Pedig azóta volt szülinap, névnap, mikulás. Jobb híján az okos telefonunkkal csináltunk pár képet, hogy azért mégis legyen valami.
Érdekes, hogy csak most gondolkodtam el rajta, hogy az ember mennyi fontos és szép pillanatot elszalaszt átélni csak azért, mert épp fotózza! Hány boldog összenézést, csodálattal teli gyermek tekintetet mulaszt el az, aki arra koncentrál, hogy megfelelőek legyenek a fényviszonyok...?
Mondjuk Húsvétkor. Mikor a gyerekek izgatottan kutatják a kertben a meglepetés tojásokat, anya (apa) meg pár lépéssel hátrébb állva "kapja" el a pillanatot, hogy majd legyen mit visszanézni évekkel később...Ahelyett, hogy ők is letérdelnének és visszaváltozva gyerekké együtt keresnék az ajándékokat...
Vajon mi ad többet a gyereknek? A kép amit készítünk, vagy a pillanatok amiket átélnek velünk...?
Mióta ilyen egyszerű lett képeket készíteni, tárolni, közzé tenni, valahogy elveszítettük az önkontrollt. Egy eseményről átlagosan 10-15 kép készül!Van, hogy sokkal több! Ki fogja ezt mind átnézni?!
Senki!
Kinek lesz ideje arra, hogy évek múlva átnyálazza a polcon sorakozó/webalbumokba feltöltött 1 567 818 darab képet?
Mennyivel jutna kevesebb emlék eszünkbe, ha csak annyi kép készülne a gyerekeinkről, mint rólunk annak idején? A többit pedig átélnénk ott és akkor, a pillanat meghittségében?
Mi marad meg így a gyerekeink emlékezetében rólunk?
Az, hogy anya/apa arca nem látszik sosem mikor ránéznének, összemosolyognának vele egy-egy fontos pillanatban, mert ő egyből meg akarja azt örökíteni...
Úgyhogy nálunk szigorú fénykép kontroll lesz ezentúl! Szenteste például most nem fogok fotózni. Hanem figyelem a gyerekeim csodálkozó tekintetét és visszamosolygok rájuk, ha rám néznek. Ne adj isten, elmerengek és emlékezek a régi karácsonyokra...
Nem fogok zombi módjára kattogtatni! Nem fogok egy fontos és szép pillanatot elrontani ezzel....
De miről beszélek? Nincs is fényképezőgépem :)
3 megjegyzés:
Azért azt vegyük figyelembe, hogy a technika fejlődése tette lehetővé, hogy "ész nélkül" kattintgassunk. Zsenge ifjúkoromban kétszer átgondoltuk, hogy a Zenit fényképezőben lévő 24 kockás fekete-fehér filmből mire mennyit szánunk - adva volt a korlát. Ma gyakorlatilag csak a tárolókapacitás szab határt bárminek is - a 4Gbyteos memóriakártyámra a legnagyobb (nem veszteségmentes) felbontással is bőven 1000+ kép készíthető. Ráadásul aki egy kicsit komolyabban foglalkozik a fotózással, az nagyon is tudja értékelni ezt a szabadságot - vannak helyzetek, amikor kifejezetten sorozatfelvétellel célszerű dolgozni. Persze ilyenkor mindenképpen időt kell szánni a leválogatásra, mert később meg sok bosszúságot tud okozni a felesleges "hulladék". Átlagos napi szinten persze maximálisan egyetértek azzal, hogy egy családi eseménynél ne a záridő legyen a legfontosabb, ugyanakkor a teljes megvonást sem támogatnám - lássuk be, nem olyan rossz az, ha tíz/húsz/harminc év múlva visszaidézhetjük, a gyerek milyen őszinte örömmel csodálkozott rá egy ajándékra...
Persze, én is imádok fotózni! Tegnap pl. este felé, mikor a postára mentem, a templom gyönyörűen ki volt világítva, előtte a földön egy kereszt. Hihetetlen köd lepte el a tájat, olyan szép volt, ahogy a fény is megvilágította a ködben álló keresztet...Mint egy mese! Sajnáltam, hogy nincs nálam a gép. Én most konkrétan a gyerekek ész nélküli fotózását nem pártolom. Annyi "felesleges" kép születik hogy elvész köztük az igazán szép kép.
Igen, jó megörökíteni, visszanézni a gyerek őszinte csodálatát, de szerintem még jobb látni, élőben :) Persze a gyerekkel is vannak helyzetek amik képért kiáltanak, de elég belőlük alkalmanként 2-3 db. Nem?
Teljesen egyetértünk, én is azt mondom, hogy tudni kell, hol a határ - igazából csak a "...Szenteste például most nem fogok fotózni..." mondatra reagáltam azt, hogy szerintem a teljes megvonás sem a legoptimálisabb. Persze ezt mindenkinek magának kell eldöntenie - én családi eseményen amúgy sem szoktam fotózni :-)
Megjegyzés küldése