És ha már ennyire "belemásztunk" pár gyönyörű gondoltat szintén Müller Péter könyvéből.
Érdemes elgondolkodni rajta és eszerint élni :)
"Ez a legmélyebb kapocs.
Én és Te.
Férfi és nő.
Az élet alapja a páros tánc.
Ahogy ölelkezik jin és jang, ahogy fényt gyújt a pozitív és a negatív áram érintkezése, úgy a férfi és a nő szerelmén alapszik minden.
Az édenkertben csak ketten voltunk.
Nem volt család.
Az, hogy manapság a párkapcsolatokkal baj van, csak más szó arra, hogy az egész emberiség bajban van.
S ahol - nagy ritkaság manapság! - megjelenik ez az izzó összetartozás-élmény a férfi és a nő között, az élet felragyog, és hirtelen értelmet kap.
Minden család boldogsága a férj és a feleség szerelmén múlik.
Ez a tartópillér. A páros tánc, ami köré rendeződnek a többi családtagok. Ők ketten a "szóló táncosok". Ők adják a harmóniát az egész családi tánckarnak. Hozzájuk viszonyulnak, és tőlük tanulnak szeretni a többiek.
Nem igaz, barátaim, hogy "a szerelem idővel átalakul szeretetté"!
Nem igaz!
A szerelemnek örökké kell tartani!
A férfiból apa lesz, a nőből anya, jönnek a gyerekek, az unokák, a szeretet minősége megváltozik,hiszen az anyai szeretet nem is hasonlítható ahhoz a vonzalomhoz, melyet egy nő a férje iránt érez - és mégis, nagy baj, ha az anya elfelejti, hogy a páros tánc az ő legfőbb küldetése és haláláig, sőt még azon túl is tart.
Örökké.(...)
A gyerekek sérülnek egy olyan családban, ahol férj és feleség nem szeretik egymást. Méghozzá szerelmes szeretettel.
Szerelmes szeretet alatt olyan összetartozás értek, amelyet abban a józan eszünk által lehetetlennek tartott, mégis rendíthetetlen meggyőződésben élünk, hogy örökké tart.
A gyerekeknek olyan apa kell, aki szerelmes a mamába.
És olyan mama, aki szerelmes az apába. A szónak az Igazi Találkozás értelmében. csakis az ilyen szövetségben érzi magát biztonságban.Ha ez meginog - nem a válásig, csak az elhidegülésig - a gyerek azonnal megérzi. Érzi, hogy hiába szereti őt "külön" a mama és "külön" a papa - ha az ő szeretetük nem két pilléren álló rendíthetetlen híd, akkor a gyerekek nem tudnak átmenni biztonságosan a túlsó partra.
Papa és mama szerelme nem elvesz a gyerektől, hanem ad.
Melegséget. Bizonyosságot. Erőt.
Persze, ahogy az egója bontakozik, a gyerek is féltékeny lehet. Megpróbálja magához csábítani - legtöbbször a fiú az anyját. Ez könnyű, mert az anyai szeretet roppant intenzív. Ha ez sikerül, mindhárman belebuknak. A gyerek is, az anya is, és persze az apa is.
Azok a nők, akiknek nem igazán sikerült a párkapcsolatuk, hamar áldozatai lesznek ennek a kísértésnek: inkább anyák akarnak lenni ezentúl,mint feleségek, mert ott boldogok.
Sok család abban megy tönkre, hogy a párjától elhidegült, boldogtalan asszony a gyerekéhez menekül. Így lesz a gyermek a szülői viták áldozata. Hol az anyához, hol az apához bújik.
Védelmet keres, miközben pontosan érzi, hogy feszültség van a szülei között - külön-külön boldogtalanok.
Az ilyen családi légkörben nehéz felnőni. "Csak miattam nem válnak el!" - gondolja a gyerek, amit úgy fordít le magában: "Miattam boldogtalanok!"
4 megjegyzés:
Nagyon jól megfogalmazta! Gy-nak is megmutattam, neki is tetszett!
Milyen igaza van Müllernek, és milyen nehéz megvalósítani amit ír.
Igen, gyönyörűen megírta.
Végül is nem nehéz megvalósítani, vagy van szerelem, vagy nincs, azt nem lehet parancsszóra... Ha meg van szerelem, akkor "az élet felragyog, és hirtelen értelmet kap" :)
Én nem hiszek abban, hogy a szerelem állandóan VAN, és ugyanolyan intenzitással ragyog. Szerintem vannak szerelmes pillanatok, egymásra találások, és eltávolodások. Engem ez az írás kicsit szíven ütött. Azóta is agyalok rajta. És végül arra jutottam, hogy nem ér kevesebbet a mi házasságunk attól, hogy közeledünk-távolodunk-közeledünk-távolodunk... Ma pont 11 éve, hogy megismertük egymást. :o)
Nem ér, nem reagálni! :o)
Tényleg érdekel, hogy másoknál, hogy működik. Állandó izzáson?
Megjegyzés küldése