát az a hely valami csodálatos! Az erdő, a rét mellett lévő tó is hihetetlen gyünyörű! Felmásztunk az ősember barlanghoz is, ám azt kell hogy mondjam, hogy aki nem bukik az üres, egyszerű kis barlangokra, az ne másszon fel.

A túra után visszamentünk a rétre, majd kb. 5 perces sétával elértük a Fátyol vízesést, az is nagyon szép volt. Peti ujjongott, mert felismerte a helyet az Anna Peti könyvekből :)

Majd másfél órás várakozás után visszavonatoztunk Szilvásváradra, megebédeltünk (Zé megkóstolta a pisztrángot, mi Marcival inkább maradtunk a rántott Camambertnél, narancsos áfonyalekvárral és almaszósszal töltött burgonyakrokettel :)) Isteni volt!) Aztán Marci kiharcolt egy bobozást, mivel a kalandparkot zsenge kora miatt csak felnőtt kíséretében járhatta volna be, Zé pedig kikérte magának, hogy ebéd után fákon csüngjön, meg kötelet másszon. Ki érti ezt? :)

Szóval a bobozást Peti is nagyon élvezte, zengett a nevetésétől az erdő, háromszor visszatapsolta a bobot.

Amit sajnálok, hogy a fiúk leszavazták a Lipicai méneshez vezető sétát, úgyhogy ez kimaradt :( Nem baj, majd legközelebb :)

Következő napon megint elmentünk baralangfürdeni, most már kint is tudtunk medencézni, szuper volt. Délután pedig még leugrottunk a hotel strandjára is. Hihetetlen, hogy Peti órákat képes a medencében ellibegni, egymagában :)

Egyik nap mondjuk levitte az autóit is, és egy Gergő nevű kisfiúval tologatták a medence szélén.

Egy szó mint száz, érdemes mindenkinek egyszer kipróbálni Északmagyarországot is! Hihetelen szép tájak vannak arrafelé (igaz, Barbi? :)) Mi ámulva, 40-el csorogtunk lefelé az erdőkön-mezőkön, annyira szép volt a kilátás!

Zével megbeszéltük, hogy ezentúl is így fogunk nyaralni, hogy strand is legyen, de kirándulni is legyen lehetőség,mert csodaszép helyekre jutottunk el, kár lett volna a tengerparton feküdni egy héten keresztül!

Képek a nyaralásról ezeken a linkeken láthatóak:

(A Barlangfürdőhöz még lesz töltve pár kép, de ott sajnos a pára miatt belső helyszínen nem tudtunk fotózni, meg amúgy is elzártuk az értékmegörzőbe a gépet.)

http://picasaweb.google.com/zolabori/Kazincbarcika2009082126HotelLukacsEsKornyeke#

http://picasaweb.google.com/zolabori/AggtelekBaradlaBarlang#

http://picasaweb.google.com/zolabori/SzilvasvaradSzalajkaVolgyOsemberBarlang#

http://picasaweb.google.com/zolabori/MiskolctapolcaBarlangfurdo?authkey=Gv1sRgCNLX7_DX86mzXw#

2009. augusztus 6., csütörtök

Nagymama és unokája

Ezt el kell mesélnem, annyira megható volt.

Ma reggel történt, a csepeli buszon.

Velem szemben ült egy nagymama, ölében 4 éves forma kisfiúval.A kisfiúnak gyönyörű, hatalmas, őzbarna szemei voltak.

A beszélgetés elejét nem csíptem el, de felkaptam a fejem, mikor ezeket a mondatokat hallottam:

-... de mennünk kell haza anyához és apához, mert már nagyon hiányzol nekik. -mondta a nagymama.

- De nekem meg Te fogsz hiányozni...-mondta a kisfiú.

Nagymama megpuszilta a kisfiú fejét és folytatta: - Majd megint fogunk találkozni, hamarosan... Kisfiú gondolkodik, nagyon komoly arccal, majd pár perc múlva megszólal: - De akkor te egyedül fogsz maradni... Nagymama a könnyeivel küszködött, majd megpuszilta megint a kisfiút.

A pici megint gondolkodott és újra megszólalt:

- Akkor Te egyedül fogsz maradni és én azt nem akarom....

Nagyi minden erejét összeszedte, hogy természetes és nyugodt maradjon a hangja és nyugtatgatni kezdte:

- nem baj, ha egyedül maradok, majd jól kipihenem magam.

- És utána, mit fogsz csinálni? - kérdezte a kisfiú.

- Hát, mikor kipihentem magam, majd újra találkozunk. Addig telefonálunk, skypeolunk, és küldünk ölelős fejecskét egymásnak, jó? - Próbált könnyed lenni és mosolygós, de legszívesebben sírt volna...

A kisfiú bólintott, de látszott, hogy tudja (istenem, milyen bölcs és komoly nézése volt!) tudja, hogy a mama akármilyen fáradt is, inkább lenne vele, de hát nincs mit tenni, haza kell vinnie a kisfiút, várják a szülei. Sokáig néztem őket, a kisfiú komolyan nézett ki az ablakon, néha odaszorította a fejét Nagyiéhoz, ő pedig megpuszilta. Nem is gondoltam volna, hogy egy négy éves kisfiú ennyire tud aggódni egy másik emberért...

...és mégis nyaralni fogunk :)

Közelebbi ismerősem tudják, milyen nehezen szültük meg a nyaralás helyszínét. Szóba került Törökország, Ausztria, ám végezetül úgy döntöttünk, itthon maradunk (főleg, amennyi repülő mostanság lezuhan...) Na jó, igazából a repülőszerencsétlenségek nem is igazán rettentettek el, a fő probléma az volt, hogy nem lett volna kész az útlevél időben...Már az időpont is csak két héttel későbbre volt, úgyhogy esélytelen lett volna meglenni vele...

Szóval Kazincbarcikára utazunk, a Hotel Lukácsba, 6 napra.

Pár kép a hotelről:

Hűvösebb idő esetén fél órás kocsikázással elérhetjük az Aggteleki cseppkőbarlangot, a miskolctapolcai barlangfürdőt, valamint az Anna és Peti könyvből már Peti számára is ismerős Szilvásváradot, ahol kisvasutazni lehet a Szalajka völgyben (ami állítólag festői szépségű) megnézhetjük a Fátyol vízesést, a Lipicai ménest, ellátogathatunk az erdei múzeumba,megnézhetjük a pisztrángos tavat.

Ha éppen nincs kedvünk messzire utazni, a szálloda mellett található egy csónakázó tó, de a szálloda belsejében is rengeteg elfoglaltságot lehet találni, Marci például odavan a billiárdért, a darts-ért, lehet csocsózni, de van játszószoba is a kisebbeknek.

Végre megtaláltuk a számunkra ideális szobát is, ami egy nappali+ hálóból és egy teraszból áll, így ha a gyerekek már alszanak, mi akkor is vígan ellehetünk kettesben. Sajnos az egyszobás elhelyezést már ismerjük balatonlellei nyaralásunk óta (Hotel Lelle,ki ne próbáljátok), ami egy kínszenvedés volt ilyen szempontból (más szempontból is, sajnos) Az esti program úgy szólt, hogy Petit le kellett fektetni este nyolckor, így az egész családnak néma csendben kellett lennie, hogy elég "ingerszegény" legyen a környezet az alváshoz... Azonkívül a vécé és a fürdő tisztasága kritikán aluli volt. A takarítónőt láttuk párszor. Mármint az emeleten, mert hogy a szobánkba be sem tette a lábát, az holt ziher. Viszont olyan kis kedves volt a gyerekekhez, hogy lecseszni meg nem volt szívünk (mi már csak ilyenek vagyunk).

