Új szenvedély

Vagyis remélem az lesz.

"Angolos" Bogi ismerősünktől loptuk az ötletet, ő imád biciklin utazni.

Úgyhogy ma megvettük az ülést, Zé cangájára felszereltük (persze titok, de én szereltem össze, hát nem volt egyszerű :)) Ma lesz az első tesztvezetés. Kicsit izgulok, vajon mekkorát lehet esni így...

Mindenesetre próbálom nyugtatni magam, hogy ha Bogi anyukája ellavírozott a lányával (kb. 50 kiló lehet, 165 centivel...Ha több valamilyen irányban, akkor bocsíí :))Szóval ha neki ment, akkor talán nekem is fog.

Nyugodj békében Jacko...

Vonzás törvénye - így lehet fogyni

Elhatároztam, ledobok egy csekélyke tízest magamról.

Mert kell. Nem vagyok anorexiás, bulémiás, csak érzem, hogy zavar a kis pocak és a kapaszkodók a melltartóm pántja felett.

Kicsit lefogyok, átformálom magam itt-ott, napi egy órát futni fogok (na jó, kezdetbe csak felet)

És hogy könnyebben menjen, alkalmazom a Vonzás törvényének szabályait.

El kell képzelni magam az ideális formámban, fitten, egészségesen, majd elhinni, az is vagyok (ez a nehezebb része) és el kell felejteni a mérleget. Zé szerint amúgy is, a "legjobb mérleg a tükör".

Tökre igaza van! Mert mit ér a BMI, meg a kilók száma, ha az ideálisnak mondott súlyom nekem túl sok?

Voltam már 56 kilós is, na az azért túlzás volt, de hát így reagált a testem az egészséges életmódra... Hiába tartották sokan kevésnek, a közérzetemnek nagyon tetszett. Meg a vérképem tökéletessége is azt mondta, hogy ez az ami nekem az ideális. A diéta és a mozgás amúgy is fontos az egészségemnek, lévén állandó gyógyszeres kezelésre szoruló pajzsmirigy-alulműködésem van. Szóval most nem célom az 56 kiló, de hatvanig mindenképp lemegyek :) Szóval mérleg. Valahogy nem tudtam megállni, hogy ne álljak rá minden reggel.

Máig.

Ugyanis Pejkó hirtelen felindultságában földhöz vágta a szerkezetet... Gallyra ment.

Mondja nekem még valaki, hogy nincsenek véletlenek :) Úgyhogy hajrá. Legjobb mérleg a tükör! :)))

Az anya és az apa közti kötelék

És ha már ennyire "belemásztunk" pár gyönyörű gondoltat szintén Müller Péter könyvéből.

Érdemes elgondolkodni rajta és eszerint élni :)

"Ez a legmélyebb kapocs.

Én és Te.

Férfi és nő.

Az élet alapja a páros tánc.

Ahogy ölelkezik jin és jang, ahogy fényt gyújt a pozitív és a negatív áram érintkezése, úgy a férfi és a nő szerelmén alapszik minden. Az édenkertben csak ketten voltunk.

Nem volt család.

Az, hogy manapság a párkapcsolatokkal baj van, csak más szó arra, hogy az egész emberiség bajban van.

S ahol - nagy ritkaság manapság! - megjelenik ez az izzó összetartozás-élmény a férfi és a nő között, az élet felragyog, és hirtelen értelmet kap.

Minden család boldogsága a férj és a feleség szerelmén múlik.

Ez a tartópillér. A páros tánc, ami köré rendeződnek a többi családtagok. Ők ketten a "szóló táncosok". Ők adják a harmóniát az egész családi tánckarnak.

Hozzájuk viszonyulnak, és tőlük tanulnak szeretni a többiek.

Nem igaz, barátaim, hogy "a szerelem idővel átalakul szeretetté"!

Nem igaz!

A szerelemnek örökké kell tartani!

A férfiból apa lesz, a nőből anya, jönnek a gyerekek, az unokák, a szeretet minősége megváltozik,hiszen az anyai szeretet nem is hasonlítható ahhoz a vonzalomhoz, melyet egy nő a férje iránt érez - és mégis, nagy baj, ha az anya elfelejti, hogy a páros tánc az ő legfőbb küldetése és haláláig, sőt még azon túl is tart. Örökké.(...)

A gyerekek sérülnek egy olyan családban, ahol férj és feleség nem szeretik egymást. Méghozzá szerelmes szeretettel. Szerelmes szeretet alatt olyan összetartozás értek, amelyet abban a józan eszünk által lehetetlennek tartott, mégis rendíthetetlen meggyőződésben élünk, hogy örökké tart.

