Először is köszönöm Barbinak, hogy felhívta a figyelmem a riportra! :) http://www.gazdagmami.hu/gyes-alatt/a-3-eves-gyes-tortenete
Szerintem ha egy nő nem élvezi az otthon töltött éveket, annak fél év is sok. De akkor miért szül gyereket?
Ha meg élvezi, akkor kell a három év. Legalábbis a lehetősége.
Részemről azt vallom, ez a három év pont ideális. Élvezem minden percét az itthon töltött időnek, szó szerint.
Imádtam a babával töltött nappalokat (és éjszakákat is), a közös felfedezéseket, imádtam nézni ahogy ügyesedik napról-napra, percről percre. Imádom a babából kisfiúvá cseperedett kisfiam minden egyes megnyilvánulását.
Megőrjített volna a tudat, ha nem láthattam volna ezeket a pillanatokat, mert épp dolgozom.
Bár nehéz volt néha, életem legcsodálatosabb időszaka volt ez a kétszer három év és nagyon remélem, még egyszer részem lehet majd benne.
A riportban Ranschburg Jenő többször is említi,hogy a magyar gyerekek, akikkel - egyedülálló módon - három évig otthon volt a mamájuk, semmiben sem lettek mások, mint azoknak a szülőknek a gyerekei, akikkel pár hónapig volt otthon az anyjuk.
Akkor meg miért ne? Ha nem ártunk vele? Szerintem a legjobb megoldás, ha egy anya addig van otthon a gyermekével, ameddig SZERETNE.
Mert ha van választási lehetőség, az jó. Ha viszont egy anya úgy érzi, jó lenne még nem elvágni azt a láthatatlan köldökzsinórt, biztos hogy ártalmas az anya-gyerek kapcsolatra nézve, ha elszakítja őket a kényszer.
Szerintem ha egy anya kényszernek és bezártságnak éli meg az otthon, négy fal közt töltött időt (megjegyzem, szerintem szegénységi bizonyítvány a négy fal közé szorulni, annyi programlehetőség van! Ki kell használni!) szóval, ha kínszenvedés az együttlét, akkor mindkét félnek (és a családnak is) az a legjobb, ha a gyerkőc bölcsibe, az anya dolgozni megy.
Ami még érdekes számomra és egyfajta "bizonyíték" is arra, hogy a három év ideálisnak mondható (és nem több!) az az, hogy körülbelül 3 hónapja egyre gyakrabban érzem, hogy egy-egy rövidebb időszakra el KELL válnom a gyerektől! Egy két óra és feltöltődöm, nem kell több.
Lehet, hogy érzem, hogy lelkileg fel kell készítenem az "elszakadásra" és emiatt van, de az is lehet, a természet (és az anyai lélek) könnyíti így meg a gyermek önállósodási törekvéseit.
Mert ha szereted a gyereked, hagynod kell, hogy önállósodjon. Ellenkező esetben nem gondoskodó, aggódó "jó" anya leszel, hanem épp ellenkezőleg, elülteted a gyerekben, hogy esetlen és életképtelen.
Egy szó mint száz, szerintem egy gyereknek kell az otthon töltött első három év az anyával. Ha az anya is igényli. Ha nem, és kevesebb is elég, akkor a picinek a jobbik választás, ha bölcsibe kerül és nem az idegbajos anyukájával kell összezárva lennie.
9 megjegyzés:
Nem én ajánlottam, hanem másikbarbi.
De érdekes volt. A kommenteket is érdemes hozzáolvasni, tanulságos. Egyébként teljesen egyet Barbi! Ha akarok, legyen lehetőségem maradni 3 évig! Én dönthessek! Nem?!
Jé, tényleg :D Javítva! ;)
Igen-igen, a lényeg, hogy ÉN döntsek, ne más, nem?
Én bele vagyok betegedve, és nem is gondolok az őszre! Nem tudom elfogadni, hogy nem lesz velem állandóan! :( De nagyon igényli a gyerektársaságot...
Ne is mondd Barbi... Én is úgy érzem, utána már nem teljesen lesz az enyém :(
De igen, ő is igényli a gyerektársaságot, sőt, egyre inkább mások társaságát.
Úgy értem, hogy egyre inkább kezd "leszakadni" rólam, már nem olyan bújós mint régen...
Ő sem! Ez olyan furcsa! néha úgy kell könyörögnöm neki, hogy bújjon az ölembe! Meg apás, sokszor én "nem is kellek"... ha meg játszóterezünk, tőle aztán le is léphetnék, úgyse venné észre. :) Nehéz időszak lesz, de sokszor már én is úgy érzem, szusszannom kell picit.
Barbikám, ez megint egy érdekes kérdés...