Úgyhogy a fürdőszobát én pucoltam ki egy egész flakon domestossal, a szobában meg az éppen akkor mászni kezdő gyereket nem igazán lehetett letenni (elképzeltem, ahogy az előttünk megszálló volt NDK-s turisták a fürdőszobában álló vizeletben tapicskolva vígan bementek a szőnyegre is).

Szóval Boszinak a nyaralás abból állt, hogy Petikét tologatta a parton babakocsiban, vagy a szállodai szobában igyekeztem úgy terelgetni, hogy az ágyról még csak véletlenül se másszon le. Zoli meg Marcinak próbálta az önfeledt fürdőzést biztosítani, na meg az állandó felügyeletet...

Szóval mindezt csak azért írtam le, hogy lássátok, ezer meg ezer felmerülő problémára kellett most megoldást találni a nyaralás szempontjából.

Hát reméljük, tényleg jó lesz.

21-én indulunk, drukkoljatok, hogy jó legyen, Majd csinálok képeket is, dögivel :)

2009. július 27., hétfő

GYES - meddig jó?

Először is köszönöm Barbinak, hogy felhívta a figyelmem a riportra! :) http://www.gazdagmami.hu/gyes-alatt/a-3-eves-gyes-tortenete

Szerintem ha egy nő nem élvezi az otthon töltött éveket, annak fél év is sok. De akkor miért szül gyereket?

Ha meg élvezi, akkor kell a három év. Legalábbis a lehetősége.

Részemről azt vallom, ez a három év pont ideális. Élvezem minden percét az itthon töltött időnek, szó szerint.

Imádtam a babával töltött nappalokat (és éjszakákat is), a közös felfedezéseket, imádtam nézni ahogy ügyesedik napról-napra, percről percre. Imádom a babából kisfiúvá cseperedett kisfiam minden egyes megnyilvánulását.

Megőrjített volna a tudat, ha nem láthattam volna ezeket a pillanatokat, mert épp dolgozom.

Bár nehéz volt néha, életem legcsodálatosabb időszaka volt ez a kétszer három év és nagyon remélem, még egyszer részem lehet majd benne.

A riportban Ranschburg Jenő többször is említi,hogy a magyar gyerekek, akikkel - egyedülálló módon - három évig otthon volt a mamájuk, semmiben sem lettek mások, mint azoknak a szülőknek a gyerekei, akikkel pár hónapig volt otthon az anyjuk.

Akkor meg miért ne? Ha nem ártunk vele? Szerintem a legjobb megoldás, ha egy anya addig van otthon a gyermekével, ameddig SZERETNE.

Mert ha van választási lehetőség, az jó. Ha viszont egy anya úgy érzi, jó lenne még nem elvágni azt a láthatatlan köldökzsinórt, biztos hogy ártalmas az anya-gyerek kapcsolatra nézve, ha elszakítja őket a kényszer.

Szerintem ha egy anya kényszernek és bezártságnak éli meg az otthon, négy fal közt töltött időt (megjegyzem, szerintem szegénységi bizonyítvány a négy fal közé szorulni, annyi programlehetőség van! Ki kell használni!) szóval, ha kínszenvedés az együttlét, akkor mindkét félnek (és a családnak is) az a legjobb, ha a gyerkőc bölcsibe, az anya dolgozni megy.

Ami még érdekes számomra és egyfajta "bizonyíték" is arra, hogy a három év ideálisnak mondható (és nem több!) az az, hogy körülbelül 3 hónapja egyre gyakrabban érzem, hogy egy-egy rövidebb időszakra el KELL válnom a gyerektől! Egy két óra és feltöltődöm, nem kell több.

Lehet, hogy érzem, hogy lelkileg fel kell készítenem az "elszakadásra" és emiatt van, de az is lehet, a természet (és az anyai lélek) könnyíti így meg a gyermek önállósodási törekvéseit.

Mert ha szereted a gyereked, hagynod kell, hogy önállósodjon. Ellenkező esetben nem gondoskodó, aggódó "jó" anya leszel, hanem épp ellenkezőleg, elülteted a gyerekben, hogy esetlen és életképtelen.

Egy szó mint száz, szerintem egy gyereknek kell az otthon töltött első három év az anyával. Ha az anya is igényli. Ha nem, és kevesebb is elég, akkor a picinek a jobbik választás, ha bölcsibe kerül és nem az idegbajos anyukájával kell összezárva lennie.

2009. július 15., szerda

Rubint vs. Béres

Na, pár napig tanakodtam, hogy melyik csajszit válasszam a tornáimhoz. Tulajdonképp mindkettőt utálom (valószínűleg azért meg szépek és fittek, hehe).

Végül egyre inkább Béres Alexandra felé billent a mérleg nyelve. Valahogy az alakja is jobban bejön nekem, nem az a ronda, csupa izom és csont keveréke, mint Réka (állítólag a pasiknak sem jön be az ő testalkata).

Na meg a Nagy Fogyást is Alexandra "páciense" nyerte meg, nem a "Norbiék". Szóval egy szó mint száz, megvettem az Új kihívás nevezetű dvd-t.

Kibontottam, belenéztem. Már csak a gyakorlatok nézésétől is rosszul lettem, úgyhogy inkább kettes sebességgel tekertem, talán így végig bírom nézni anélkül, hogy elájulnék.

Marcikám lelkesen elkezdte csinálni az extra hasizom részt, de pár pillanat múlva kidőlt. :))

Másnap Petit levittem a mamához, (egy gyerekkel kevesebb nézze, hogy szenved az anyja)

Marci aranyosan - és teljesen magától - keresni kezdett nekem egy törölközőt, mivel látta, hogy Alexandra is azon terpesztget a gyakorlatok közben. Kinyitotta a szekrényt és félig hangosan megjegyezte, hogy "na lássuk csak, egy szép törülköző kell, ami illik hozzád" - na ezért a megjegyzésért már megérte felkelni ma :)

Végül egy sötétkéket húzott elő és megjegyezte, hogy "na mindegy, nem olyan szép, de a kék a kedvenc színem"

Mikor Marci belemerült a számítógépes játékba, nekilódultam. Na, nincs mit szépíteni, 15 percig bírtam, azt is úgy, hogy inkább nem néztem volna meg magam kívülről, már ami a gyakorlatok szabályosságát illeti...

Leültem. Mondom kész, ennyi.

Erre Marci megszólalt a válla felett, hogy "hát most csalódtam benned, azt hittem végigcsinálod". Mondja ő, aki tegnap 2 percet bírta :)) Szóval csúnya dolog, de feladtam.

Hogy enyhítsem a lekifurdalásomat, még negyed órát legyűrtem a lépcsőzőgépen, majd pár has-és lábizomgyakorlatot is elvégeztem. Pár perc múlva szól a kaputelefon. Na, pont most jött Peti könyvcsomagja...

Lihegve ajtót nyitottam. Ott állt egy szál atlétában (és persze nadrágban) a két méteres, Arnold testalkatú GLS-es fiúka,dagadó izmokkal, csibész mosollyal, kezében a csomaggal... Lihegve átvettem a könyvet.

