2010. március 9., kedd

Lázfóbia - a lázcsillapítási láz csillapítása II.

Közzé teszem Szíjjártó Doktor második levelét is.

Olvasva a levelét rengeteg kérdés merült fel bennem többek között a homeopátia, a köptetők szükségességével kapcsolatosan is.
Már írtam neki, ha megérkezik a válasz, azt is közzé teszem.
Tehát a levél:

"Kedves Barbara,

Gratulálok, ügyes és hasznos blogot vezet.
Köszönöm, ha segít. Szükség van a publicitásra. Eddig a kollégákat próbáltam főleg meggyőzni és elérni, hogy a Magyar Gyermekgyógyász Társaság ( MGYT) foglalkozzon a kérdéssel. Ezért 2006 óta előadásokat tartok az éves naggyűlésen, fenntartok honlapot, ahol a szakirodalmat hozzáférhetővé teszem, s sikerült vitaindító cikket is megjelentetni a Gyermekgyógyászat című szakmai lapban. Az MGYT honlapján lévő fórumon is nyitottam témát.
Sajnos az eddigi reakciók a kollégák részéről nagyon gyérek és azok is zömében negatívak. Észérvek és szakirodalmi adatok nem győzik meg a kollégák egy részét. Komoly szemléletbeni probléma van általában a magyar társadalomban, egészségügyben és az orvoskollégáknál is. Erről csak annyit, hogy az egyéni tapasztalatra, tekintély elvre, hagyományokra épülő (angolul: expert opinion) orvoslás mellett már jó ideje megjelent a minőségileg jóval magasabb szintű tényeken, bizonyítékokon alapuló ( evidence based) orvoslás. A törekvés, hogy az orvosi ténykedést tudományosan megalapozott, jó minőségű bizonyítékokkal támasszuk alá mára már a nemzetközi vezető orvosszakmai körökben általánosan elfogadott. Ettől az orvoslás sokkal biztonságosabb, hatékonyabb és takarékosabb is lesz.
Sajnos a mindennapi gyakorlatban nagyon sok kolléga nem képes váltani és újraértékelni évtizedes megszokásait. Ez persze nagyon nehéz is.

Példaként a Föld és Napközéppontú világkép változását szoktam elmondani.
Milliárdok évezredes tapasztalata volt és az ma is, hogy a Nap felkel, halad az égbolton és lenyugszik. Ebből arra következtettünk, hogy kering a Föld körül.
Amikor csillagászok tudományos megfigyeléseik, számításaik alapján bizonyítani tudták, hogy a látszat csal és a Föld forog a tengelye körül valamint kering a Nap körül hosszú időbe telt, mire ezt a tényt sikerült elfogadtatni embertársaikkal is. A látszat gyakran csal. Saját tapasztalatunk fontos és szükséges! De alkalmatlan módszer az orvosi ismeretek megszerzésére, ellenőrzésére!
Nehéz elfogadnunk, bevallanunk, betegként és orvosként is, hogy rengeteg orvosszakmai kérdésre a helyes válasz jelenleg a "nem tudom" kellene, hogy legyen.
E helyett a hagyományos ( értsd tapasztalatokra alapozó) orvoslás, s főleg a mára nagyon népszerűvé vált alternatív orvoslás, de a gyógyszer és gyógyhatású készítmény gyártók ( beleértve a homeopátiát is) a médiák roppant erejét is felhasználva folyamatosan bombázza a lakosságot és a hazai orvosszakmát a kontrollálatlan vagy akár tényekkel cáfolt orvosi információkkal. Az áltudományos reklámfilmecskék, médiákban tett nyilatkozatok, riportok s az interneten tömegével jelenlevő ellenőrizetlen s a laikus számára ellenőrizhetetlen "szakismeret" folyamatosan sorvasztja , gátolja egy racionális biztonságos és színvonalas egészségszemlélet- kultúra kialakulását hazánkban és számos hasonló helyzetű országban.

Pár példa, hogy érzékeltessem mennyire nehéz váltásra lenne szükség:
Ha gyermekünkön viszkető kiütések jelentkeznek, akkor hajlamosak vagyunk a kiütések megjelenése előtt elfogyasztott ételt vagy italt okolni és ételallergiára gondolva akár rögtön diétába kezdeni. Pedig tények bizonyítják, hogy az ilyen panaszok okát az esetek nagy többségében nem lehet megtalálni.
Azt is tudjuk, hogy tömegével folytatnak felnőttek és gyermekek is indokolatlanul diétákat ételtúlérzékenységre gondolva.
De ugyanígy gondoljuk, hogy a légúti fertőzést a vizes hajtól kapjuk, vagy hogy a köptetőktől gyorsabban meggyógyulunk, vagy hogy valamilyen betegségünk azért múlt el, mert valamilyen kezelést, gyógyszert alkalmaztunk.
Pedig ok okozati összefüggést egyéni megfigyeléssel irtózatosan kockázatos feltételezni. Azt csak jól megtervezett és gondosan kivitelezett ( tudományos) vizsgálattal lehet az esetek többségében igazolni.
Így gyógyszerek, homeopátiás szerek és mindenféle gyógyhatásúnak vélt praktikák tömegeit alkalmazzuk nap mint nap, amikről rövidesen ki fog derülni, hogy hatástalanok, esetleg veszélyesek egyes emberek, csoportok számára.
A józanságra, önmérsékletre való igény fokozódása rengeteget javíthatna egészségkultúránkon és drasztikusan csökkenthetné kiadásainkat mind egyéni mind nemzeti szinten.

A lázról lázcsillapításról alkotott nézeteink, gyakorlatunk minderre jellemző példa.

Ha lehetséges, szívesen segítek bármilyen formában ( interjú, cikk stb.) a lázról való korszerű és színvonalas ismeretek terjesztésében és a fizikai lázcsillapítással napjainkban is tömeges hazai gyermekkínzás felszámolásában.

Segítségét előre is megköszönve tisztelettel : Szijjártó László"

Nincsenek megjegyzések: