Még nyáron elromlott a fényképezőgépem. Azóta sem vettem újat...Nem is tudom, valahogy elfelejtődött.
Pedig azóta volt szülinap, névnap, mikulás. Jobb híján az okos telefonunkkal csináltunk pár képet, hogy azért mégis legyen valami.
Érdekes, hogy csak most gondolkodtam el rajta, hogy az ember mennyi fontos és szép pillanatot elszalaszt átélni csak azért, mert épp fotózza!
Hány boldog összenézést, csodálattal teli gyermek tekintetet mulaszt el az, aki arra koncentrál, hogy megfelelőek legyenek a fényviszonyok...?
Mondjuk Húsvétkor. Mikor a gyerekek izgatottan kutatják a kertben a meglepetés tojásokat, anya (apa) meg pár lépéssel hátrébb állva "kapja" el a pillanatot, hogy majd legyen mit visszanézni évekkel később...Ahelyett, hogy ők is letérdelnének és visszaváltozva gyerekké együtt keresnék az ajándékokat...
Vajon mi ad többet a gyereknek? A kép amit készítünk, vagy a pillanatok amiket átélnek velünk...?
Mióta ilyen egyszerű lett képeket készíteni, tárolni, közzé tenni, valahogy elveszítettük az önkontrollt. Egy eseményről átlagosan 10-15 kép készül!Van, hogy sokkal több! Ki fogja ezt mind átnézni?!
Senki!
Kinek lesz ideje arra, hogy évek múlva átnyálazza a polcon sorakozó/webalbumokba feltöltött 1 567 818 darab képet?
Mennyivel jutna kevesebb emlék eszünkbe, ha csak annyi kép készülne a gyerekeinkről, mint rólunk annak idején?
A többit pedig átélnénk ott és akkor, a pillanat meghittségében?
Mi marad meg így a gyerekeink emlékezetében rólunk?
Az, hogy anya/apa arca nem látszik sosem mikor ránéznének, összemosolyognának vele egy-egy fontos pillanatban, mert ő egyből meg akarja azt örökíteni...
Úgyhogy nálunk szigorú fénykép kontroll lesz ezentúl!
Szenteste például most nem fogok fotózni. Hanem figyelem a gyerekeim csodálkozó tekintetét és visszamosolygok rájuk, ha rám néznek. Ne adj isten, elmerengek és emlékezek a régi karácsonyokra...
Nem fogok zombi módjára kattogtatni! Nem fogok egy fontos és szép pillanatot elrontani ezzel....
Egy kis gyerekszáj, mert a napokban két aranyos szöveg is elhagyta a gyerekek száját :)
Marci:
Álomcsapda van az ágya felett.
Mivel az ablak alatt van az ágya, a függönyre tűztem fel, gombostűvel.
Egyik éjszaka leesett.
Mondta Marci, hogy első gondolata az volt, hogy biztosan megtelt álmokkal, azért esett le... úgyhogy kirázogatta és visszaakasztotta a függönyre. :)
Peti:
Varjak károgtak a fejünk felett. Kérdezi:
-Anya, miért varjognak ennyire? :)
Mondom, azért kisfiam, mert varjak :)
Álomcsapda:
"Az
indiánok ennek a fura tárgynak nagy hatalmat tulajdonítottak, és úgy
tartották, használója számára biztosított az éjszakai nyugalom.
Az
álomcsapdát az ágy fölé kell helyezni, így a szép álmok áthatolnak a
hálón, és a lelógó tollakon szépen levitorláznak az alant alvóhoz, míg a
rémálmok fennakadnak a csapdán, s nem veszélyeztetik a szunyókáló
éjszakai nyugalmát. Az álomcsapdát felhelyezés előtt, illetve bizonyos
időközönként meg kell simogatni, ugyanis ez a simítás tisztítja meg a
rossz energiáktól.
A
rossz álmok elűzésére szolgáló tárgy. Az indiánok már több mint 5000 éve
használják a tollakból, gyöngyökből és különböző kötözőanyagokból
készült szerkezeteket. A működési mechanizmus: csak ajándékba lehet
kapni az ágyad fölé kell akasztani és éjjel elűzi ill elfogja a fejed
fölé szálló rossz álmokat, így nyugodtan szendereghetsz. Van azonban egy
nagyon fontos dolog. csak akkor működik, ha akitől kaptad, szeret, ha
nem akkor épp az ellenkezőjére fordul, és minden éjjel rémeseket fogsz
látni! És még valami: néha nem árt újat kérni! Ha valakinek nagyon sok
rémálma van akkor a tollak megtépázódnak, és egy idő után már nem lesz
olyan hatásos ill. esztétikus sem."
Úgy látom, ide vezet az egyenjogúság. Mennyire tudja vajon egy mai férfi, hogy hol a határ? Mit tehet meg egy nővel és mi számít már súlyosan bántónak egy feministának?
Ha egy nőnek kell fizetni a moziban az még belefér? Vagy ha a nőre rásegíti a férfi a kabátot az már sértő lehet?
Vegyünk példának egy munkahelyet. A főnök az egyenjogúság leles híve, megbízza Marikát, hogy ő fogadja a hátsó kijáratnál a mínuszokban a beérkező árut, míg Pista az áruház fűtött eladóterében pakolássza a paradicsompürét a polcokra.
Ez elég egyenlő bánásmód, bárhogy is vesszük, viszont biztosra veszem, hogy Marika kicsit kibukik Pistire (és a főnökre is persze).
Kicsit olyan érzésem van, mintha sok nő nem is egyenlő bánásmódot szeretne, hanem előnyöket élvezni minden helyzetben, minden területen. Uralni szeretné a férfit minden szituációban, mint régen a bőrszerkós dominák a pornófilmeken (sosem néztem ilyet, csak mesélték :))
Szóval úgy látom a mai nőt mint egy bőrszerkós dominát, ostorral a kezében, a férfit meg mint egy pórázra kötött kutyust, akit sok ostorcsapás ér, ha rosszat csinál....Tanácstalanságában pedig szegény már van, hogy maga alá piszkít...
Annyira érdekelne, a férfiak hogy látják ezt a helyzetet, mert mindenhol csak a nőket kérdezik meg, ők hogyan képzelik.
Leszögezem, én a hagyományos felállás híve vagyok, elég maradi vagyok ilyen szempontból.
Az én szemszögemből a férfi az erős, a védelmező, a kenyérkereső, a nőt óvó és védelmező. Én meg vagyok a gondoskodó, a szeretni való, az otthon melegét megteremtő, gyereket nevelő.
Valahogy úgy látom, a férfiak kezdenek elveszni az új szabályok közt, nem igazán tudják már mit lehet és mit nem, mi az amiért bünti jár és csúnya nézés.
Átadjam a helyem a villamoson? Oda merjek menni a bulin ismerkedni, vagy várjam meg, hogy a nő jöjjön oda? Ciki ha a nő fizet? Ciki, ha a férfi marad otthon gyesen?
Vajon mi volt jobb? Ami régen volt, avagy ami most van kialakulóban? Lehet, hogy eljött az elférfiasodó harcias amazonok, a gyermektelen szinglik ideje? A nő önmegvalósít, a férfi meg majd elmegy gyesre, mos, főz, takarít? Kell ez nekünk?Tényleg ez az amit a nők akarnak?
Újabb vacsora...Ezúttal némi tánccal és pompával fűszerezve. Jól kirittyentettük magunkat mindketten.... Imádom ha Zé öltönyben van, beindítja a fantáziám :)))
Kicsit feszélyezett a vörös szőnyeg meg a tűznyelők a bejáratnál, de a forralt bor valamelyest kárpótolt a pompáért.
A bejáratnál fogadott minket a szintén a cégnél dolgozó csajszi, aki rettentő lényegesnek találta elmesélni Zének, hogy mekkorát esett tegnap és hogy kiszakadt a harisnyája a térdén, mekkora lila folt is van a lábán....Meg is kérdeztem halkan, ezt most vajon miért mesélte el? Azt mondta ez a csaj ilyen, munka közben is állandóan cseverészik. Hol magában, hol mással. "Tudod milyen vagyok, udvariasan végig hallgatok mindenkit". Na igen...Valóban.
A belső térben tíz személyes kerek asztalok voltak, a legpuccosabban megterítve. Társaság átlagéletkora 60 és a halál közt....Csupa befolyásos ember...El lehet képzelni Zét és engem, akik mindig is utáltuk a külcsínt és mindig is többre tartottuk a belbecset, mennyire éreztük jól magunkat....
Társalgásra kísérletet sem tettünk. Egyetlen közös pont az étel volt, arról viszont nem sokat tudtunk beszélni. Úgyhogy az ott töltött négy órából kb. 20 percet töltöttünk társalgással. Mi mondjuk jól elcsevegtünk volna Zével, ha nem ül velünk szemben 8 szempár, aki figyel :)
Azért mikor felgyulladt az asztal, az jó volt!
Egyből nagyobb látványosság lettünk, mint az Experidance, akik épp a színpadon voltak. Pedig nekik is volt fáklyájuk.
Gyorsan eloltottuk azért, nem lett volna szép dolog belerondítani az előadásba ilyen módon... Azért a kijáratot vizslattam, elég szerencsétlen véletlen, hogy pont a kijárathoz legközelebbi asztal gyulladt ki :)
Na lényeg a lényeg, pár textilszalvétával sikerült megfékezni a lángokat. Persze mondanom sem kell, hogy a tűzoltásban a nők jeleskedtek, a férfiak valahogy értetlen arccal nézték, nem hitték el, hogy ez pont az ő asztaluknál esik meg.