Én úgy gondolom, ha valaki akar, marajdon otthon, ameddig szükségét érzi. DE!!! Ne haragudj, hogy ezt itt és most hozom fel, egy szempontból örülök a módosított szabályozásnak. Mégpedig azért, mert így talán kevesebben az ún. "megélhetési szülő nők" (Gondolom, érted mire célzok?)
De hogy visszakanyarodjak az eredeti problémához: mi lassan egy éve estünk át ezen a kérdésen. Daninak már kevés volt, hogy velem van, és nekem is hiányzott a meló. Kezdtem befordulni otthon. És nem azért mert nem szeretem a gyereket, hanem mert nekem fárasztó volt a monotonitás, és a gyerek is azt igazolta vissza, hogy neki is. Ő pl. a második héttől imád bölcsibe járni. Most, hogy szünet van, állandóan azt kérdezgeti, mikor mehet újra?
Furi is, meg örülök is neki. Látom, hogy mennyit fejlődött a bölcsiben, és már vannak igazi kisbarátai, amit én otthon nem tudok neki megadni. Főleg, hogy nálunk ugye se tesó, se másik gyerek a közvetlen családban.
Dani akkor tavaly nyár végén volt ilyen kis magának való, nem engedte magát szeretgetni, egyre kevésbé volt rám szüksége, mindent egyedül (énénénén felkiáltással). Az elmúlt 1-2 hónapban ez megint változott: néha matrica-üzemmódra vált, és újra bújik az ölembe. Olyankor mondja is, hogy én még baba vagyok. Bezzeg ha valami tilosat akar, akkor már naffiú vagyok! :)
Szóval megértem, hogy nehéz elszakadni, de kell nekik is ennyi szabadság. :)
Persze, teljesen igazad van! Vannak gyerekek, akik igénylik már egész korán a gyerektársaságot és vannak olyan önállóak is, hogy meg sem kottyan nekik a közösség. Ilyen lehet a Te Danid is.
Egy biztos. Ha Te úgy érezted, hogy meglépheted a beiratást, akkor biztos, hogy azért érezted, mert Nektek így volt a legjobb.
Miattad is, meg Dani miatt is.
A lényeg, hogy mindenki maga dönthessen. Ezért nem értek egyet az idő csökkentésével, mert akkor már nem az egyéni igények, hanem a csúnya anyagiak döntenek. És kínlódhat anyuka és gyermeke is. mert ha nincsenek megérve rá (így többesszámban) akkor biztos hogy valaki maradandó sebeket kap :(
Ma hallgattam pl. egy párbeszédet a buszon. Nyugdíjas nagymami, és egy hasonló korú ismerős. A nagyi ölében az unoka. Beszélgettek, milyen édesek is ezek a csöppségek, és milyen jó most megint babázni. Mert annak idején a szülési szabadság bizony csak 5 hónap volt...Hejj de sajnálják az akkor elvesztett éveket! Most igyekszenek pótolni. Az unokákon...Ami (ugy, Csigus? ) nem mindig olyan jó a szülőknek sem ;)
A riport szerintem egyébként egyoldalú volt. Azt próbálta a fejünkbe sulykolni, hogy a 3 év otthonlét egy tévedés. Ettől függetlenül annak örülök, hogy végre elhangzott a boldog babázás árnyoldaláról is ez-az. Pl, hogy nem mindenki éli meg feneketlen boldogságnak ezeket az éveket. Hogy bizony az "otthon elbabázgatás" nem is mindig, mindenkinek, olyan könnyű. A bezártság, a monotónia stb... Na, meg, amit magaménak is éreztem egy kicsit, azt hiszem a szociológus szájából hangzott el (de nem biztos), hogy már ott tartunk, hogy van akinek bűntudata van, ha a gyerekkel tölthető időből magára is áldoz. Engem néha mardos a lelkiismeret, hogy nem vagyok egyfolytában 100%-osan, a gyerekeimé. Néha csak fejben menekülök el, néha fizikailag is. Mert muszáj, sok, akárhogy is imádom őket.
Csigus, szívemből szóltál. Főleg ami a magamra szánt időre vonatkozik.
Jó sok idő, meg sok-sok bőgés kellett hozzá, hogy belássam, KELL időt szakítanom magamra is.
Ami viszont igaz: meg kell hagyni a választás lehetőségét. Ha anya-gyerek-apa úgy gondolja - és megteheti - maradjanak otthon 3 évig. DE!!! Ha én vissz akarok (vagy kell) menni dolgozni, akkor legyen megoldott a bölcsödei/óvodai elhelyezés.
És nekünk itt vidéken, még viszonylag szerencsénk van ezen a téren is.
Megjegyzés küldése