A gyerekeknek olyan apa kell, aki szerelmes a mamába. És olyan mama, aki szerelmes az apába. A szónak az Igazi Találkozás értelmében. csakis az ilyen szövetségben érzi magát biztonságban.Ha ez meginog - nem a válásig, csak az elhidegülésig - a gyerek azonnal megérzi. Érzi, hogy hiába szereti őt "külön" a mama és "külön" a papa - ha az ő szeretetük nem két pilléren álló rendíthetetlen híd, akkor a gyerekek nem tudnak átmenni biztonságosan a túlsó partra. Papa és mama szerelme nem elvesz a gyerektől, hanem ad.

Melegséget. Bizonyosságot. Erőt.

Persze, ahogy az egója bontakozik, a gyerek is féltékeny lehet. Megpróbálja magához csábítani - legtöbbször a fiú az anyját. Ez könnyű, mert az anyai szeretet roppant intenzív. Ha ez sikerül, mindhárman belebuknak. A gyerek is, az anya is, és persze az apa is.

Azok a nők, akiknek nem igazán sikerült a párkapcsolatuk, hamar áldozatai lesznek ennek a kísértésnek: inkább anyák akarnak lenni ezentúl,mint feleségek, mert ott boldogok.

Sok család abban megy tönkre, hogy a párjától elhidegült, boldogtalan asszony a gyerekéhez menekül. Így lesz a gyermek a szülői viták áldozata. Hol az anyához, hol az apához bújik.

Védelmet keres, miközben pontosan érzi, hogy feszültség van a szülei között - külön-külön boldogtalanok. Az ilyen családi légkörben nehéz felnőni. "Csak miattam nem válnak el!" - gondolja a gyerek, amit úgy fordít le magában: "Miattam boldogtalanok!" A képet érdekességként csatoltam. Mikor Peti meglátta az asztalon a borítót, arra a szép spirálra mutatott és megkérdezte: "Ilyen volt a hasadban, anya?" Pedig sosem beszéltünk erről ;)

Anyák és apák, ahogy Müller Péter látja

Már kezdem megszokni, hogy Müller Péter mindig válaszol a bennem felmerülő kérdésekre, egy napos késéssel általában.

Most olvasom az Örömkönyvét.

Tehát megfogalmazta a különbséget anyai és apai szeretet közt.

Íme:

"Gyakran próbáltam elképzelni: Milyen lehet anyának lenni? Rengeteg asszonyt faggattam, az anyámat, a nagyanyámat, a feleségemet: Mondjátok, milyen érzés anyának lenni?

Vajon mit élnék át, ha lenne bennem valaki?

Mi lenne, ha mocorogni kezdene a testemben egy idegen ember, aki a méhemből bújik ki, és annyira az enyém, hogy úgy kell levágni rólam, mert hozzá van nőve a vérköreimhez? Hogyan szeretnék, ha nem férfi, hanem anya lennék?

Nyilván nem úgy, mint most. Most csak úgy tudok szeretni, mint egy apa. Mint egy férfi. Ez más. Egészen más.Akkor is, ha manapság a férfi és női szerepek összezavarodtak,és sok anyának kell kifejezetten apa szerepet játszani egy családban. Szóval, átéltem, hogy anya vagyok (ne nevess!)és azt tapasztaltam, hogy feltétel nélküli szeretetre csakis a mama képes.

Bárki is rejtőzött a méhében, bárki is volt az a "valaki" akit világra hozott: szereti. Bármilyen volt, befogadta magába. Nem minősítette. Nem törődött vele, hogy szép-e vagy csúnya, jó vagy rossz, nehéz vagy könnyű természetű - és ha csakis a szívére figyelt, és nem az ostoba társadalmi elvárásra, még azzal sem törődött, hogy fiú-e vagy lány. Csak egészséges legyen. De ha mégsem az, akkor is az övé. Egy életen át. Kibújik belőle,máris szereti. Sőt, még csak mocorog benne akkor is szereti. Előre. Ismeretlenül. Feltétel nélkül. Akkor is ha később vad lesz, agresszív és összeférhetetlen. Akkor is ha buta, lusta, vagy fogyatékos.

Mi, férfiak erre ritkán vagyunk képesek.

Bennünk is ott rejlik az elfogadó lelkület, de ez sohasem olyan határtalan, olyan "jón-rosszon túli" mint egy igazi anyában. Heves szeretetünket a gyerek el tudja rontani. Mert nem elég, hogy olyan amilyen, nekünk még elvárásaink is vannak. Még valamilyennek lennie is kell hozzá. Mi nem ismerjük a feltétel nélküli szeretetet.

Az apai szeretet is lehet végtelenül erős. Hatalmas, forró és büszke. De jellegében más, mint az anyák szeretete, mert amíg egy mama, a fia hitványságával, rosszaságával sőt, gonoszságával szembesül, lehet, hogy kétségbe esik,még dühbe is gurul,sír és üvölt fájdalmában - de közben egy pillanatig sem szűnik meg fiát szeretni: mert az ő gyermeke.