Előadás után jött a főétel. A máj és a hátszín is elég véres volt....Ez jó hír annak aki szereti, de rossz hír annak, ki otthon sok ismeretterjesztő műsort néz, mondjuk a Néma gyilkosok: a paraziták világa című, parazitákról és férgekről szóló sorozatot....Nos, étvágyam nem sok volt.
Azért desszertként elszürcsöltem egy ananászos kókusztejet.
Apropó, jut eszembe... Az összes rendezvényen jelen lévő fotós hölgy megdicsérte az új hajszínem, azt mondta fiatalít :) Úgyhogy szőke hajjal néztek 24-nek 32 helyett, akkor most vajon mennyinek? Lényegtelen, túl kevésnek ahhoz, hogy 14 éves fiam legyen, az biztos :)))
10-kor dobbantottunk, ajándékként kaptunk egy (biztosan) isteni finom Gerbaud tortát, amit azóta a gyerekek fel is faltak.
Otthon minden oké volt. Gyerekeket sikerült lefektetni időben. Szuper. Túl vagyunk a nehezén. Következő vacsi két hét múlva, Vajdahunyad vára, Retro buli... Szikora Robival...Lehet tévedtem és még csak most jön a neheze....?!?
Tegnap megint megültük a most már hagyománnyá vált év végi vacsorát Zoli gyerekkori barátaival.
Karcsi és Viki kint élnek Amerikában és évente egyszer hazalátogatnak, így ehhez az időponthoz igazítjuk az év végét, ami idén épp a tegnapi napra esett :)
Karcsin és Vikin kívül gyerekkori barátként jelen volt még Vince, Vili és Tomi is.
Évről évre többen leszünk, ugyan tavaly óta nem nőtt a gyerek létszám, ám jövőre reméljük Vikiék is hoznak + 1 főt!:)
Bár Amerikában nem olyan egyszerű a gyerek vállalás mint itthon (mármint ami a gyerekkel hivatalosan otthon tölthető időt jelenti, náluk ez összesen 8 hét..) Azért belevágnak, majd csak lesz valahogy alapon. Mondjuk én is ezt tenném.
Idén összesen 6 gyerkőc volt, a legidősebb 14 (Marci), a legfiatalabb 2,5 éves (Ádám). A gyerkőcöknek jár még innen is egy nagy dicséret!
Zokszó nélkül, angyalként ülték végig a több mint egy óra várakozást, a másfél órás vacsorát és az egy órás "levezetést". Sőt, közben még jól is érzeték magukat, pedig az asztalrend nem nekik kedvezett, ugyanis elég távol ültek egymástól.
Az étterem ugyanis gondolt rájuk is, voltak kis játékkal rakott fadobozok, amit kedvükre túrhattak az asztalnál, amíg az ételre vártak.
Ételkészítésnél is gondoltak rájuk, ők legalább 15 perccel előbb kapták meg az ételt, Italhoz kérés nélkül járt a szívószál.
Peti rántott csirkemell csíkokat kért barackbefőttel, rizzsel. Kétszer kellett hozatni "repetát" annyira ízlett neki. Sőt, barackból rátriplázott. Kicsit már aggódtunk Zével, nehogy gyomorrontás legyen belőle, ugyanis emellé még legurított fél liter baracklevet is. (mostanában barack imádó lett).
Marci rántott camambert evett áfonyával, burgonyakrokettel. Tiszta anyja, egy az ízlésünk :)
Szóval a gyerekek tündériek voltak, nekik köszönhetően mi is jól érzetük magunkat. Kiderült, hogy Tomiék nemrég a közelünkbe költöztek, két utcányira, ráadásul a gyerekeink egy óvodába járnak....Mikre nem jó az évenkénti vacsora :))) Mindez úgy derült ki, hogy boldogan mutogatták a gyerekről készült óvodai fotókat, ami megszólalásig ugyanolyan volt, mint ami Petiről készült :)
Vincéékkel beszélgetve kiderült, hogy ők is úszni fogják járatni a lányukat, Vivit (egy idős Petivel) úgyhogy oda sem kell majd egyedül járni, így legalább nem csak a gyerekek fogják jól érzeni magukat, hanem a medenceszélen ülő szülők is :)
Zoli is Vince egymástól teljesen függetlenül találták ki hogy edzésre járjanak a gyerekek, elkerülve ezzel, hogy később egy punnyadós, beteges kamasz legyen belőlük.
Szóval nagyon jó volt a tegnap este, jó lenne gyakrabban megismételni. Ja, jó barátok közt még az sem tűnt fel senkinek, hogy mit eszem (legalábbis nem tették szóvá. Hálás vagyok nekik).
Ami meg Zét és engem illet, ezzel a vacsorával kezdetét vette a szokásos év végi vacsorák időszaka.
Csütörtökön Experidance előadás céges vacsival egybekötve, majd még egy, rá egy hétre.:)
Pár hónapja (kényszerből) teljesen át kellett állnom egészséges táplálkozásra.
Semmi cukor és gyors felszívódású szénhidrát, csak sok nyers zöldség, gyümölcs és teljes kiőrlésű, tehát lassan felszívódó szénhidrát jöhet szóba, naponta ötször. Ami nem dobja meg hirtelen a vércukrot, nem emeli az egekbe az inzulinszintet.
Végre elkezdtem jobban érzem magam. Frissebb vagyok, fittebb, és már nem lihegek mikor a Boráros téren fel kell szaladnom a lépcsőn a villamoshoz :))
Egy szóval minden szuper. Bírom a kosztot, sőt, szeretem.
Egy baj van csak.
Szégyellni kezdtem, hogy egészségesen táplálkozom....Lehet furán hangzik, de egyre többször érzem magam kellemetlenül, mikor szóba jön, vagy valaki meglátja, mit rendelek az étteremben. Először büszke voltam rá, hogy íme, azt eszem ami lenni akarok (mert ugye az vagy amit megeszel) de mikor a reakciókkal szembe találtam magam, elkeseredtem. Ciki. Kinevetnek, kigúnyolnak, lesajnálnak.
"Na, csak egy hamburgert egyél, nem fogsz bele halni!" De én nem akarok.
Lehet hogy furcsa, de a legtöbb piszkálódást az apósomtól és az anyósomtól kapom. Holott tudják (mert két naponta találkozunk), hogy nem azért nem eszek édességet meg kenyeret mert fogyózom...
Apósom rendszeresen csokival meg cukorkával kínál, majd mikor elutasítom, egy gúnyos "nem is szabad, egy ilyen cukorkától akár egy kilót is hízhatsz" megjegyzéssel teszi vissza a zsebébe. Mintha gond lenne a rövid távú memóriájával, nem tudja felfogni, hogy váltottam.
Anyósom meg képes azt mondani, hogy a palacsintájába édesítőszert tett, csak hogy egyek belőle....Elutasítottam, mert nem akartam kiakasztani, hogy sajnos így sem jó, mert nem teljes kiőrlésű a liszt :))
Remélem, hogy nem leszek inzulinos cukorbeteg (sikerül visszafordítani a folyamatot) mert egy ilyen "átverés" komoly gondokat okozhatna.
Szóval sajnos jelenleg úgy érzem magam, mint aki egy bűnös szektához, az Egészségesen Táplálkozók szektájához csatlakozott...
Miért kell mentegetőzni és szégyenkezni ha valaki nem eszik műanyag sz*rokat? Ha cukorka helyett kesudiót rágcsál? Fehér rizs helyett barnát eszik és a gyros mellé nem sültkrumplit kér, hanem salátát?
Ha 120 kiló lennék és hormonzavaros, akkor vajon jobban elnéznék nekem? Lehet, mert akkor csak simán "lesajnálnának"...
Tegnap olvasni kezdtem egy nagyon érdekes könyvet, a címe:
Michael Winterhoff:
Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?
Az író szerint egyre gyakoribb a jelenség és a 68 után születettek családjában figyelhető meg leginkább ez a fajta változás a gyermeknevelésben. Ők azok, akik a gyermekkori rossz emlékeik hatására elhatározták, hogy egy új szellemben nevelik majd a gyerekeiket.
Tehát nincsenek szabályok, nincsenek előírt viselkedési normák, magyarul csak nő a gyerek és nevelődik ahogy neki tetszik, mint a parlagfű a szomszéd telken.
Tehát minden kérdésben kikérik a csemete véleményét, egyenrangú partnerként kezelik őket.
Tulajdonképp azt az elvet vallják, hogy a gyereket nem kell nevelni, hagyni kell, hogy a személyiségjegyei alapján a saját tempójában fejlődjön. Minden gyermek külön egyéniség, egyéni látásmóddal rendelkező személy (ez így is van, de sajnos nevelni attól még kell).
Tehát csak semmi "erőszak", irányítás, jó útra terelgetés, mert az természetes okokból összetűzésekkel, konfliktussal járna, az pedig szigorúan kerülendő ("jajj, csak nehogy sérüljön az a gyerek szegény").
Egy ilyen "nevelésben" részesülő család hogyan néz ki a mindennapokban? Sok szép példát tudok mesélni a közvetlen környezetemből.
Például az ovinkban ott van Evike. Ő otthon a királynő. Az anyukája áradozik róla, hogy milyen határozott már most. Ha ő nem akar valamit, annak szépen hangot is ad.