Látván, hogy folyik rólam a víz, megkérdezte, itt bent is olyan meleg van? Mondom, áhh, csak épp tornáztam (vagy csúfoljuk annak). Erre úgy nézett rám, mint akit még sosem látott, szemében megcsillant az elismerés és a sorsközösség érzése "lám, hát ő is építgeti a testét, mint én" - gondolhatta (még jó, hogy nem látta, meddig bírtam a kitöréseket meg guggolásokat :)).

"Hát akkor további jó tornát" mondta mosolyogva,még egyszer végignézett rajtam (én meg gyorsan behúztam a hasam,hagy higgye, már profi vagyok) és elment. Mármint le a kocsihoz.

Na igen, további jó tornát... Gondolkodni kezdtem, hogy most akkor hogyan lesz kockás hasam meg olyan fenekem mint J.Lo-nak...

Hááát, lehet hogy első nekifutásra elég lenne egy lazán és kíméletesen megmozgató Pilates gyakorlatsor. Talán a szívem sem ugrana ennyire ki...Na szép... Majd megpróbálom azt is. Valamit mindenképpen kellene tenni.

Vagy talán járjak el futni? Aztán ha már meglesz a kellő állóképességem, majd nekiveselkedek újra a kőkemény edzéseknek.

Szóval ennyi tellett tőlem... Lehet hogy a 28 fokos szobahőmérséklet sem kedvezett a teljesítményemnek. Jó, fogjuk erre :)

Még valami.

Marci jött mellettem az utcán. Talán meséltem, hogy az a kis "cafka" Tina összejött valami pasival.

Marci megorrolt rá, majd röpke 10 perc alatt meggyőzte magát, hogy nem is érdemli meg a csajszi, hogy bánkódjon miatta. Eldobta a kis szívecskét amit tőle kapott.

Szóval, ma jött mellettem, épp egyikünk sem szólt semmit (ritka pillanat) majd egyszer csak megszólalt, de olyan hihetetlen bölcs hanggal, amilyet még sosem hallottam tőle: "Tisztességes lányt kell nevelnem a Tinából"

Óhh. Megkérdeztem, hogy mégis hogyan tenné? Erre ő: "elveszem feleségül"

No komment. Ezek szerint még van esélye a kis hűtlennek :))

2009. július 8., szerda

Fogszabályzó

Marci megkapta a fogszabályzóját :)

Egyenlőre kivehetős, mert még sok foga nem jött ki, háromhavonta ellenőrizni fogják, hogy halad a dolog.

Marci tisztára rosszul van, mert alig tud vele beszélni :)))

Azt találta ki, fotózzuk le most a fogait és utána minden hónapban, hogy lássuk, valóban javul-e.

Úgyhogy nyüstölöm, hordja, mert én anno ráúltem, eltörött, aztán annyiban maradt a dolog...

2009. július 3., péntek

A századik :)

Ezt a bejegyzést muszáj erre szentelnem :) Éljen a 100. bejegyzés! Ki gondolta volna, hogy ennyi is lesz valaha...?

2009. június 30., kedd

Új szenvedély

Vagyis remélem az lesz.

"Angolos" Bogi ismerősünktől loptuk az ötletet, ő imád biciklin utazni.

Úgyhogy ma megvettük az ülést, Zé cangájára felszereltük (persze titok, de én szereltem össze, hát nem volt egyszerű :)) Ma lesz az első tesztvezetés. Kicsit izgulok, vajon mekkorát lehet esni így...

Mindenesetre próbálom nyugtatni magam, hogy ha Bogi anyukája ellavírozott a lányával (kb. 50 kiló lehet, 165 centivel...Ha több valamilyen irányban, akkor bocsíí :))Szóval ha neki ment, akkor talán nekem is fog.

2009. június 25., csütörtök

Vonzás törvénye - így lehet fogyni

Elhatároztam, ledobok egy csekélyke tízest magamról.

Mert kell. Nem vagyok anorexiás, bulémiás, csak érzem, hogy zavar a kis pocak és a kapaszkodók a melltartóm pántja felett.

Kicsit lefogyok, átformálom magam itt-ott, napi egy órát futni fogok (na jó, kezdetbe csak felet)

És hogy könnyebben menjen, alkalmazom a Vonzás törvényének szabályait.

El kell képzelni magam az ideális formámban, fitten, egészségesen, majd elhinni, az is vagyok (ez a nehezebb része) és el kell felejteni a mérleget. Zé szerint amúgy is, a "legjobb mérleg a tükör".

Tökre igaza van! Mert mit ér a BMI, meg a kilók száma, ha az ideálisnak mondott súlyom nekem túl sok?

Voltam már 56 kilós is, na az azért túlzás volt, de hát így reagált a testem az egészséges életmódra... Hiába tartották sokan kevésnek, a közérzetemnek nagyon tetszett. Meg a vérképem tökéletessége is azt mondta, hogy ez az ami nekem az ideális. A diéta és a mozgás amúgy is fontos az egészségemnek, lévén állandó gyógyszeres kezelésre szoruló pajzsmirigy-alulműködésem van. Szóval most nem célom az 56 kiló, de hatvanig mindenképp lemegyek :) Szóval mérleg. Valahogy nem tudtam megállni, hogy ne álljak rá minden reggel.

Máig.

Ugyanis Pejkó hirtelen felindultságában földhöz vágta a szerkezetet... Gallyra ment.

Mondja nekem még valaki, hogy nincsenek véletlenek :) Úgyhogy hajrá. Legjobb mérleg a tükör! :)))

Az anya és az apa közti kötelék

És ha már ennyire "belemásztunk" pár gyönyörű gondoltat szintén Müller Péter könyvéből.

Érdemes elgondolkodni rajta és eszerint élni :)

"Ez a legmélyebb kapocs.

Én és Te.

Férfi és nő.

Az élet alapja a páros tánc.

Ahogy ölelkezik jin és jang, ahogy fényt gyújt a pozitív és a negatív áram érintkezése, úgy a férfi és a nő szerelmén alapszik minden. Az édenkertben csak ketten voltunk.

Nem volt család.

Az, hogy manapság a párkapcsolatokkal baj van, csak más szó arra, hogy az egész emberiség bajban van.

S ahol - nagy ritkaság manapság! - megjelenik ez az izzó összetartozás-élmény a férfi és a nő között, az élet felragyog, és hirtelen értelmet kap.

Minden család boldogsága a férj és a feleség szerelmén múlik.

Ez a tartópillér. A páros tánc, ami köré rendeződnek a többi családtagok. Ők ketten a "szóló táncosok". Ők adják a harmóniát az egész családi tánckarnak.

Hozzájuk viszonyulnak, és tőlük tanulnak szeretni a többiek.

Nem igaz, barátaim, hogy "a szerelem idővel átalakul szeretetté"!

Nem igaz!

A szerelemnek örökké kell tartani!

A férfiból apa lesz, a nőből anya, jönnek a gyerekek, az unokák, a szeretet minősége megváltozik,hiszen az anyai szeretet nem is hasonlítható ahhoz a vonzalomhoz, melyet egy nő a férje iránt érez - és mégis, nagy baj, ha az anya elfelejti, hogy a páros tánc az ő legfőbb küldetése és haláláig, sőt még azon túl is tart. Örökké.(...)

A gyerekek sérülnek egy olyan családban, ahol férj és feleség nem szeretik egymást. Méghozzá szerelmes szeretettel. Szerelmes szeretet alatt olyan összetartozás értek, amelyet abban a józan eszünk által lehetetlennek tartott, mégis rendíthetetlen meggyőződésben élünk, hogy örökké tart.