Az apa szeretete ilyenkor rövidzárlatot kaphat(...)

A férfiharag sajnos képes az ilyen rövidzárlatra: elkeseredett dühében még a legszerelmesebb szeretetét is ítéletté tudja változtatni. Egy anyaisten nem tesz ilyesmit. Képtelen rá. Lehet hogy boldogtalan lesz egy életen át, de az, hogy megbánja, hogy világra hozott, lehetetlenség."

Hát azt hiszem én is hasonlót érzek, csak nem tudtam jól megfogalmazni. Mindenesetre hízelgő, hogy mindezt egy apa írta le. Bátor. Ezt szeretem benne :)

Apák napja

Tegnap volt Apák napja.

Bevallom, nekem eszembe sem jutott.

Nem tudom, de az az érzésem, ez is hasonló marketingfogás, mint a Valentin nap.

Oké, apák így, apák úgy, vannak jók és rosszak ugyanúgy, mint az anyák között. De miért kellene ünnepelni őket?

Ezek után majd eljön az idő, hogy lesz "fiútestvér" és "lánytestvér" nap, aztán "unokatesó" nap. Aztán pedig "nagybácsi" nap.

Én nem az apák teljesítményét és rangját szeretném lefokozni, dehogy is. De azért lássuk be, akármilyen tevékeny egy édesapa, azért a közelébe sem ér annak, amit mi, anyák teszünk a gyermekeinkért. De szerintem ezt az apák is elismerik.

Ott van először is a terhesség. Az a kilenc hónap ugyan tényleg áldott, de sokszor kínkeserves is, főleg ha görcsök és vérzések tarkítják, és szegény anyukának arról szól a kilenc hónap, hogy végigfekszi, a gyermekéért aggódva.

Ott vannak aztán az utolsó hetek, mikor az orvos gyakrabban jár anyuciba, mint a saját férje, ugyebár...Szegény anyuka ha fehér köpenyt lát, már nyitja is szét a lábait :)

Aztán jön a szülés. Azt hiszem ezt az eseményt nem kell részleteznem, minden anya tudja miről beszélek, sőt, az apák is elismerően néznek feleségükre, ha ott voltak a fájdalom óráiban mellettük.

Majd jön a szülés utáni pár hét, ami gyermekÁGYAS időszaknak egyáltalán nem nevezhető ( karjában a gyerekkel mászkál fel-alá a lakásban, miközben pelenkát mos a picinek,inget vasal a férjének, aztán ebédet is főz az, akinek már nem az első gyereke az akit épp hazahozott)amellett, hogy másfél óránként szoptatja a kisbabát, még a saját testének regenerálódásával is meg kell küzdenie.

Lecsengenek az első hetek megpróbáltatásai, jönnek a fogacskák, esik-kel a pici mikor járni tanul. Ki az aki minden percben árgus szemekkel figyeli, hogy semmi baj ne legyen? Na ki?

Persze elismerem, hogy vannak az aktívnál is aktívabb apukák, akik éjjelente bevállalják a műszakot (mondjuk ha a baba anyatejes, ez nem valami egyszerű :))

Én magam részéről csak a gyermekeit egyedül nevelő apákat köszönteném fel. Az tényleg emberfeletti teljesítmény, ha egy apa, társ nélkül gondoskodik a csemetéiről.

De ideális esetben össze sem hasonlítható a két szerep. Szerintem. Azért édes a kép, nem? :)

Óvodákról mégegyszer

"Óvoda, óvoda, ki a csuda jár oda?"

A piszén-pisze kölyökmackótól „kölcsönzött” címbeli kérdésre válaszolunk e cikkben, mikor az óvodai beiratkozásokról írunk. Mikor, hova, miért oda írassuk be tipegő korból kinőtt csemeténket?

Mikortól mehet oviba, mikortól kötelező?

Óvodába minden gyerek beíratható, aki elmúlt három éves adott évben. Az évi rendes beiratkozási idő általában minden év április vége, május eleje. Azokat a gyerekeket, akik a következő beiratkozásig fogják betölteni a harmadik évüket, szintén jelezni lehet az óvodában, hogy az év során is felvehessék őket. (Ennek módja óvodánként eltérő, hisz vannak óvodák, melyek túlzsúfoltak, és vannak, amelyeket gyerek híján megszűnés, vagy idősotthonná való átalakítás réme fenyeget.)

Azokat a gyerekeket, aki az év folyamán bármikor betöltik az ötödik életévüket, kötelező beiratni és járatni is az iskolára felkészítő utolsó évre. Ötéves gyereknek ugyanis kötelező legalább napi négy órában óvodában lennie. Az a szülő, aki ez ellen vét, akár ötvenezer forint bírsággal sújtható.