De tényleg. Szoktam is látni. Ha ő nem akar felöltözni, mert éppen egy pónicsaládot rajzol az asztalnál mikor anyuka érte megy, akkor ő bizony nem megy ki.
Rajzol tovább. Anyu hiába kéri, meg sem hallja. Igazából csak egyszer kéri, aztán büszkén megállapítja, lám milyen karakán az ő édes kislánya. Igazi művész alkat, ilyenkor nem lehet mit tenni...
Ott van még példának a játszótérről Benedek. Anyukája panaszkodik, hogy este 8-kor még nem akar ágyba bújni, "nem fáradt". Hiába hívja, egy harc az esti lefektetés, hiába no, nem fáradt, éjfélig többször kijön, átmászik a szülői ágyba.
Már nem azért, de milyen hülyeség ez?!
Én akár egy órával előbb is le tudom tenni a gyereket aludni anélkül, hogy feltűnne neki, hogy még nincs itt az "ideje".
Ha én azt mondom, hogy megeresztettem a fürdővizet, kezdődik a pancsolás, Peti már vetkőzik magától, jön a játékával fürödni. Mert tudja, hogy ha én azt mondom akkor az biztos hogy úgy is lesz.
Régen Marcival sem volt sosem gond a téli és a nyári időszámításra való áttérés, simán át tudtuk rakni egy órával előbbre, vagy későbbre a lefektetést.
A lényeg a könyv szerint is ott van, hogy ne a gyerek irányítsa a szülőket, hanem fordítva legyen.
Sok családban ez nem könnyű, mert a szülő fél attól, hogy összetűzésbe keveredjen a gyerekével. A közbelépést nem nevelésnek tekinti, hanem szeretetmegvonásnak.
Holott ha a gyerek érzi,hogy a nevelés és az utasítás szeretetteljes és határozott, akkor az biztonságot nyújt neki.
Egy gyerek ugyanis még nincs megérve arra, hogy önálló döntéseket hozzon. Próbálja a hisztijeivel kicsikarni a szülőből, hogy döntsön már helyette mert ő arra még képtelen.
A világosan megszabott szabályok nem ridegségről árulkodnak, hanem éppen hogy biztonságot nyújtanak a gyereknek.
Világosan le kell reagálni a gyerek viselkedését aszerint, hogy az jó vagy éppen rossz. Ha jó, meg kell dicsérni, viszont ha rossz, akkor nincs más választás, azt is tudatni kell vele. Mindig ugyanúgy, hogy aztán mint egy pavlovi reflex beleivódjon a kis tudatába, hogy egy adott viselkedés milyen következményeket von maga után (ezért is fontos a következetesség is).
így tanulja meg, hogy a boltban nincs csoki, ha anya azt mondja, hiába kezd hisztizni. Öltözni kell reggel, akkor is ha éppen nincs kedve.
Meg kell várni amíg a szülő befejezi a beszélgetést a másik felnőttel, addig nem szól közbe. Ha anya épp eszik még, akkor addig anyát hagyni kell, várni kell míg befejezi, nem rángatjuk fel az asztaltól.
A lényeg, hogy a szülő határozott legyen és ami a legfontosabb, hogy derűs és higgadt, hogy a gyerek érezze, tudja, hogy ugyanúgy szeretik a szülei minden körülmény ellenére.
Az az igazság, hogy a mai szülők legtöbbje kicsit átesett a ló túlsó oldalára és kis zsarnokokat nevel. Vagy mondjuk ki, kis "köcsögöket", akik majd aztán lepuffantják a tanárt az iskolában, mert az nem úgy nézett rá, ahogy ő szeretett volna...
A legijesztőbb az, hogy az iró szerint ezek a szülők szinte kivétel nélkül tanult emberek, jó szociális körülmények közt élnek, és szeretetteljesen nevelik a gyerekeiket.
A szülők felelőssége óriási. Nekik kell megtanítani a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályait a gyerekeiknek, mert ha tetszik, ha nem, a gyereknek a társadalomban kell majd élnie felnőttként.
Dolgoznia kell majd járni, meg kell tanulnia, hogy a főnökének szót kell fogadni (vagyis nem muszáj, de annak meg lesz a következménye).
Meg kell tanulnia, hogy annak amit tesz, következményei vannak.
Meg kell tanulni együtt érezni a másikkal. Meg kell értenie, hogy nem csak az számít, amit ő akar és bizony időnként várni is kell.
El lehet képzelni, mennyire tud majd együtt élni normális családban egy olyan ember, akit úgy neveltek, hogy mindig az van amit ő akar. Mert az együttélés (a társadalomban és a családban is) arról szól, hogy figyelek a másikra és ő is figyel rám.
Aztán majd ha már tisztában van a szabályokkal immár felnőttként, akkor majd eldöntheti, hogy esetleg fellázad ellenük. Szíve joga. De megtanítani a szabályokat akkor is a szülőknek kell.
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te.
Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél.
Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám -
Emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök.
Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság.
Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni.
Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel.
Nincs semmi baj.
Körbesétált a lakásban, és kijelentette: olyan jó, hogy megvan mindenünk. Van lakásunk, szobánk, tévénk, vécénk, kényelmes ágyunk, sőt, erkélyünk is.
Közben boldog elégedettség volt az arcán, hálásan nézett körbe a lakásban.
Majd megkérdezte, emlékszünk-e, milyen jó volt Kazincbarcikán nyaralni, milyen szuper macimedence volt ott, milyen jókat lehetett benne fürödni.
Nagyon sokszor odajön hozzám, hogy "gyönyörű vagy anya, és szép a ruhád."
Vagy egyszerűen csak "szeretlek anya, a mindened vagyok" :)
Egyik este megkért, hajoljak felé, lógassam az arcához a hajam.
Szó szerint így: "Anya, hajolj felém, úgy mint egy virág".
Megbeszéltük Zével, hogy biztos nagyon boldog felnőtt lesz belőle, ha már most tisztában van vele, hogy minden ami fontos az életben, nekünk már megvan :)
Tényleg, kell ennél több?
Nem, egész biztos, hogy én ennél többet már nem is kívánhatok....
Egyszerűen imádom a gyerekeimet! Olyan jól el tudnak játszani :)
Marci inkább építeni szeret, hihetetlen dolgokat tud összerakni legóból. Labirintusokat, "ördög lakatot" ami egy kis szerkezet, és rá kell jönni, mit kell eltolni-kivenni elfordítani ahhoz, hogy hozzájussunk a kincshez.
De van hogy egyszerűen csak repülőket gyárt:
Peti inkább szerepjátékokat játszik. Ő a Papa, az Apa, Marci, doktorbácsi, tűzoltó, biztonsági őr, rendőr.
Itt éppen apa (elrakja az ing zsebébe az igazolványait):
Itt Papa, szemüvegben:
Itt kereket pumpál :)
Itt búvár :)
Itt együtt játszik Marcival (nem tudom mit):
Itt éppen Marika néni uzsonnás kocsiját csinálta meg:
Itt falut épít:
Itt Marci öltöztette be:
Itt falu készül:
Szóval édesek ahogy el játszanak együtt és külön külön is :)
Egy videót is mutatok, kicsit hosszú, de izgalmas, kedvencem a három kerekű rendőrautó :))
Pár napja moziban voltunk Zével.
Láttunk egy nagyon jó filmet, a címe: Az Út.
Nem az a szokványos amerikai világmegmentős fajta, hanem nagyon is hihető történet.
Apáról és fiáról szól, akik elindulnak a déli partra, mert csak ez az egyetlen esélyük a túlélésre ha beköszönt a tél.
Éheznek, fáznak, menekülnek.
A kisfiú már a tragédia után született, így neki emlékei sincsenek a régi világról. Az apát pedig az álmai gyötrik, a szép, üde, és még színes világból, ahol még a felesége is vele volt.
Az túlélők mostanra két csoportra oszthatók: Vannak a rosszak, akik embereket esznek és vannak a jók, akik "viszik a lángot".
Apa és fia pedig viszik a lángot és közben egyetlen fegyverük van, egy pisztoly, két golyóval. Ám ezt sem az ellenségnek tartogatják, hanem maguknak.Van pár helyzet, mikor majdnem használniuk kell....
Ebben a fimben az volt a leginkább szívszorító, hogy bele tudtuk képzelni magunkat a helyzetbe... "Jajj, csak ne kelljen soha ilyen döntésre kényszerülnünk!
Mi mit tennénk, ha a fiunkra szemet vetne egy emberevő? Vajon mi fejbe tudnánk lőni a saját vérünk, hogy az a lehető legkevesebbet szenvedjen...?"
És ott volt állandóan a kérdés a levegőben: Van-e értelme küzdeni egyáltalán? Vagy azoknak volt igazuk, akik már a halálba menekültek?
Mindenesetre az apa azt tanítja a fiának, hogy sose adja fel. A fiú pedig az apjának, hogy tanuljon meg újra bízni az emberekben.
Napokig a film hatása alatt voltam. Én kötelezően megnézetném mindenkivel, hogy lássa mit veszíthetünk, ha nem vigyázunk a Földre és folytatjuk a háborút.
"Ember
vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi - sem bennem, sem másokban."
Gondolati
háttér: Az
életen nem lehet "makulátlan fehér palástban"
végigsétálni. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk, nem elképzelt ideálokat
kergetnünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellő önismeret
híján,
irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek
nem
vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bűntudatunk, a
kudarcérzésünk.
Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról.
Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy
kicsit
csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve
reménytelen.
Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak" - ettől
ember. /Popper Péter/
"Nincs
nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem."
Gondolati
háttér: A
többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi
bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat
megismerni,
megszereztük az "Én" élményét. Ebből fakad emberi méltóságunk. A
félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem
jutunk
el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket.
Máskor
meg - noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem
merünk ennek
megfelelően élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis
szerepeket
játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a
gyávaságunkból
fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot."
Egyébként rengeteg elgondolkodtató idézet van itt tőle:
Mindenkinek megvannak a maga kis félelmei. Amik kicsit vagy nagyon, de gátolják bizonyos dolgokban.
Azt mondják, hogy a félelem gátol. Ha pedig gátlást érzel, akkor nem tudsz kiteljesedni, nem lehetsz igazán önmagad.
Nos, én ki tudja miért, de mostanában több félelmemet is legyőztem. Hihetetlenül felszabadító érzés.
Sőt, mintha mostanában sportot űznék belőle, hogy meddig mehetek még el.
És még mindig mehetek....és még mindig...
Hihetetlen ráébredni, mi mindent megtehettem volna eddig is. Az ember egy idő után rájön, hogy tulajdonképp bármi lehetne, ha nem félne.
Nem félne a sikertelenségtől, a beégéstől, mások véleményétől.
Zé mondta sokszor nekem, hogy "kit érdekel, hogy más mit gondol?!"
Akkor üres mondatnak éreztem, de rájöttem, hogy ez a mondat mindennek az alapja. Mert nem szabad azért másnak lenni, hogy mások csupa jót gondoljanak rólam.Sokkal fontosabb, hogy én jól érezzem magam.
Végig gondoltam, hányszor de hányszor gátolt meg valamiben az a tudat, hogy mit fognak rólam gondolni az emberek.... Rengetegszer.
Aztán elegem lett.
Többé nem érdekel, más mit gondol rólam.
Csak az a fontos, hogy mindent megtegyek, amit meg szeretnék tenni.
Vagy ha úgy tetszik, ne tegyek meg valamit, csak mert azt más elvárja.
Hihetetlenül felszabadító érzés.
Próbáljátok ki :) Kezdjétek egész apró dolgokkal, aztán lehet egyre merészebbnek lenni.
A hatás nem marad el, mert rájössz, hogy az lehetsz aki csak akarsz, ha nem félsz többé.
Nekünk nagyon jól sikeredett. Ugyan nagy volt a csokidömping, magzataim szerencsére tudnak mértéket tartani.
Mikor Zét kérdeztem, hogy "nahh, mit kapjanak a gyerkőcök húsvétra?"
Ő ezt válaszolta: "Hát mit-mit....Csokit! Azt szokott hozni a nyúl, nem? Vagy a mai nyulak már 'pléjsztéjsönt tojnak csokicsibe helyett?" (nem tudom láttátok-e a plakátot, hogy pirostojás helyett játékkonzolt....Nem csak nekem szúrta a szemem:http://durva.blog.hu/2010/03/29/piros_tojas_helyett ) Nem, húsvétra édességet hoz a nyuszkó, így van ez már régóta. Annak idején én is csokit kaptam mégsem lettem függő tőle.
Viszont degeszre ettem magam, be is sokalltam a csokitól egész Mikulásig :)
Emlékszem, hogy szerettem hogy ilyenkor számolatlanul tömhettem magamba a sok csokit, mert szabad volt :)
Egyébként ezzel a mentalitással oda jutottam,hogy Marci nincs is odáig érte.Néha rájön és megeszik egy egész táblát is, de nem jön rá a kívánósság túl gyakran. Sokkal jobban szereti a joghurtot, pudingokat, túrórudit, krémtúrót.
Mivel már nagyfiú és tudja, hogy a nyúl én vagyok (hehe...meg a fogtündér is,úgyhogy a 20. kiesett foga után beintettem és nem raktam több kindertojást a párnája alá, persze, bajszos kamaszgyerek és osonjak az ágya mellé éjjel,elnézte volna:))
Szóval együtt vettük meg a csomagokat.
Mikor kérdeztem mit szeretne, egyetlen doboz csokit kért, mást nem, mert mint mondta, nem szereti annyira de ezt az egyet szívesen megeszi.
Ez egyébként a hétköznapokban is bevált, ha kapnak minden nap egy kis csokit a nagyszülőktől, azt sem tiltom (emlékszem, hogy mikor kislány voltam, anyu minden nap ment az ABC-be, és már rutinból kiabáltuk neki, hogy "hozz egy kiscsokiiiiiiit!).
Ahogy Ranschburg is írta anno nekem, az ilyet jobb nem tiltani, mert annak az lesz a következménye, hogy ha hozzájut, nem tud mértéket tartani.
És tényleg.
Képek az albumban :)
- "Egyszer csak felkaptam egy doktor bácsi gitárját a sarokból, azt se tudtam, kié, nagy csönd lett a folyosón. Jöttek ki a gyerekek a kórtermekből, hihetetlen jó hangulat kerekedett, leültek a vizitelő orvosok, mindenki összeszaladt a kórházban, hogy mi folyik itt. Csupa hófehér nővér, orvos, pizsamás gyerek. A főnővér pedig észrevette, hogy ez igazán nekem való dolog, fel is kapott, majd elvitt az intenzív osztályra, hogy ott is játsszak a gyerekeknek. Azóta nem vagyok segédápoló, mióta fellátogattam a gitárommal az intenzíven fekvő balesetes kisfiúhoz, aki napok óta mély kómában volt. A vigasztalós dalt játszottam neki, a Mit tehetnék érted? címűt. Felébredt. Beszaladtak az orvosok, levették a gépekről, én meg hazamentem, meg voltam rémülve, hogy valami rossz történt. Másnap visszamentem, azzal fogadtak, hogy a kómás kisfiú felébredt. Akkor dőlt el a sorsom, hogy gitáros lélekápoló leszek."
Tegnap erőt vettem magamon és végre (kb. 6 évnyi győzködés után) lementem Zével az edzőterembe.
Pár napja már előkészültünk, bevásároltunk mindent ami kell. Edzőnadrág, pólók, sportmelltartó.
Vasárnap délelőtt mentünk, gyerekek a nagyszülőknél parkoltak le.
Érdekes, de nem izgultam túlságosan. Mondhatni furcsa mód nyugodt voltam, nem agyaltam azon, hogy más látni fogja amint nyögök (mert hogy ez volt a fő érvem a konditerem ellen).
Zé nagyon rendes volt, jó személyi edzőként jött, istápolt és kísért mindenfelé.
Hát, mit ne mondjak, órási a terem! Csak futópadból volt vagy 15 darab! Persze ez óriási jó pont, mert így nem kell másra várni, mindig van szabadon egy-kettő.
Először itt kezdtük. Először séta üzemmód, hogy megszokjam, aztán egyre gyorsabbra állítottuk.
Lényeg a lényeg, Zének 15 perc múlva úgy kellett lekapcsolnia alattam a gépet, mert már ő sem bírta tartani velem az iramot :)
Aztán elindultunk felfedezni a többi gépet is.
Zé persze köszöngetett mindenfelé, én pedig szerényen vonultam mögötte.
A sok kopasz-izmos-izzadt pasi felnézett egy pillanatra, olyan "ezt a csajt még nem láttam" nézéssel, de ezzel igyekeztem nem foglalkozni :)
Zé bemutatott a hátizom erősítő gépnek, megmutatta hogyan kell szabályosan csinálni a gyakorlatot, kiosztotta mennyit csináljak és nézett. Én meg húztam-húztam a lehető legkisebb súllyal erőlködve... Zé megkegyelmezett, átvitt egy másik fajtához, ami szintén a hátizom erősítéséhez van, majd megmondta mennyit csináljak és nekiállt súlyokat emelgetni.
Én meg húzóckodtam szorgalmasan. Közben egy 150 kilós, a falnak támaszkodó csajszi beszámolóját hallgattam, amint receptet mesélt a barátnőjének, aki lelkesen izzadt a lábizom erősítő gépen. Hát hiába, avér nem válik vízzé :)
Érdekes volt, mikor végre úgy éreztem, teljesen beleolvadok a környezetbe, a társaságba és az ég adta világon senki nem néz ki onnan....Ott, akkor engedtem el azt az érzést, hogy ciki, ha más is látja mikor edzem. Nagyon jó érzés volt :)
Zé mikor végzett odajött hozzám és átvezetett a vádligéphez, ott is csináltam 3x10-et, majd a hátsócomb erősítőn is.
Majd megmutatta azt a szerkezetet, amin tulajdonképp guggolni kellett, csak teljesen fordítva. Egy vaslapot kellett felfele tolni két lábbal. Nagyon bejött!
De az összes gép. Rájöttem, hogy mennyire szegényes és nehézkes eszközökkel próbáltam otthon edzeni, mikor alkalmanként 700 ft-ért szinte bármimet erősíthetem, fele annyi idő alatt és sokkal hatékonyabban.
Végezetül egy szuper lépcsőzőgépet is kipróbáltam. Zé beállított nekem egy zsírégető programot (változó nehézségű program, 4 perc gyors, négy perc lassú tempó). Hát, megizzadtam rendesen! Nagyon tuti volt!
Lihegve totyogtam az öltözőbe és éreztem, hogy most aztán adtam az izmaimnak rendesen!
A kocsiban pedig Zé adott egyet a lelkemnek is. Elmesélte, hogy az öltözőben Csaba (akivel együtt futópadoztunk) megkérdezte, ki vagyok.
Egy rokon, unokatestvér? Zé mondta, hogy nem,a felesége vagyok.
Feleséged?! (Zé már mesélt neki Petiről, tudta, hogy van egy kisfia).
Azt mondta Csaba, hogy max. huszon egy-két évesnek nézett :)
Láttam Zén hogy büszke volt rám, este meg is kaptam, hogy egy csitri vagyok :)))
Ja, ma alig bírtam kikelni az ágyból....Izomláz hátban, lábban, fenékben.... de jól vagyok és megyek holnap is :)
Nagyon érdekes, hogy a mai napig emlékszem egy rajzomra, amit a nagy Ő-ről készítettem még 14 évesen.
Magas, izmos, sötét hullámos haja van és barna szeme. Na meg roppant férfias szakmája van, testőr....:)
A lényeg, hogy az alap már megvolt, a többiről meg létezett egy elképzelésem. Nem minden a külső, de ha az ember úgy érzi, megvan az ő típusa, az nem véletlen. Csak azt jelenti, hogy mikor majd a belsők végre hiánytalanul klappolnak, akkor meglepve lehet tapasztani, hogy a külső is stimmel. Nem véletlen...
Alku nincs, ezt megtanultam, nem lehet a számomra fontos tulajdonságok hiányával megalkudni, mert abból nem lehet jó kapcsolat, az a hiányzó kis folt előbb-utóbb fekélyesedni kezd és végül elfertőzi az egész kapcsolatot.
Nem azt mondom, hogy egy férfinak nem lehetnek hibái, csak azt, hogy a számomra fontos tulajdonságoknak hiánytalanul meg kell lenniük, aztán az egyéb hibákat a meglévő előnyök javára már el lehet nézni :)
Vigyázat! Jól át kell gondolni, mik a fontos "alapjegyek"! Nem hinném, hogy olyanok fontosak, hogy "szeressen moziba járni és gyakran hozzon virágot"...
Tényleg, milyen legyen egy férfi, hogy szerethető legyen és vonzó?
Részemről:
Legyen gyengéd (De csak velem. Így érzem, hogy kivételezett vagyok a szívében, én vagyok a királynője. Na jó, a gyerekeivel is lehet gyengéd, ám azt nem lehet összetéveszteni a felém tanúsított érzelmekkel).
Az élet dolgaiban legyen határozott, céltudatos. Tudja mi a célja és kitartóan küzdjön érte.
Legyen okos, művelt, intelligens.
Az intelligencia nagyon fontos, mert magában foglal sok előnyös tulajdonságot, ami nekem fontos.
Például az empátiát, hogy bele tudja képzelni magát egy másik ember helyzetébe, döntésébe, véleményébe. Tud a másik szemével látni.
Mindenről el lehet vele beszélgetni, mert mindenről van véleménye, - ami az ő véleménye - és nem erőlteti rá a másikra.
Tudjon magán uralkodni, ne veszítse el a fejét semmilyen helyzetben.
Legyen anyagilag független és kiegyensúlyozott.
Nyújtson biztonságot, ami a lényéből fakadjon.
És igen. Legyen jó az illata, ami nem a jól megválasztott parfümön múlik.
Inkább úgy mondom, legyen jó illata, amit reggel érzek, mikor hozzábújok és belefúrom a fejem a hónaljába :)
Biztos ismeritek az érzést, mikor a Drága leveti a pólóját egy hosszú nap után, hogy mehet a szennyesbe, mert már szagos. Na én ilyenkor még utoljára jól beleszippantok, mert annyira jóóóóó illata van :)
Ma reggel mesélte Marci, hogy a suliban az irodalom tanár megkérdezte a gyerekektől, hogy ki kap még "jó éjt" puszit esténként.
Csak Marci jelentkezett egyedül az osztályból!
Ezen teljesen elhűltem. Mi lesz ezekből a gyerekekből, ha 12-13 évesen ezt sem kapják meg? Egy esti puszi olyan nagy dolog? Merem állítani, hogy meg sem ölelik őket esténként, mert abból már ösztönösen jönne a puszi is.
Nekem ez olyan furcsa.
Drága nagymamám jut eszembe, aki utolsó éveiben egyszer kifakadt, hogy úgy hiányzik neki az érintés, mint egy virágnak, hogy megöntözzék. Kiharcolta magának azt a kis hátsimit és masszírozást amire szüksége volt.
De mi van akkor, ha valaki nem veszi észre mi hiányzik neki, csak az állandó hiányérzet van meg benne?
Mert igaza van a nagyinak, az érintés valóban kell. Létszükséglet.
Csak mi magyarok vagyunk ilyenek? Ez a kultúránk része?
Mindig csodálattal és egy kis irigységgel szoktam nézni, ahogy az amerikaiak üdvözlik egymást. Ölelés és puszi.
Nálunk meg a kézfogás van, jó esetben egy-egy levegőbe küldött pusszantás, de csak ha nagyon jó barátságban vagyunk. Akkor is vigyázunk, csak épphogy érjünk a másik arcához és a puszi szigorúan csak a levegőbe menjen.
Ott van még a Sims játék. Ha nem öleled meg időnként aki veled lakik, súlyos pontokat vesztesz, és depressziós leszel. Látszik, hogy nem mi, magyarok találtuk ki...
Mikor Tunéziában nyaraltunk, elvittek minket egy kis szigetre és játékra invitáltak. Volt ott magyar, olasz, amerikai, orosz, svéd, na meg az arabok,tehát vegyes volt a társaság.
A feladat az volt, mutassuk be, hogy a mi kultúránkban hogy zajlik egy üdvözlés. A legtöbben fülig érő vigyorral futottak egymásnak, volt ölelés, puszi, parola, minden. Mi magyarok mit gondoltok, hogy üdvözöltük egymást? Szép lassan, szinte alig mosolyogva kezet ráztunk, egymástól karnyújtásnyira.
Sajnálkozó morajlás hallatszott a tömegben. Sajnáltak minket.
Amerikában szinte törvény a "keep smiling". Magyarul, ha sz*r is a kedved, másét nincs jogod elrontani, mosolyogj. Kicsit erőltetettnek tűnik nekünk, pedig nem az. Ha alkalmazod rájössz, hogy ha "tilos", nincs is értelme rossz kedvűnek lenni. Hagynod kell, hogy a jókedv átragadjon rád, ne lovald bele magad a rosszkedvedbe.
Ki az aki tovább "puffog" ha egy ismerőse megöleli és azt mondja, "örülök hogy látlak"...? :)
Már létezik mosoly terápia is. Ha mosolyra húzod az arcod, az jeleket küld az agyba és jókedved lesz. Ha jó a kedved, akkor jobban gyógyulsz, nehezebben betegszel meg.
Szoktam nézni ismeretterjesztő csatornákon ezeket a szépítő műsorokat. Ott a páciens könnyezve öleli át az orvosát (aki viszont ölel, közben behunyja a szemét és látszik hogy élvezi, bezsebelhet egy kis szeretetet).
Nálunk meg mi van? Még kezet sem fogunk, maximum akkor lépünk közel a dokihoz, ha azt a borítékot a zsebébe tesszük....Fúj.
Szóval, kis gyerkőcös anyukák, ne fukarkodjatok az öleléssel, puszival, "szelidítsétek" meg már most a kicsiket, hogy igenis követeljék azt az ölelést, azt a puszit, hisz abból mi is profitálunk :)
Marci szokott hozzám odajönni (általában a legrosszabbkor, mikor épp ideges vagyok) hogy öleljem meg. Vagyis azt hittem, hogy a legrosszabbkor, holott ő direkt, tán tudat alatt időzít így, ösztönösen érzi, mikor van rá szükségem...
Szóval gyakorolni kell és alkalmazni, mert erről is le lehet ám szoktatni őket, ha elhárítjuk az ölelést/puszit, egy idő után nem fognak jönni többet. Mert megszokják. Vagyis nem szokják meg, hanem megtanulják elfojtani az érzést.
Ez is olyan mint sok más dolog a nevelésben. A gyerekek még nagyon képlékenyek, formálhatók, jó és rossz irányba is.
Tehát a mi felelősségünk, hogy tudják és érezzék, mikor van szükségük egy kis érintésre, puszira, ölelésre.
Ha pedig szükségük van rá, be is hajtsák. Mint a nagymamám...
Tehát akkor összegzem, amit Szíjjártó doktor írt a lázzal és a bárányhimlővel kapcsolatban.
Láz:
A láz önmagában nem életveszélyes, csillapítani lehet, ám nem kötelező.
Magas láz nem feltétlen jelent súlyos betegséget. Tehát nem kell megijedni ha a gyereknek magas a láza, ez nem egyenesen arányos a betegség súlyosságával.
A láz nem károsít semmilyen belső szervet, nem viseli meg a szívet, sem az agyat, fehérjekicsapódástól sem kell tartani, ez teljesen tudománytalan feltételezés.
Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy lázcsillapítók adásával nem lehet megelőzni a kisgyermekeknél gyakran előforduló lázgörcsöt. Ma már lázgörcs esetén sem adnak lázcsillapítókat és egyáltalán nem javasolják a lázgörcsös gyermek hűtését fizikai módszerekkel.
Láz esetén kerülni kell a hőpangást, mert az hipertermiát okozhat a lázas betegnél (mintha bent hagynánk a tűző napon az autóban) Ezt úgy kerülhetjük el, hogy csak egy vékony takaróval takarjuk be a gyereket és nem öltöztetjük túl, biztosítva így a megfelelő hőleadást.