A gyerekeknek olyan apa kell, aki szerelmes a mamába. És olyan mama, aki szerelmes az apába. A szónak az Igazi Találkozás értelmében. csakis az ilyen szövetségben érzi magát biztonságban.Ha ez meginog - nem a válásig, csak az elhidegülésig - a gyerek azonnal megérzi. Érzi, hogy hiába szereti őt "külön" a mama és "külön" a papa - ha az ő szeretetük nem két pilléren álló rendíthetetlen híd, akkor a gyerekek nem tudnak átmenni biztonságosan a túlsó partra. Papa és mama szerelme nem elvesz a gyerektől, hanem ad.

Melegséget. Bizonyosságot. Erőt.

Persze, ahogy az egója bontakozik, a gyerek is féltékeny lehet. Megpróbálja magához csábítani - legtöbbször a fiú az anyját. Ez könnyű, mert az anyai szeretet roppant intenzív. Ha ez sikerül, mindhárman belebuknak. A gyerek is, az anya is, és persze az apa is.

Azok a nők, akiknek nem igazán sikerült a párkapcsolatuk, hamar áldozatai lesznek ennek a kísértésnek: inkább anyák akarnak lenni ezentúl,mint feleségek, mert ott boldogok.

Sok család abban megy tönkre, hogy a párjától elhidegült, boldogtalan asszony a gyerekéhez menekül. Így lesz a gyermek a szülői viták áldozata. Hol az anyához, hol az apához bújik.

Védelmet keres, miközben pontosan érzi, hogy feszültség van a szülei között - külön-külön boldogtalanok. Az ilyen családi légkörben nehéz felnőni. "Csak miattam nem válnak el!" - gondolja a gyerek, amit úgy fordít le magában: "Miattam boldogtalanok!" A képet érdekességként csatoltam. Mikor Peti meglátta az asztalon a borítót, arra a szép spirálra mutatott és megkérdezte: "Ilyen volt a hasadban, anya?" Pedig sosem beszéltünk erről ;)

Anyák és apák, ahogy Müller Péter látja

Már kezdem megszokni, hogy Müller Péter mindig válaszol a bennem felmerülő kérdésekre, egy napos késéssel általában.

Most olvasom az Örömkönyvét.

Tehát megfogalmazta a különbséget anyai és apai szeretet közt.

Íme:

"Gyakran próbáltam elképzelni: Milyen lehet anyának lenni? Rengeteg asszonyt faggattam, az anyámat, a nagyanyámat, a feleségemet: Mondjátok, milyen érzés anyának lenni?

Vajon mit élnék át, ha lenne bennem valaki?

Mi lenne, ha mocorogni kezdene a testemben egy idegen ember, aki a méhemből bújik ki, és annyira az enyém, hogy úgy kell levágni rólam, mert hozzá van nőve a vérköreimhez? Hogyan szeretnék, ha nem férfi, hanem anya lennék?

Nyilván nem úgy, mint most. Most csak úgy tudok szeretni, mint egy apa. Mint egy férfi. Ez más. Egészen más.Akkor is, ha manapság a férfi és női szerepek összezavarodtak,és sok anyának kell kifejezetten apa szerepet játszani egy családban. Szóval, átéltem, hogy anya vagyok (ne nevess!)és azt tapasztaltam, hogy feltétel nélküli szeretetre csakis a mama képes.

Bárki is rejtőzött a méhében, bárki is volt az a "valaki" akit világra hozott: szereti. Bármilyen volt, befogadta magába. Nem minősítette. Nem törődött vele, hogy szép-e vagy csúnya, jó vagy rossz, nehéz vagy könnyű természetű - és ha csakis a szívére figyelt, és nem az ostoba társadalmi elvárásra, még azzal sem törődött, hogy fiú-e vagy lány. Csak egészséges legyen. De ha mégsem az, akkor is az övé. Egy életen át. Kibújik belőle,máris szereti. Sőt, még csak mocorog benne akkor is szereti. Előre. Ismeretlenül. Feltétel nélkül. Akkor is ha később vad lesz, agresszív és összeférhetetlen. Akkor is ha buta, lusta, vagy fogyatékos.

Mi, férfiak erre ritkán vagyunk képesek.

Bennünk is ott rejlik az elfogadó lelkület, de ez sohasem olyan határtalan, olyan "jón-rosszon túli" mint egy igazi anyában. Heves szeretetünket a gyerek el tudja rontani. Mert nem elég, hogy olyan amilyen, nekünk még elvárásaink is vannak. Még valamilyennek lennie is kell hozzá. Mi nem ismerjük a feltétel nélküli szeretetet.

Az apai szeretet is lehet végtelenül erős. Hatalmas, forró és büszke. De jellegében más, mint az anyák szeretete, mert amíg egy mama, a fia hitványságával, rosszaságával sőt, gonoszságával szembesül, lehet, hogy kétségbe esik,még dühbe is gurul,sír és üvölt fájdalmában - de közben egy pillanatig sem szűnik meg fiát szeretni: mert az ő gyermeke.

Az apa szeretete ilyenkor rövidzárlatot kaphat(...)

A férfiharag sajnos képes az ilyen rövidzárlatra: elkeseredett dühében még a legszerelmesebb szeretetét is ítéletté tudja változtatni. Egy anyaisten nem tesz ilyesmit. Képtelen rá. Lehet hogy boldogtalan lesz egy életen át, de az, hogy megbánja, hogy világra hozott, lehetetlenség."

Hát azt hiszem én is hasonlót érzek, csak nem tudtam jól megfogalmazni. Mindenesetre hízelgő, hogy mindezt egy apa írta le. Bátor. Ezt szeretem benne :)

2009. június 22., hétfő

Apák napja

Tegnap volt Apák napja.

Bevallom, nekem eszembe sem jutott.

Nem tudom, de az az érzésem, ez is hasonló marketingfogás, mint a Valentin nap.

Oké, apák így, apák úgy, vannak jók és rosszak ugyanúgy, mint az anyák között. De miért kellene ünnepelni őket?

Ezek után majd eljön az idő, hogy lesz "fiútestvér" és "lánytestvér" nap, aztán "unokatesó" nap. Aztán pedig "nagybácsi" nap.

Én nem az apák teljesítményét és rangját szeretném lefokozni, dehogy is. De azért lássuk be, akármilyen tevékeny egy édesapa, azért a közelébe sem ér annak, amit mi, anyák teszünk a gyermekeinkért. De szerintem ezt az apák is elismerik.

Ott van először is a terhesség. Az a kilenc hónap ugyan tényleg áldott, de sokszor kínkeserves is, főleg ha görcsök és vérzések tarkítják, és szegény anyukának arról szól a kilenc hónap, hogy végigfekszi, a gyermekéért aggódva.

Ott vannak aztán az utolsó hetek, mikor az orvos gyakrabban jár anyuciba, mint a saját férje, ugyebár...Szegény anyuka ha fehér köpenyt lát, már nyitja is szét a lábait :)

Aztán jön a szülés. Azt hiszem ezt az eseményt nem kell részleteznem, minden anya tudja miről beszélek, sőt, az apák is elismerően néznek feleségükre, ha ott voltak a fájdalom óráiban mellettük.

Majd jön a szülés utáni pár hét, ami gyermekÁGYAS időszaknak egyáltalán nem nevezhető ( karjában a gyerekkel mászkál fel-alá a lakásban, miközben pelenkát mos a picinek,inget vasal a férjének, aztán ebédet is főz az, akinek már nem az első gyereke az akit épp hazahozott)amellett, hogy másfél óránként szoptatja a kisbabát, még a saját testének regenerálódásával is meg kell küzdenie.

