2009. július 15., szerda

Rubint vs. Béres

Na, pár napig tanakodtam, hogy melyik csajszit válasszam a tornáimhoz. Tulajdonképp mindkettőt utálom (valószínűleg azért meg szépek és fittek, hehe).

Végül egyre inkább Béres Alexandra felé billent a mérleg nyelve. Valahogy az alakja is jobban bejön nekem, nem az a ronda, csupa izom és csont keveréke, mint Réka (állítólag a pasiknak sem jön be az ő testalkata).

Na meg a Nagy Fogyást is Alexandra "páciense" nyerte meg, nem a "Norbiék". Szóval egy szó mint száz, megvettem az Új kihívás nevezetű dvd-t.

Kibontottam, belenéztem. Már csak a gyakorlatok nézésétől is rosszul lettem, úgyhogy inkább kettes sebességgel tekertem, talán így végig bírom nézni anélkül, hogy elájulnék.

Marcikám lelkesen elkezdte csinálni az extra hasizom részt, de pár pillanat múlva kidőlt. :))

Másnap Petit levittem a mamához, (egy gyerekkel kevesebb nézze, hogy szenved az anyja)

Marci aranyosan - és teljesen magától - keresni kezdett nekem egy törölközőt, mivel látta, hogy Alexandra is azon terpesztget a gyakorlatok közben. Kinyitotta a szekrényt és félig hangosan megjegyezte, hogy "na lássuk csak, egy szép törülköző kell, ami illik hozzád" - na ezért a megjegyzésért már megérte felkelni ma :)

Végül egy sötétkéket húzott elő és megjegyezte, hogy "na mindegy, nem olyan szép, de a kék a kedvenc színem"

Mikor Marci belemerült a számítógépes játékba, nekilódultam. Na, nincs mit szépíteni, 15 percig bírtam, azt is úgy, hogy inkább nem néztem volna meg magam kívülről, már ami a gyakorlatok szabályosságát illeti...

Leültem. Mondom kész, ennyi.

Erre Marci megszólalt a válla felett, hogy "hát most csalódtam benned, azt hittem végigcsinálod". Mondja ő, aki tegnap 2 percet bírta :)) Szóval csúnya dolog, de feladtam.

Hogy enyhítsem a lekifurdalásomat, még negyed órát legyűrtem a lépcsőzőgépen, majd pár has-és lábizomgyakorlatot is elvégeztem. Pár perc múlva szól a kaputelefon. Na, pont most jött Peti könyvcsomagja...

Lihegve ajtót nyitottam. Ott állt egy szál atlétában (és persze nadrágban) a két méteres, Arnold testalkatú GLS-es fiúka,dagadó izmokkal, csibész mosollyal, kezében a csomaggal... Lihegve átvettem a könyvet.

Látván, hogy folyik rólam a víz, megkérdezte, itt bent is olyan meleg van? Mondom, áhh, csak épp tornáztam (vagy csúfoljuk annak). Erre úgy nézett rám, mint akit még sosem látott, szemében megcsillant az elismerés és a sorsközösség érzése "lám, hát ő is építgeti a testét, mint én" - gondolhatta (még jó, hogy nem látta, meddig bírtam a kitöréseket meg guggolásokat :)).

"Hát akkor további jó tornát" mondta mosolyogva,még egyszer végignézett rajtam (én meg gyorsan behúztam a hasam,hagy higgye, már profi vagyok) és elment. Mármint le a kocsihoz.

Na igen, további jó tornát... Gondolkodni kezdtem, hogy most akkor hogyan lesz kockás hasam meg olyan fenekem mint J.Lo-nak...

Hááát, lehet hogy első nekifutásra elég lenne egy lazán és kíméletesen megmozgató Pilates gyakorlatsor. Talán a szívem sem ugrana ennyire ki...Na szép... Majd megpróbálom azt is. Valamit mindenképpen kellene tenni.

Vagy talán járjak el futni? Aztán ha már meglesz a kellő állóképességem, majd nekiveselkedek újra a kőkemény edzéseknek.

Szóval ennyi tellett tőlem... Lehet hogy a 28 fokos szobahőmérséklet sem kedvezett a teljesítményemnek. Jó, fogjuk erre :)

Még valami.

Marci jött mellettem az utcán. Talán meséltem, hogy az a kis "cafka" Tina összejött valami pasival.

Marci megorrolt rá, majd röpke 10 perc alatt meggyőzte magát, hogy nem is érdemli meg a csajszi, hogy bánkódjon miatta. Eldobta a kis szívecskét amit tőle kapott.

Szóval, ma jött mellettem, épp egyikünk sem szólt semmit (ritka pillanat) majd egyszer csak megszólalt, de olyan hihetetlen bölcs hanggal, amilyet még sosem hallottam tőle: "Tisztességes lányt kell nevelnem a Tinából"

Óhh. Megkérdeztem, hogy mégis hogyan tenné? Erre ő: "elveszem feleségül"

No komment. Ezek szerint még van esélye a kis hűtlennek :))

8 megjegyzés:

másikbarbi írta...

Mondtam, hogy Rubint, de nem hittél nekem. :( Add önmagad! 1. kazi. A fogyis műsorban meg azért mindenki gyönyörű eredményeket ért el, a győzelemtől függetlenül. De azért nézd azt, hogy ők csak ezzel foglalkoztak, és volt ott étrendtől kezdve minden. Szerintem próbáld ki azért a Rubintot, nem veszítesz vele. :)

Boszi írta...

Lehet, hogy igazad van! Kipróbálom.
Egyébként megvan, miért (is) nem bírtam szusszal...Megint meg kell emelni a pajzsmirigy gyógyszerem. Rondán alulműködik, valószínű, hogy leálltam a szoptatással, visszavett a drága :S

másikbarbi írta...

Oh... :( Akkor jobbulást!
Marci meg... hát, ekkora dumást! :D Nekem is kell egy nagyfiú! :) Olyan jó neked!

másikbarbi írta...

Én tegnap kezdtem újra a Rékát. Másfél nap alatt kb. 1 centit emelkedett a fenekem. Na de, szenvedtem is érte néha nagyokat. :)

Boszi írta...

Hát, Barbi, látod, nekem a szenvedés része nem megy! :DDD

Csigus írta...

Milyen könyvet kapott Peti? :)

másikbarbi írta...

Gondoltam, talán érdekel benneteket is ez a videó:

http://www.gazdagmami.hu/gyes-alatt/a-3-eves-gyes-tortenete

Boszi írta...

Tudod, a Disney könyvklub aktuális kötete :)(egyenlőre csak a polcon gyűlik-gyűlik, mert Anna és Peti a favorit. Próbáltam egyik nap Sicc aranykönyvét olvasni - tudod, az a fekete cica - de nem érdekli semmi más :D)