Gyakran itassunk langyos teával, hogy elkerüljük a kiszáradást.
A hűtőfürdő, hűtőborogatás teljesen felesleges, sok kisgyermek rendkívül rosszul viseli, szinte kínzásként éli meg (ennek ellenére, ha a gyereknek jól esik, alkalmazhatjuk, mert ártani nem árt)
Lázat csillapítani lehet, ha a beteg úgy érzi jobban magát és ettől javul a közérzete.
Asztmás gyereknél sem kell tartani komplikációktól láz esetén!
Tehát a láztól félni nem kell, nem életveszélyes! Nem kell csillapítani, mert nem árt a szervezetnek.
Bárányhimlő:
Nem kell melegen tartani a bárányhimlős gyereket, hogy "jól kijöjjön" rajta a betegség. Teljesen felesleges, sőt, a melegben sokkal jobban viszketnek a pöttyök.
Ha nem lepi el tetőtől talpig a gyereket a kiütés, csak pár darab van rajta, attól még ugyanúgy védetté válik a betegséggel szemben.
Nem szabad kenegetni a kiütéseket különböző rázókeverékkel, elegendő egy kevés mentolos hintőpor ha nagyon viszket. (itt jegyzem meg, én eleinte szórtam nekik, de észrevettem, ha nem volt rajtuk semmi,egyáltalán nem vakarózott egyik gyereknek sem)
Lehet fürdeni. Csak rövid ideig és utána nem szabad ledörzsölni a vizet a bőrről, csak felitatni a törülközővel.
Gyerkőceimnek jó esett fürdés után egy kis szódabikarbónás-vizes lemosás (1 liter vízhez 1 evőkanál gyógyszertári szódabikarbóna)
Mindkét gyerkőc imádta ha fürdés után hajszárítóval fújtam a pöttyöket. így hamar le is száradtak.
Olvasva a levelét rengeteg kérdés merült fel bennem többek között a homeopátia, a köptetők szükségességével kapcsolatosan is.
Már írtam neki, ha megérkezik a válasz, azt is közzé teszem.
Tehát a levél:
"Kedves Barbara,
Gratulálok, ügyes és hasznos blogot vezet.
Köszönöm, ha segít. Szükség van a publicitásra. Eddig a kollégákat próbáltam főleg meggyőzni és elérni, hogy a Magyar Gyermekgyógyász Társaság ( MGYT) foglalkozzon a kérdéssel. Ezért 2006 óta előadásokat tartok az éves naggyűlésen, fenntartok honlapot, ahol a szakirodalmat hozzáférhetővé teszem, s sikerült vitaindító cikket is megjelentetni a Gyermekgyógyászat című szakmai lapban. Az MGYT honlapján lévő fórumon is nyitottam témát.
Sajnos az eddigi reakciók a kollégák részéről nagyon gyérek és azok is zömében negatívak. Észérvek és szakirodalmi adatok nem győzik meg a kollégák egy részét. Komoly szemléletbeni probléma van általában a magyar társadalomban, egészségügyben és az orvoskollégáknál is. Erről csak annyit, hogy az egyéni tapasztalatra, tekintély elvre, hagyományokra épülő (angolul: expert opinion) orvoslás mellett már jó ideje megjelent a minőségileg jóval magasabb szintű tényeken, bizonyítékokon alapuló ( evidence based) orvoslás. A törekvés, hogy az orvosi ténykedést tudományosan megalapozott, jó minőségű bizonyítékokkal támasszuk alá mára már a nemzetközi vezető orvosszakmai körökben általánosan elfogadott. Ettől az orvoslás sokkal biztonságosabb, hatékonyabb és takarékosabb is lesz.
Sajnos a mindennapi gyakorlatban nagyon sok kolléga nem képes váltani és újraértékelni évtizedes megszokásait. Ez persze nagyon nehéz is.
Példaként a Föld és Napközéppontú világkép változását szoktam elmondani.
Milliárdok évezredes tapasztalata volt és az ma is, hogy a Nap felkel, halad az égbolton és lenyugszik. Ebből arra következtettünk, hogy kering a Föld körül.
Amikor csillagászok tudományos megfigyeléseik, számításaik alapján bizonyítani tudták, hogy a látszat csal és a Föld forog a tengelye körül valamint kering a Nap körül hosszú időbe telt, mire ezt a tényt sikerült elfogadtatni embertársaikkal is. A látszat gyakran csal. Saját tapasztalatunk fontos és szükséges! De alkalmatlan módszer az orvosi ismeretek megszerzésére, ellenőrzésére!
Nehéz elfogadnunk, bevallanunk, betegként és orvosként is, hogy rengeteg orvosszakmai kérdésre a helyes válasz jelenleg a "nem tudom" kellene, hogy legyen.
E helyett a hagyományos ( értsd tapasztalatokra alapozó) orvoslás, s főleg a mára nagyon népszerűvé vált alternatív orvoslás, de a gyógyszer és gyógyhatású készítmény gyártók ( beleértve a homeopátiát is) a médiák roppant erejét is felhasználva folyamatosan bombázza a lakosságot és a hazai orvosszakmát a kontrollálatlan vagy akár tényekkel cáfolt orvosi információkkal. Az áltudományos reklámfilmecskék, médiákban tett nyilatkozatok, riportok s az interneten tömegével jelenlevő ellenőrizetlen s a laikus számára ellenőrizhetetlen "szakismeret" folyamatosan sorvasztja , gátolja egy racionális biztonságos és színvonalas egészségszemlélet- kultúra kialakulását hazánkban és számos hasonló helyzetű országban.
Pár példa, hogy érzékeltessem mennyire nehéz váltásra lenne szükség:
Ha gyermekünkön viszkető kiütések jelentkeznek, akkor hajlamosak vagyunk a kiütések megjelenése előtt elfogyasztott ételt vagy italt okolni és ételallergiára gondolva akár rögtön diétába kezdeni. Pedig tények bizonyítják, hogy az ilyen panaszok okát az esetek nagy többségében nem lehet megtalálni.
Azt is tudjuk, hogy tömegével folytatnak felnőttek és gyermekek is indokolatlanul diétákat ételtúlérzékenységre gondolva.
De ugyanígy gondoljuk, hogy a légúti fertőzést a vizes hajtól kapjuk, vagy hogy a köptetőktől gyorsabban meggyógyulunk, vagy hogy valamilyen betegségünk azért múlt el, mert valamilyen kezelést, gyógyszert alkalmaztunk.
Pedig ok okozati összefüggést egyéni megfigyeléssel irtózatosan kockázatos feltételezni. Azt csak jól megtervezett és gondosan kivitelezett ( tudományos) vizsgálattal lehet az esetek többségében igazolni.
Így gyógyszerek, homeopátiás szerek és mindenféle gyógyhatásúnak vélt praktikák tömegeit alkalmazzuk nap mint nap, amikről rövidesen ki fog derülni, hogy hatástalanok, esetleg veszélyesek egyes emberek, csoportok számára.
A józanságra, önmérsékletre való igény fokozódása rengeteget javíthatna egészségkultúránkon és drasztikusan csökkenthetné kiadásainkat mind egyéni mind nemzeti szinten.
A lázról lázcsillapításról alkotott nézeteink, gyakorlatunk minderre jellemző példa.
Ha lehetséges, szívesen segítek bármilyen formában ( interjú, cikk stb.) a lázról való korszerű és színvonalas ismeretek terjesztésében és a fizikai lázcsillapítással napjainkban is tömeges hazai gyermekkínzás felszámolásában.
Segítségét előre is megköszönve tisztelettel : Szijjártó László"
Nagy örömömre szolgál, hogy közzé tehetem Dr. Szijjártó László, jelenleg gyermekgyógyász specialistaként Hollandiában élő és dolgozó, gyermekgyógyász- gyermektüdőgyógyásszal váltott levelemet.
Mint páran tudjátok,Marcinak a bárányhimlője miatt két napig 40 fokos láza volt. Az interneten keresgélve találtam rá a lázfóbia kifejezésre és ezen a vonalon kiindulva Szijjártó doktor honlapjára is.http://home.kpn.nl/szijjarto/index.html
A doktor úr arra a nem egyszerű feladatra vállalkozott, hogy leszámoljon kis országunkban kialakult lázfóbiával és a gyermekorvosok elavult nézeteit megváltoztatva megértesse ami külföldön már szakmailag is elfogadott tény a lázzal és lázcsillapítással kapcsolatosan.
Szijjártó doktor már nyilatkozott a házipatika.com-on, az érdekes cikket itt olvashatjátok:
Most pedig, mivel a doktor úr engedélyezte, közzéteszem a levelezésünket:
Tisztelt Doktor Úr!
Egy kérdéssel fordulok Önhöz, nagyon megtisztelne ha válaszolna rá.
Pár napja a 13 éves fiam bárányhimlős lett (elkapta a 3 éves öccsétől). Míg a picinek hőemelkedése sem volt, addig a nagynak két napig 39,6-40 fokos láza volt.
Mivel régebben egy főleg homeopátiával foglalkozó könyvben olvastam a láz jótékony hatásairól - ahol a szerző is hasonló nézeteket vall mint Ön - nem voltam túlságosan megijedve.
Megnyugtattam a fiam, hogy most pusztulnak igazán a vírusok, ő mosolyogva bólintott és ennyiben maradtunk. Feküdt, fél óránként itattam, összességében jól érezte magát (kételkedett is, hogy valóban lázas-e).