Lecsengenek az első hetek megpróbáltatásai, jönnek a fogacskák, esik-kel a pici mikor járni tanul. Ki az aki minden percben árgus szemekkel figyeli, hogy semmi baj ne legyen? Na ki?

Persze elismerem, hogy vannak az aktívnál is aktívabb apukák, akik éjjelente bevállalják a műszakot (mondjuk ha a baba anyatejes, ez nem valami egyszerű :))

Én magam részéről csak a gyermekeit egyedül nevelő apákat köszönteném fel. Az tényleg emberfeletti teljesítmény, ha egy apa, társ nélkül gondoskodik a csemetéiről.

De ideális esetben össze sem hasonlítható a két szerep. Szerintem. Azért édes a kép, nem? :)

2009. június 17., szerda

Óvodákról mégegyszer

"Óvoda, óvoda, ki a csuda jár oda?"

A piszén-pisze kölyökmackótól „kölcsönzött” címbeli kérdésre válaszolunk e cikkben, mikor az óvodai beiratkozásokról írunk. Mikor, hova, miért oda írassuk be tipegő korból kinőtt csemeténket?

Mikortól mehet oviba, mikortól kötelező?

Óvodába minden gyerek beíratható, aki elmúlt három éves adott évben. Az évi rendes beiratkozási idő általában minden év április vége, május eleje. Azokat a gyerekeket, akik a következő beiratkozásig fogják betölteni a harmadik évüket, szintén jelezni lehet az óvodában, hogy az év során is felvehessék őket. (Ennek módja óvodánként eltérő, hisz vannak óvodák, melyek túlzsúfoltak, és vannak, amelyeket gyerek híján megszűnés, vagy idősotthonná való átalakítás réme fenyeget.)

Azokat a gyerekeket, aki az év folyamán bármikor betöltik az ötödik életévüket, kötelező beiratni és járatni is az iskolára felkészítő utolsó évre. Ötéves gyereknek ugyanis kötelező legalább napi négy órában óvodában lennie. Az a szülő, aki ez ellen vét, akár ötvenezer forint bírsággal sújtható.

Mikor óvodaérett?

A naptári feltételek mellett persze ésszerű figyelembe venni az óvodaérettségi szempontot is. Az óvodaérettség jó esetben három, négy éves korban alakul ki, vagyis a gyerekek néhány órát szüleik nélkül is el tudnak tölteni.

Ennek feltételei vannak: a szobatisztaság alapkövetelménye mellett a beszéd-képesség, és a beszédértés, az önálló étkezésre való képesség és az a szilárd belső képzet a szüleiről, ami ahhoz kell, hogy fantáziája segítségével a távol lévő szeretett személyt bármikor elő tudja hívni saját megnyugtatására.

Hogyan segítsük az óvodaérettséghez a kisgyermeket?

Az óvodaérettség eléréshez az első években a gyereknek nyújtott érzelmi biztonság, és szoros kötelék, odafigyelés a gyerekre, az „egy húron pendülés” a legjobb „fejlesztés”. Nincsenek gyakorlatok vagy módszerek, mindenkinél egyénileg változó, mi a jó. Az azonban evidencia, hogy amíg a szülő szorong, vagy sajnálja gyermekét az óvodába- menéskor, akkor a kisgyerek ezt az érzést fogja visszatükrözni.

Hol keressünk óvodát?

Ha úgy látjuk, a mi kisfiunk-kislányunk óvodaérett, keressünk neki egy óvodát! Ha nincs tippünk, hol és milyen óvodák vannak, kérdezzük meg bátran a védőnőt, ők általában tájékozottak e téren is. Ezen kívül a játszótéren, kismama-klubban, vagy az önkormányzat Közoktatási osztályán is lehet kérdezősködni a helyi óvodákról. Az interneten a www.ovoda.lap.hu oldalon az egész országban fellelhető óvodák címeit ill. az óvodákkal kapcsolatos anyagokat szedték össze lelkes kezek.

Hogyan válasszunk óvodát?

A legfontosabb szempont, hogy az óvoda ne legyen túl távol otthonunktól illetve munkahelyünktől. Vegyük figyelembe, van-e kertje, jó levegős, nagymozgásos játékra alkalmas tér és kinti játékok, hisz a levegőzés óvodás korban elengedhetetlen.

Ha bejutunk a kinézett oviba, nézzük meg, hányan járnak egy csoportba, ott főznek vagy hozatják-e az ebédet, tízórait. Kérjük el a pedagógiai programot, olvassunk bele, kérdezzük meg, hogyan ünnepelnek, mik a szokások, ezek sokat elárulnak a mindennapok rendjéről.

E sorok írója látott olyan óvodát, ahol a faliújságra kifüggesztett napirendben 9-szer(!) fordult elő a „rendrakás, elpakolás”- mint tevékenység, ami egy óvodás kisgyermeknél nem igazán életszerű, a játéktevékenységét és az örömteli tevékenykedést nem szolgálja. Annál inkább a szabad játék, az kertben, udvaron töltött kötetlen tevékenység.

Milyenek a csoportszobák, milyen az öltőző, a mellékhelyiségek mennyire gyerekközpontúak, mennyi és milyen minőségű játékok vannak? Be lehet-e hozni saját játékot, pl. a gyereknek oly fontos plüss-macit, kendőt? Miként zajlik a beszoktatás, van-e úgy „anyás beszoktatásra” lehetőség?

Figyeljünk oda, milyen módon tartják a kapcsolatot a szülőkkel, van-e kb. kéthavonta legalább szülői megbeszélés, ill. megtartják-e minden új jelentkezőnél a családlátogatást?

És persze – ezzel kellett volna kezdenem - mindenekelőtt az óvónők személyisége a meghatározó: olyan emberre bízzuk csak jó szívvel gyerekünk nevelését, akit elfogadunk, szimpatikusnak tartunk, nevelési módszereivel, beszédstílusával, felkészültségével elégedettek vagyunk. Ha nem találtunk ilyen óvónőt vagy óvodát a legközelebbi állami intézményben, akkor következhetnek a sok helyen gombamód szaporodó magán-óvodák.

2009. június 15., hétfő

Újabb két lakó

Marci szobájának újabb két lakója van a mai naptól.

Kiharcolt magának két hörcsögöt.

Azzal a feltétellel mentem bele a dologba, hogy tisztítania is neki kell őket. Ugyanis a tengeri malacokat én szoktam, mivel elég nagy a ketrecük és hát...nem sok köszönet lenne abban, ha ő pucolná őket ;)

A neveken sokat gondolkodtunk. Két lánykát kaptunk és valami teljesen egyedi nevet akartunk nekik, nem a sablonos cuki,pici, muki,hörcsi és hasonló neveket.

Sok név szóba jött, de sehogy nem jutottunk dűlőre...Végül Peti adott nevet nekik. Így lett az egyik Sakin Pank (becézve Saki) a másik pedig Tapin Kin (röviden Tapi). A neveket Peti többször is megismételte, tehát határozottnak tűnt benne :) Saki és Tapi tehát a mai naptól családtagok lettek. Megkapták a két tengerimalac kinőtt terráriumát, forgácsot is kaptak meg két vécépapír gurigát, nagyon elégedettnek tűnnek :)

2009. június 12., péntek

Egy másik blog

Most találtam ezt a blogot, kisgyermekes barátnéim, szerintem nagyon tanulságos! :) Egy négygyermekes anyuka naplója.

http://fioka.freeblog.hu/

Csigus, ajánlom figyelmedbe a csajszi szülés miatt kórházban töltött napjait, hogyan viszonyult hozzá az otthon "hagyott" másfél éves kisfia! ;)

Ő....Azért "rólam" se szokjatok le! :D

Spenót reszelt sajttal

Akkor már Marciról is egy kép.

Olyan undorító volt a főzelék tényleg, hogy azt már fotózni kellett :)

Marci hínár főzeléknek nevezte el.

Egyébként ízlett neki! :)))

Anna, Peti és Gergő

Peti:

"Anya, nézd, átmegyek az Anna Peti és Gergő hídon!"

No komment.

Vagy mégis. A gyermeki fantázia határtalan! :)

2009. június 10., szerda

Kuci, megint.

Ma szegénykénk jobblétre szenderült. Marcinak még nem mondtam, majd ha hazaér.

Mindenesetre mi mindent megtettünk érte, igazán jó kis helye volt.

Érdekes, milyen törékeny az élet. Egyik nap még fickándozunk, élünk mint hal a vízben, aztán másnap már a víz tetején lebegünk, élettelenül.

Érdekes, hogy még nem láttam, mi történt, de már a víznek is más volt a színe.

Eltűnt belőle az élet.

Bele gondoltam, milyen jó, hogy nem tudjuk mikor üt az utolsó óránk. Megkeserítené a hátralevő életünket. Talán ez a kis ebihal sem úszkált volna ilyen vidáman, ha tudja, hogy az utolsó napját éli.

Vagy lehet hogy tudta és azért...? Örök rejtély marad.

Más. Csak hogy jobb kedvünk legyen.

Marcikám tegnap öt tartály lőszert vett a játékpisztolyába, mondván "kell a muníció" (hö, ezt a szót honnan vehette?)

Az övére csatolta mindet, majd elénk állt. Kérdeztem, nem volt-e hülyeség ennyit vennie. Erre ő: "Háborúba megyek, apa ígérte, hogy vesz egy sorozatlövőt" majd egy kicsit megsértődött, mikor Zé szóvá tette, hogy ennyi lőszerrel az oldalán elég nehéz lesz vetődnie ha jön a golyózápor. Mindenesetre nagyon készül, még ki is válogatta a selejtes golyókat.

Ami engem illet, először fejcsóválva vettem tudomásul, pisztollyal játszik. Aztán rájöttem, hasonló dolgokat játszott Zé is régen ( nemrég találtuk meg a fekete szigetelőszalaggal leragasztott fejű szamuráj harcosait, kiknek anyu piros körömlakkjával volt véresre festve a kardjuk :)), na meg a fiúk is az oviból, állandóan a játék piszolyukkal fetrengtek az udvaron. Mégsem lettek sorozatgyilkosok, sőt, még agresszívebbek sem. Ez főleg Zéről mondható el igazán :)

Na meg ott vannak a Pál utcai Fiúk is.

Ellenben azok a gyerekek akik közös csata helyett magányosan a tévét bámulják, sokkal nagyobb veszélyben vannak. Úgyhogy részemről, csatára fel! :)

2009. június 4., csütörtök

Iwiw

Ma töröltem magam az iwiwről.

Több oka is volt a döntésnek. Egyrészről elegem lett belőle, hogy sok ember csak bejelöl, aztán még arra sem képes, hogy névnapomon-születésnapomon dobjon egy levelet.

Ha meg személyesen összefutunk, még rám sem köszön.

Ha meg én érdeklődöm, akkor három szóval leráz. Szóval elegem van a sok álismerősből.

Most Marci igényelt nekem új meghívót, úgyhogy újra fogok regisztrálni, ámde nem jelölök be senkit, kíváncsi leszek kinek tűnik fel, hogy egy ismerős hiányzik :)

Aki meg ezt a blogot olvassa, az úgyis kíváncsi rám, tehát értesült a döntésemről, be is jelölhet majd bátran :)

Kuci

Bemutatom Marci új haverját. Ő Kuci, a kis ebihal.

Negyven másik barátjával került hozzánk, aztán ő maradt csak életben. Tisztára, mint egy kis hímivarsejt :) De kezd békásodni!

Drukkoljatok, hogy megélje a béka kort, már egész megszerettem (annak ellenére, hogy valószínűleg egy ronda kis varangy lesz belőle):)

Kapcsolat

Ez tetszik :)

Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett.

Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen.

Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon.

Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen.

Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.

2009. május 29., péntek

Álom

Ezt muszáj megírnom.

Elég mély nyomot hagyhatott bennem a történet, majd ki is derül, miért gondolom. Itt Csepelen, a 159-es buszon történt, azon a buszon amelyikkel nap mint nap közlekedünk.

Én elöl szálltam fel Petivel,szépen elhelyezkedtünk a babakocsis részlegen. Egyszer csak veszekedésre lettem figyelmes a busz hátuljában. Egy férfi kiabált egy "kisebbségi" kopasz, izomagyú hapsival, hogy miért kotorászik más táskájában.

Hamar összeállt a kép... A kopasz fiatalember, valami olyat keresgélt más táskájában, ami nem az övé. Leginkább akkor háborodtam fel, mikor megláttam, kit akart kizsebelni: Egy három év körüli kisfiúval utazó anyukát :(

Hát igen, vannak emberek, akiknek semmi sem szent. Meglopnak egy kisgyerekkel utazó, kézzel-lábbal kapaszkodó kismamát.

A sors fintora, hogy aznap egy roma asszonyságnak adakoztam, mivel reggelit szeretett volna venni a két purdénak - az egyik sóvárogva nézte Peti kezében a meggytől duzzadó rétest - olyan nézéssel, amilyet eddig én csak játékbolt előtt láttam gyereket - a másik kislány három év körüli lehetett, a babakocsiban aludt (délelőtt 10-kor...bele sem gondolok, milyen éjszakája lehetett).

Szóval meghatott a meggyötört arcú nő, és a láthatóan éhes gyerek. Odaadtam a nálam lévő utolsó 400 forintot.

Aztán Zé küldött egy cikket napközben, ezt:

http://vastagbor.blog.hu/2009/05/25/250_szamurajkardos_roma_csepelen_ilyen_orszag_nincs_is

Igen, ott lakunk, a 159-es végállomáson... Szerencsére nem is láttunk, nem is hallottunk semmit. Mindenesetre ijesztő lehetett.

Ezek után mit álmodtam?

Hogy kiraboltak a buszon. Sírva kotortam a táskám, kerestem a tárcámat. Egyből bekattant, mennyi ügyintézés lesz, hogy újra csináltassam az irataimat. És akkor felkeltem. Szerencsére csak álom volt, na meg az irataimat sem a tárcámban hordom, pont ilyen esetek miatt.

De azért egy kicsit egész nap fel volt fordulva a gyomrom...

2009. május 22., péntek

Küzdelem a bizonyítványért

Elnézést mindenkitől, aki hiányolta a bejegyzéseimet! Olyan jól esik, hogy ennyien várjátok, írjak már! :)

Úgyhogy ezt az alkalmat megragadva arra kérem az összes "titkos" olvasómat, hogy igenis, regisztráljanak a bloggeren és tegyenek a kedvencek közé :)

Jól esik látni és tudni, hogy ennyien olvasnak! Szóval mostanában javában a boltvezetői vizsgára készülök. Illetve készülünk, a húgommal együtt.