Majd mikor a férjem megtudta, elég rosszalló megjegyzést tett, hogy nehogy már 40 fokos lázban hagyjam a gyereket.
Mivel ő is hajlandó meghallgatni (és esetleg elfogadni) új nézeteket, felolvastam az Ön álláspontját neki.
Úgy látszik meggyőztem.
Aznap 39,6 fokos lázzal hagytuk ott a gyereket a nagyszülőkkel, mert egy üzleti vacsorára voltunk hivatalosak.
A vacsoránál megemlítettem, hogy lázas a gyerek, és hogy mennyire.
Hallania kellett volna, mit kaptam! Egyszerre három férfi (közte a férjem is) rontott nekem, hogy közismert tény, hogy a fehérje kicsapódik 40 fok felett, és maradandó károsodást okoz. A láz terheli a szívet, az agyat.
Mikor azzal érveltem, hogy a szervezetünk valószínűleg nem véletlenül találta fel ezt a védekezési módot, (nem hinném, hogy bele lehet halni) azzal érveltek (teljesen laikusként), hogy igen, régen ez volt az egyetlen esély a túlélésre, de ma már a lázcsillapítóknak köszönhetően ugyan nem olyan gyorsan, mint a láz segítségével, de legalább BIZTONSÁGOSABBAN fel lehet épülni egy betegségből.
Mivel én nem hallottam ilyenről (fehérjekicsapódás), nem igazán tudtam vitába szállni velük.
Egyfelől nem értettem, hogy ha ki is csapódik egy fehérje,az miért okoz károsodást?
Doktor Úr! Kérem magyarázza el nekem ezt a "fehérjekicsapódásos" dolgot.
Létezik ilyen az emberi szervezetben, magas láz esetén?
Azért írtam ilyen részletesen, hogy majd megmutathassam a férjemnek és a munkatársainak is a válaszát (ha megengedi, természetesen).
Esetleg ha hozzájárul, a saját kis blogomban is közzé tenném, mert sok kismama társam olvassa és örülnék neki, ha végre le lehetne számolni a lázfóbiával.
A blogom címe: http://banyatanya.blogspot.com/
Levelem végén megjegyzem, hogy aznap éjjel alig vártam, hogy hazaérjünk, úgy rám hozták a pánikot, már láttam magam előtt a fiam, hogy miattam fog meghalni...
Mikor hazaértünk, épp borogatták a nagyszülők, a fején és a csuklóin hidegvizes borogatással (én sosem voltam a pártján, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy külsőleg, hideg vízzel csökkenteni lehessen a lázat, amit a hőközpont termel az agyban. Külső hűtés esetén még jobban gerjesszük a testet a belső hő emelésére, nem?)...
Mikor megmértem a lázát, 39,9 fok volt.
Megtörtem, szóltam a fiamnak, hogy beadok neki egy lázcsillapítót. Mivel ő is hallotta délelőtt mikor az Ön érveit felolvastam a férjemnek (úgy látom, meg is nyugtatta a tény amit hallott), csak rázta a fejét, hogy "anya, nem kell, jól vagyok".
De nem tudtam mit tenni, elbizonytalanodtam.
Aznap éjjel a kiütések és a láz megjelenése óta először aludt lázcsillapítóval. Azt mondta, nagyon rosszul. Forgolódott, rosszul volt. Mikor lázas volt, azt mondta, sokkal jobban tudott aludni.
Doktor Úr, nyugtasson meg, oszlassa el a kételyeinket!
A fiam egyébként asztmás, ez jelent magas láz esetén kockázatot?
Még valami: a bárányhimlőnél valóban melegben kell tartani a gyereket, hogy "jól kijöjjön" rajta a kiütés?
Én butaságnak tartom (mivel mindkét fiam átesett rajta, ugyanolyan ápolás mellett a kicsin alig volt egy-két kiütés, addig a nagyon több száz kijött, még belül, a szájában is). Sajnos a nagyszülőket nem lehet már semmivel meggyőzni, még talán az Ön levelével sem.
Ne haragudjon, hogy ilyen hosszú lett.
Válaszát előre is nagyon köszönöm:
P. Barbara
Válasz:
"Kedves Barbara!
Elnézést, hogy csak most válaszolok, de külföldön dolgoztam.
Nagyon örültem levelének. Gyűjtöm a lázfóbiás történeteket.
Először is, szeretném, ha mindenki számára világos lenne, hogy nem az én nézeteimet terjesztem!
Nem én találtam ki, én csak próbálom ismertté tenni kis hazánkban, amit nem kisebb országokban, mint Kanada, Hollandia és végre az Egyesült Királyságban is a gyermekgyógyászok vezető szakmai testülete irányelvként ajánl és évtizedek óta a gyakorlatban követ.
Mindezt az orvostudomány aktuális ismereteire, tényekre alapozva a korábbi hiedelmekkel szemben.
Szomorú, hogy a világ sok országában , így hazánkban is még a kollégák többsége nem ismeri és nem érti és szemléletben nem képes fel fejlődni a világ vezető orvostudományának szintjére...
A fehérjekicsapódás badarság. A tojássütés/főzés analógiájának laikus kiterjesztése. Aki ilyesmit állít, hogy 40-41 fokos láznál bármilyen fehérje kicsapódik a szervezetünkben az talán mutasson egyetlen olyan tudományos publikációt, ami ilyesmit igazolt. Főleg olyat, amelyik az életfolyamatokat gátló fehérjekicsapódást figyelt volna meg.
A szervezet túlmelegedése persze nem cél, és valóban veszélyes, ezért a lázas betegnél biztosítani kell a hőleadást. Hőpangást okozva külső melegítéssel, a hőleadás gátlásával ugyanolyan életveszélyes állapot hozható létre, mint a napon hagyott autóban hagyott csecsemőnél.Ilyenkor a testhőmérséklet 42 fok fölé is emelkedhet, ami egészségtelen. Ezt nem láznak, hanem hőpangásnak , orvosi nyelven hypertermiának hívjuk.
Lázas beteg, ha nem gátoljuk mesterségesen a hőleadást, nem lesz hypertermiás.
A láz asztmás betegnél sem okoz kockázatot.
Megjelentek nemrég olyan tanulmányok, melyek asztmás betegeknél leírták, hogy lázcsillapítás hatására, asztmás légzészavaruk, fulladás miatti kórházi kezelésük tovább tartott.Másik jelentős új adat, miszerint a paracetamolt szedő terhes nők újszülöttjei ill. az újszülöttek, akik paracetamolt kaptak, dózissal arányosan nagyobb arányban lettek asztmásak, szénanáthásak. ( a Lancet cikk az ISAAC studyról a honlapomon olvasható az irodalomban megtalálják).
A bárányhimlős gyermeket nem kell melegebben tartani az ön által írt indikációval. Sőt. A melegben a kiütések általában jobban viszketnek.
Gratulálok, hogy ilyen ellenállás ellenére is ennyire kitartott! A fiának is, hogy mert saját tapasztalatot szerezni.
Azért azt még leírom, hogy ha a közérzetet javítja, lehet a lázat nyugodtan csillapítani, bármivel, amit a beteg kedvel ( akár borogatással is), és nem káros vagy veszélyes. De nem kell kötelező jelleggel! csak lehet.
Természetesen nagyon megtisztel, ha írásaimat a blogjára felteszi és köszönöm, hogy segít ezzel is oszlatni a tudatlanság homályát... és gátat vetni az intézményesített gyermekkínzásnak ( lsd. Nők Lapja 2010 1. szám tragikus és botrányosan színvonaltalan cikk egy kardiológus kolleganőtöl a gyermekkori lázcsillapításról).
Csigus érdekes témát vetett fel bennem.
Vajon egy kapcsolatban mennyire kell a másik előtt élni? Gondolok itt például arra, hogy mennyit mutassunk meg magunkból, mennyi titok maradjon meg? Láthatja-e a pasink/férjünk, mikor a lábunk borotváljuk, hajat festünk, sminkelünk, öltözünk? Titeket zavar, ha mondjuk hallja mikor pisiltek? Sokan esküsznek arra, hogy egy férfi ne lássa a feleségét "kényes" helyzetekben.
Például ott van a Korda házaspár. Klárika például mindig a férje előtt kel reggel, hogy kiosonjon sminkelni, nehogy a férje a maga valójában meglássa.
Szerintetek ez normális? Vagy már túlzás?
Azon kívül vannak olyan lakások (a mienk szerencsére nem ilyen) hogy egy helyiségben van a vécé és a fürdőkád. Milyen az a helyzet, mikor mondjuk a férj a vécén ül, újsággal a kezében, asszony meg épp fürdik a kádban?
Vagy az asszony pakolást ken az arcára és hajcsavarókkal a fején fekszik ágyba, büdös, ámde rendkívül tápláló lábkrémmel bekent lábbal?
Nálam például elképzelhetetlen, hogy ha három napig otthon "punnyadunk" akkor három napig ne dobjak fel egy kis pirosítót, szempilla festéket, ne szedjem magam össze minden reggel.
Nem tudnám elviselni, ha slamposnak, ápolatlannak látna. Például a hasam is mindig behúzom, ha kitéved a konyhába, mikor főzök :)
Sőt, néha rá is játszok, mondjuk ha rajtam felejti a szemét mikor öltözök, "héjjjj, ne leskelődj!" felkiáltással (persze mosolyogva) magam elé kapok gyorsan valamit. Úgy vettem észre, tetszik neki :)
Bizonyos testi melléktermékek "eregetése" sem megengedett, persze nála néha előfordul, mert pasiból van, de nálam soha.
Vannak helyzetek mikor nincs szégyenlősség, pl. ha valaki beteg és ápolásra szorul (vagy mondjuk épp gyermeket szül) Nincs szégyenlősség és prűdség az ágyban sem. Nincs prűdség a gyerekekkel szemben sem, persze nem is meztelenkedünk éjjel-nappal előttük, de ha bejönnek a fürdőbe, nem zavarjuk őket ki.
Sokan mondják, hogy ők annyira eggyé váltak, annyira szeretik egymást, hogy nem szégyellnek semmit a másik előtt.Minden a másik szeme előtt, füle hallatára zajlik.
"Szeressen ahogy vagyok, így, büdös szájjal, zsíros hajjal, szőrös lábbal, fingósan. Ez én vagyok, ha szeret így is szeret. Különben is, én vagyok az Ősanya, a fajfenntartás záloga, nem kell nekem ilyen külsőségekkel foglalkozni, megszültem a gyermekünk, én vagyok az isten!"
Hát, nem is tudom.....Vélemények?
Úgy döntöttem, hogy írok erről a csodás kis kehelyről, mert itt Magyarországon szinte alig hallani róla,holott a nyugati országokban nagyon elterjedt ez az eszköz. Hátha kísérletező kedvű magyar hölgytársaim ráakadnak erre az oldalra és elolvasva az én személyes tapasztalataimat, meg tudják győzni magukat, hogy váltsanak.
Tulajdonképpen ez a kehely a tampon hiányosságait pótolja, illetve betölti azokat a "hézagokat" (szó szerint :)) amit a tamponhasználat mellett az ember lánya negatívumként tapasztalhat.
Most a betét kontra kehely témára nem térnék ki, mert véleményem szerint aki betétet használ, az vagy nem vehető rá a tamponhasználatra és ezáltal a kehely használatára sem, vagy eleve nincs akkora "barátságban" a testével, hogy meg tudja emészteni, hogy egy kelyhet tesz ki-be magába.
Ez a menstruációs kehely azoknak is megoldást jelenthet, aki a TSS miatt nem használhat tampont. Ugyanis a kehely használata egyáltalán nem jelent kockázatot ebből a szempontból.
Pár érdekesség:
"
A tampon okozta toxikus sokk szindróma (TSS) viszonylag közismert. A tampongyártók azzal védekeztek, hogy a dioxin csekély mértékben található termékeikben, de a helyzet az, hogy egy nő élete során 10-15 000 tampont használ el, miközben jelentősen felgyülemlik a méreganyag.
Nem tudjuk, mit tartalmaznak.
Sem a tamponok, sem a betétek csomagolásán nem tüntetik fel, hogy milyen anyagokat tartalmaznak, és a nagyobb gyártók weboldalai is csak részinformációkkal szolgálnak. A mai tamponok általában pamutból, műselyemből, vagy a kettő keverékéből készülnek, és előállításukhoz klórt is használnak. Ezen felül található bennük illatanyagok és más adalékanyagok, de a gyártók ezekről sem adnak felvilágosítást. A fehérítés során dioxin is kerül beléjük, de a legtöbb gyártó azt állítja, hogy ez a mennyiség nem jelent egészségügyi kockázatot.
Ezek az összetevők okozhatnak egyszerűen csak irritációt, allergiás tüneteket, de a tampon extrém esetekben toxikus sokk szindrómát is előidézhet. Ennek a ritka, de veszélyes bakteriális fertőzésnek a veszélyére már a tamponok csomagolásán is felhívják a figyelmet. A tünetei láz, hányinger, hasmenés és a bőrön megjelenő piros foltok."
Tehát összehasonlítva a tamponnal:
Egyszer kell megvenni. Az ára fajtától függően 3490-7990 között mozog, bár az olcsóbb is ugyanolyan jó, TPE műanyagból készül, amit az orvosi eszközökhöz is felhasználnak, mert annyira bőrbarát és emiatt kizárt az allergia lehetősége.
A drágábbik fajta orvosi szilikonból készül, amit pl. az implantátumokhoz is használnak.Az ára akár 3 hónap alatt megtérül.
Nem szárítja ki a hüvelyt, mint a tamponok. Bármikor kicserélhető, akár fél óra múlva is, nem kell megvárni, hogy megteljen, mint egy tampon (biztos más is kínlódott már a cserével, mikor indulás előtt meg akarta ejteni, hogy útközben ne érje baleset. A tampon még nem volt tele, nehéz volt eltávolítani, de muszáj volt, mert nem bírta volna ki addig míg hazaérünk).
Nem hagy hátra elemi szálakat, mint a tampon.
Biztos mindenki tapasztalta már tamponhasználat közben a következő - igen kellemetlen - dolgokat:
Mikor megtelik, zsuppsz, megindul a folyam, légy bárhol. Általában ilyenkor vagy egy nagybevásárlás közepén vagy, vagy a Szalajka völgyben mászod a hegyet (ahogy én is tettem a nyáron).
Strandon úszás közben megtelik kívülről medencevízzel. Nem részletezem, elég kellemetlen.
Ezzel szemben ez a kehely akár 12 órát is kibír, és nincs szivárgás! Ha olyan helyen vagy, nem érhetnek kellemetlen meglepetések. Várhatsz a cserével (a kehely esetében ezt ürítésnek hívják) addig, amíg elég higiénikus és biztonságos helyre érsz.
Ürítés előtt csak kezet kell mosni, ha nyilvános helyen történik, magaddal viszel egy kis szénsavmentes ásványvizet, ezzel le lehet öblíteni a kelyhet a fülke magányában.
Visszahelyezni a megfelelő hajtogatás után meglepően egyszerű. Egyszerűbb, mint egy tampont!
Strandolás közben nem szívja meg magát vízzel, sőt, megbízhatóan elzárja a kényes részeket. Így el lehet kerülni a gombás fertőzéseket is.
Még valami:
A kehelyben összegyűlő vér, mivel nem érintkezik levegővel (mint egy tampon alulról)teljesen szagtalan ürítés közben.
Egyébként minden vérzés kezdetén elég egyszer kifőzni, forró, lobogó vízben két percen keresztül. A piros napokon elég forró vízzel leöblíteni ürítés után. Ha épp úton vagyunk, ezt kiválthatjuk egy kis sima vízzel, amit magunkkal viszünk a flaskánkban(megjegyzem, ez max. egyszer fordul elő egy nap,csak ha egész nap nem vagyunk otthon, mivel nem muszáj üríteni, csak 12 óránként!)
Majd a ciklus végeztével elrakás előtt mégegyszer ki kell főzni.
És akkor most jöjjenek a személyes tapasztalatok:
Természetesen utána érdeklődtem a nőgyógyászomnál. Bár először azt sem tudta mi fán terem, miután elmondtam neki, valamint bemutattam a kelyhet, tetszett neki. Azt mondta, hogy egészségügyi hátrányai nincsenek, ha valaki ügyel az ürítés közben a higiéniára, alaposan kezet mos (úgy, mint egy tamponcsere közben is) akkor teljesen veszélytelen, és nincs ellenvetése a 12 órás bentléthez sem.
Nem, nem kell tartatni a visszafolyástól a méhbe, ez lehetetlen, mivel a vér folyamatosan kifelé áramlik, na meg a méhszáj is egy keskeny kis nyílás, lehetetlen, hogy fekvés közben visszafolyjon bármi is.
Mivel hermetikusan el van zárva a levegőtől, a baktériumok sem szaporodnak el, ezért nincs szaga sem.
Szóval a dokim áldását adta rá és meg is jegyezte, hogy lehet, hogy még nem hallott róla.
Na ezt nem tudom. Talán a tampon és betétgyártó cégek keze lehet benne...? :)
Elsőre én a Ladycup nevezetűt próbáltam ki, annak is a rózsaszín változatát (Pinkcup) L-es méretet, mivel már szültem természetes úton kétszer is és elmúltam 25 éves.
Nagyon édes kis dobozban érkezett,a megrendeléstől számított 2. napon) kaptam hozzá egy aranyos kis pamutzsákot is, ebben lehet tartani, amíg "alszik" két mensi között. Ez a változat kis szárral készül, amit az egyéni igények szerint le lehet vágni, bármeddig. Én teljesen levágtam, de így is könnyedén kivehető) Nagyon puha, nagyon rugalmas, szuperül illeszkedik.
A másik (MeLuna) épp az imént érkezett meg, szupergyorsak voltak, pénteken rendeltem és ma (hétfő délelőtt) már itt is van.
Éppen tesztidőszakban vagyok, úgyhogy kipróbálom mindkettőt.
Egyébként elég egyetlenegy is, és akár 10-15 évig használható. A Ladycupnál 10-15 évet írtak, a MeLuna esetében 5-10 évet.
Szóval. Kezdjük a Ladycup-al.
Elmondhatom, hogy a felhelyezés és eltávolítás is simán ment, minden bonyodalom nélkül, és nagyon jó!!!!
Semmit nem lehet érezni, és ma már a 4. órája használom, pedig ilyenkor a tampont már másodszorra cserélném (super plus, legnagyobb méret).
Közben nem kíméltem. Egy órás torna (hasizomgyakorlatok, fitt ball edzés és fél órás kardió edzés) után semmi szivárgás, semmi kényelmetlenség.
Holnap letesztelem a MeLunát is!
MeLuna barátném L-es méret, foggantyú nélküli változat, narancs színben.
Majd beszámolok.