Szerdán túlestünk az írásbeli vizsgán... Eléggé tartottunk tőle, mert rengeteg, számunkra kínai számítás van benne. Persze nagyjából kezdtem megérteni,de hát ahogy lenni szokott,olyan feladatokat kaptunk a vizsgán, amit a legkevesebbet gyakoroltunk :)

Hát, számoltunk, számoltunk, írtunk mindent Cöcikével, hátha akad majd benne használható információ :D

Ezidáig még nem telefonáltak, azt hiszem ez jó jel, talán sikerült.

Majd mindenképp megírom, milyen lett :)

Addig is rövid hírek: Petit felvették a kiválasztott oviba, október 19.-e után kezdheti! Az Őzikék csoportjában fogja az óvónéniket boldogítani :)

Egy videó:

Délelőtti játszóterezés, mezítlábas szaladgálással :)

2009. május 12., kedd

Átmeneti tárgy

Így hívják szaknyelven Peti párnáját, ami tulajdonképp az enyém volt, egészen addig, amíg el nem vette tőlem körülbelül fél éves korában. Onnantól kezdve ez a párna volt a kedvenc. Olyan finom anya illatú, puha, képlékeny, körülöleli az arcát, ha ráfekszik.

Fél éves korától két éves koráig, ha nyűgös volt vagy fáradt, egyből előkerült a párna, igazi szerelemmel bújt hozzá, mondta is, hogy "szejetem a párnát". Kizárólag nekem adta csak kölcsön pár másodpercre, ha játékosan kölcsönkértem tőle (bármennyire is kiváltságos voltam, azért éhes szemekkel, toporogva várta, hogy visszaadjam neki) Senki más nem nyúlhatott hozzá, csak én.

Aztán két éves kora után, mintha lankadt volna a rajongása. Ugyan még mindig ezzel aludt, de napközben már egyszer sem jutott eszébe.

Tegnap az összes ágyra kiterjedő ágyneműáthúzást rendeztem. Mikor Peti ágyához értem, magamban meg is állapítottam, hogy na végre, áthúzhatom a huzatot büntetlenül. Mivel szerencsére van három ugyanolyan kispárnahuzat, gondoltam kicserélem, úgysem veszi észre.

Gondoltam én. Tévesen.

Az esti lefekvéskor, bevezényeltem a szobájába, mondtam hogy azonnal megyek én is, csak iszom egy pohár vizet.

Egyszer csak szívszaggató zokogás...Olyan, amikor az anyában meghűl a vér is. Így sírnak a gyerekek, ha mondjuk hozzáérnek a vasalóhoz, ne adj isten a nagykéssel levágják az ujjukat.

Rohanok be, lélegzet visszafojtva. Peti zokogva, magából kikelve, mint akit vérig sértettek, az ágyán térdelt és sírás közben a párnájára mutatott.

Kérdeztem, hogy mi a baj(persze egyből tudtam, csak kíváncsi voltam mit mond. Hüppögve hajtogatta, hogy "a párnáról!...a párnáról!...szedd leee!

Úgyhogy gyorsan a szennyeshez rohantam, mert Peti még tárgyalni sem volt hajlandó, amíg érdemben nem lépek az ügyben. Nuku vigasztalás vagy jó szó, a huzat kellett,de AZONNAL!

Teljesen elszégyellve magam, megsemmisülten cseréltem ki a két ugyanolyan huzatot. Semmi különbség nem volt első ránézésre (másodikra sem) egyedül annyi, hogy az egyik büdös volt, a másik finom öblítő illatú (Peti pont fordítva vélekedett).

Úgyhogy visszacseréltem, majd odaadtam neki. Sértődötten, bizalmatlanul - mint aki már el sem hiszi, hogy a párnája valaha a régi lesz - óvatosan beleszagolt. Lélegzetvisszafojtva vártam a hatást. "Így már jó?" kérdeztem bizonytalanul. "Igen" közölte, de azért látszott rajta, pár percig még nem bocsájt meg nekem.

Mivel ő nem csak magára a tárgyra bukik, hanem egyenesen a szagára is, esélytelen kimosni,legalábbis büntetlenül.

Szóval marad ahogy volt,büdösen. Illetve finom anya, Peti, ágy és életszagúan.

(A kép a szerelem első napján készült, mikor először vitte be az ágyába és aludt el rajta)

2009. május 6., szerda

Gondolatok a rendről....

Mikor olvastam az alábbi cikket, gondolkodtam, hogy vajon magamat hová is sorolhatnám.

Régen híres rendetlen voltam, de nem ám a zseni fajtából aki átlát a káoszon is, nekem fogalmam sem volt, hol vannak a dolgaim. Igaz, nem is érdekelt.

Na drága nagy fiam is tőlem örökölhette, mosolygok is mindig az első elborzadás után ami akkor ér, mikor bemegyek a szobájába.

Nem is igazán rakok nála rendet, csak takarítok. Ha így szereti... Nyugtalan nem vagyok, hogy ilyen marad, én sem maradtam rendetlen.

Sokkal inkább elcseszném, ha elpakolnék utána. Így legalább van egy bónusz büntetés szemtelenkedés esetén.

Ha nagyon kiakaszt, csak rámosolygok és megkérdezem, rend van-e már a szobájában. Meg is van vagy három óra hosszára az elfoglaltsága :)

Na visszatérve hozzám:

Az első gyerek születésével megváltozott minden. Ragaszkodom a rendhez, ám én a saját magam munkájának fő elrontója is vagyok egyben.

Mert hiába mosogattam el egy pillanattal ezelőtt, én vagyok az első, aki beledobja az első kiskanalat az üres mosogatóba, ahelyett hogy elmosnám. Ha főzök, azt úgy mint egy disznó. Megy a liszt meg a pörköltszaft mindenhová (ahogy a nővérem mondta, ahogy főzök, abból ki nem nézne semmi jót, pedig utána isteni lesz a végeredmény). Pedig utána én rakok rendet, én takarítok.

A ruhásszekrényem a másik.

Havonta átlag egyszer, mikor már csak az ajtó tartja a ruhákat a szekrényben, besokallok, mert már nem bírom nézni.

Ilyenkor gyönyörű rendet rakok benne.

Ami kb. egy hétig tart, utána ugyanolyan hanyagul dobálom be a ruháimat (kinek van ideje vállfára csiptetni a nadrágot, inkább átvetem a fogastartó rúdon - ismerős valakinek?)

Amit tuti, hogy utálok, ha valami zsúfolásig van tömve. Na, ilyenkor szelektálok, és mindent kihajítok. Könyörtelenül. Nem igazán ragaszkodom egy holmimhoz sem.

Nem úgy Zé. Neki már a legnagyobb jóindulattal sem lehetne még egy inget beakasztani a szekrényébe, ugyanakkor panaszkodik, hogy újat kell venni. Aztán a közös szelektálás után, szinte az össze megy is vissza.

Mert ez itthonra lesz jó, ez majd ha festünk (sosem festett még :)) A másik póló edzésre, a negyediket a bátyjától kapta Kanadából.

Rájöttem ahogy gondolkodtam, hogy a rendetlenségnél sokkal inkább utálom a koszt. Az kiborít. Egész nap képes vagyok építőkockákon és kisautókon átbukdácsolni, de ha koszos valami, azt nem tűröm.

Aztán néha rám jön a nagytakarítás, amikor aztán mindent végig suvickolok, kipakolok, áttörlök. Ilyenkor viszont nem maga a folyamat nyugtat meg, sokkal inkább az érzés, mikor végeztem és ragyog a lakás.

Azonkívül nem tudok úgy lefeküdni aludni (vagy lazítani) ha nincs rend a szobában.

Nézzük csak:

Az iratok szépen rendezve vannak a dossziékban, viszont halvány lila gőzöm sincs, hogy melyikben mit tartok. Cédék szépen sorban állnak a tartóban, viszont a legritkábban vannak a saját tokjukban (nézünk egy filmet, kivesszük ami a lejátszóban volt, aztán az éppen nézendő film tokjába tesszük, nem a sajátjába - ismerős?)

Ahol mindig szelektálok és rendszerezek, az a gyerekszoba.

Mindig elrakom ami már nem favorit, ugyanis észrevettem, hogy a gyerekek nem látják a fától az erdőt. Ha sok a játék, nincs mivel játszani. Egy szó mint száz, a mániákus rendrakók közé nem sorolnám magam (ugyanis ismerek pár betegesen pedáns embert) viszont a rumlit is utálom...

Na akkor tulajdonképp hová is soroljam magam....?

2009. május 5., kedd

Egészséges rend, tökéletes rendetlenség

Hű, milyen igaz!!!

A rendmániától az álrendességen át a "trehány zseni" hozzáállásig nagyon széles skálán mozog a rendhez való viszonyunk. A rend jó, a rendetlenség rossz - vajon tényleg ilyen egyszerű a képlet? Nem lehet, hogy a tökéletes rend csak egy délibáb, amit sosem érhetünk el?

A kék sarokban Pedáns Sári, a mintaháziasszony, akinél otthon minden katonás rendben van, minden felület csillog és friss tavaszillatú, jelszava: "Rend a lelke mindennek!" A piros sarokban Káosz Kata, akinek általában csak az orra hegye látszik ki a rendetlenségből, mégis mindent egy pillanat alatt megtalál. Mottója: "A rendrakás a kisemberek mániája, a zseni átlát a káoszon!" Vajon ki nyeri az összecsapást? Pedáns rendben vagy kreatív káoszban jobb élni az életet?

A csapból is az folyik, hogy tartsuk rendben a környezetünket: rendre nevelnek a szüleink, a tanáraink, később a főnökünk is ezt hajtogatja, és bizonyítva, hogy megtanultuk a leckét, a gyerekeinket is erre tanítjuk. Mégis igen nagy egyéni különbségek mutatkoznak még családon belül, testvérek között is, vagyis a rendre való hajlam nem csak a neveltetésen és a szoktatáson múlik.

A rend a lélek tükre

Polcz Alaine, 2007-ben elhunyt magyar pszichológus és írónő szerint a minket körülvevő rend vagy rendetlenség leginkább a lelkiállapotunkat tükrözi: "…a rend-rendetlenség, mint a cselekvés jellemzője, nem önálló tulajdonság, hanem a lelkiállapot függvénye, a lelkiállapot jellegzetes kivetülése a tárgyi világra. Természetesen a lelkiállapot egyrészt alkati adottságokon alapul, másrészt nevelés, szoktatás, különböző élmények és környezeti hatások következtében alakul, harmadrészt az aktuális külső-belső hatások következménye" - írja Rend és rendetlenség c. könyvében. Vagyis szerinte: "A belső káosz következménye a külső káosz", és több olyan történetet elmesél, amelyben évek során gyökeresen megváltozott az egyes egyének, sok esetben gyerekek rendhez való viszonya, rendetlenből rendessé váltak, vagy éppen fordítva, és az átalakulást minden esetben az élet valamely más területén bekövetkezett változás idézte elő.

A szokatlan indoklás tökéletes példa Polcz elméletére, bár ő inkább az ellentétes irányú változással foglalkozik, vagyis szerinte amikor változás köszönt be az életünkben, ezt a lakásunkban, közvetlen környezetünkben is - tudatosan vagy tudattalanul - érvényre juttatjuk. "A lakásátrendezés erős hatását azon is lemérhetjük, hogy ha valaki például tárgyvesztés, haláleset, házassági vagy élettársi kapcsolat felbomlása miatt szenved - vagyis elveszti szeretete tárgyát -, valójában akkor kezdi felszámolni a veszteséget, amikor a lakását átrendezi. Az emberek ösztönösen is érzik ezt. Egyesek a veszteség után azonnal és kétségbeesetten próbálják átalakítani a volt "közös" otthont; ez a menekülés; mások viszont hosszasan vagy életre szólóan őrzik a régi rendet, kötődve az elvesztetthez és a már nem létező életmódhoz."

Az egészséges rend

Polcz szerint tehát ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, a környezetünkben is "egészséges rend" uralkodik. No de vajon milyen az az egészséges rend, és honnan ismerszik meg? "Az egészséges, a jó rend az, amikor a tárgyak úgy vannak elhelyezve, hogy esztétikusan, természetükből adódó formai renddel, értelmesen és jól szolgálják a cselekvés célját." Polcz megkülönbözteti a lényegi rend és a formai (vagy felszíni) rend fogalmát. A lényegi rend az a célszerű, ésszerű elv, amellyel elrendezzük a dolgainkat magunk körül. A formai rend pedig minden, ami látszik, ami szembetűnik esztétikailag, formailag. Polcz szerint egészséges rend az, amikor ez a kétféle (lényegi és formai) rend összhangban van, az egyszerű rendetlenség pedig az, amikor egyik sincs rendben.

Lelkünk állapotáról azonban nemcsak ezek a szélsőségek beszélnek, hanem az is, ha keverjük-kavarjuk a lényegi és a formai rendet. Polcz jó rendetlenségnek nevezi, mikor a lényegi rend fennáll, de formai rendetlenség látszik, és rossz rendnek, amikor a mélyben semmi sincs rendben, pedig látszólag úgy tűnik, hogy igen. Ezek a nem egészséges rend típusai.

Két amerikai író, Eric Abrahamson és David H. Freedman Tökéletes rendetlenség című könyvükben a következőképpen írják le ezt a két embertípust: az álrendes az, aki látszólagos renddel leplezi rendetlenségét. Ilyen például az a férfi vagy nő, aki a lakás legtöbb szobáját rendben tartja, míg a felhalmozott kacatokat óriási halmokban tárolja néhány, erre a célra szolgáló, elzárt szobában. Vagy az a tévés műsorvezető, aki felül elegáns öltöny zakóját és nyakkendőt visel, deréktól lefelé viszont kopott farmer és bakancs van rajta. Az álrendetlen pedig éppen fordítva, látszólagos káosszal leplezi rendmániáját. Ilyen például az a kamasz, aki húsz percet tölt a tükör előtt, hogy divatosan trehány legyen, vagy az az üzletvezető, aki a szépen kiválogatott árut leszedi a polcról, hogy úgy tűnjön, mintha kiárusítás lenne, mert akkor jobban fogynak a termékek.

Rendek összeférhetetlensége

Polcz Alaine és az amerikai írók is egyetértenek abban, hogy a rendhez való viszonyulásunk legmarkánsabban az otthonunk elrendezésében nyilvánul meg, de általában ugyanazokat a rendezési, csoportosítási elveket követjük az élet többi területén is, ahol rendszereznünk kell valamit: az öltözködésünkben, a munkahelyünkön, az email postafiókunkban, vagy bárhol. A legtöbb problémát pedig a különböző egyéni rendek konfrontálódása okozza, vagyis mikor mások rendjét kell átlátnunk, vagy a sajátunkat megmutatnunk másoknak. A rendek kibékíthetetlen összeférhetetlensége gyakran az emberi ellentétek egyik remek ismérve is a házastársi, munkahelyi kapcsolatokban.