Mikor óvodaérett?

A naptári feltételek mellett persze ésszerű figyelembe venni az óvodaérettségi szempontot is. Az óvodaérettség jó esetben három, négy éves korban alakul ki, vagyis a gyerekek néhány órát szüleik nélkül is el tudnak tölteni.

Ennek feltételei vannak: a szobatisztaság alapkövetelménye mellett a beszéd-képesség, és a beszédértés, az önálló étkezésre való képesség és az a szilárd belső képzet a szüleiről, ami ahhoz kell, hogy fantáziája segítségével a távol lévő szeretett személyt bármikor elő tudja hívni saját megnyugtatására.

Hogyan segítsük az óvodaérettséghez a kisgyermeket?

Az óvodaérettség eléréshez az első években a gyereknek nyújtott érzelmi biztonság, és szoros kötelék, odafigyelés a gyerekre, az „egy húron pendülés” a legjobb „fejlesztés”. Nincsenek gyakorlatok vagy módszerek, mindenkinél egyénileg változó, mi a jó. Az azonban evidencia, hogy amíg a szülő szorong, vagy sajnálja gyermekét az óvodába- menéskor, akkor a kisgyerek ezt az érzést fogja visszatükrözni.

Hol keressünk óvodát?

Ha úgy látjuk, a mi kisfiunk-kislányunk óvodaérett, keressünk neki egy óvodát! Ha nincs tippünk, hol és milyen óvodák vannak, kérdezzük meg bátran a védőnőt, ők általában tájékozottak e téren is. Ezen kívül a játszótéren, kismama-klubban, vagy az önkormányzat Közoktatási osztályán is lehet kérdezősködni a helyi óvodákról. Az interneten a www.ovoda.lap.hu oldalon az egész országban fellelhető óvodák címeit ill. az óvodákkal kapcsolatos anyagokat szedték össze lelkes kezek.

Hogyan válasszunk óvodát?

A legfontosabb szempont, hogy az óvoda ne legyen túl távol otthonunktól illetve munkahelyünktől. Vegyük figyelembe, van-e kertje, jó levegős, nagymozgásos játékra alkalmas tér és kinti játékok, hisz a levegőzés óvodás korban elengedhetetlen.

Ha bejutunk a kinézett oviba, nézzük meg, hányan járnak egy csoportba, ott főznek vagy hozatják-e az ebédet, tízórait. Kérjük el a pedagógiai programot, olvassunk bele, kérdezzük meg, hogyan ünnepelnek, mik a szokások, ezek sokat elárulnak a mindennapok rendjéről.

E sorok írója látott olyan óvodát, ahol a faliújságra kifüggesztett napirendben 9-szer(!) fordult elő a „rendrakás, elpakolás”- mint tevékenység, ami egy óvodás kisgyermeknél nem igazán életszerű, a játéktevékenységét és az örömteli tevékenykedést nem szolgálja. Annál inkább a szabad játék, az kertben, udvaron töltött kötetlen tevékenység.

Milyenek a csoportszobák, milyen az öltőző, a mellékhelyiségek mennyire gyerekközpontúak, mennyi és milyen minőségű játékok vannak? Be lehet-e hozni saját játékot, pl. a gyereknek oly fontos plüss-macit, kendőt? Miként zajlik a beszoktatás, van-e úgy „anyás beszoktatásra” lehetőség?

Figyeljünk oda, milyen módon tartják a kapcsolatot a szülőkkel, van-e kb. kéthavonta legalább szülői megbeszélés, ill. megtartják-e minden új jelentkezőnél a családlátogatást?

És persze – ezzel kellett volna kezdenem - mindenekelőtt az óvónők személyisége a meghatározó: olyan emberre bízzuk csak jó szívvel gyerekünk nevelését, akit elfogadunk, szimpatikusnak tartunk, nevelési módszereivel, beszédstílusával, felkészültségével elégedettek vagyunk. Ha nem találtunk ilyen óvónőt vagy óvodát a legközelebbi állami intézményben, akkor következhetnek a sok helyen gombamód szaporodó magán-óvodák.

Újabb két lakó

Marci szobájának újabb két lakója van a mai naptól.

Kiharcolt magának két hörcsögöt.

Azzal a feltétellel mentem bele a dologba, hogy tisztítania is neki kell őket. Ugyanis a tengeri malacokat én szoktam, mivel elég nagy a ketrecük és hát...nem sok köszönet lenne abban, ha ő pucolná őket ;)

A neveken sokat gondolkodtunk. Két lánykát kaptunk és valami teljesen egyedi nevet akartunk nekik, nem a sablonos cuki,pici, muki,hörcsi és hasonló neveket.

Sok név szóba jött, de sehogy nem jutottunk dűlőre...Végül Peti adott nevet nekik. Így lett az egyik Sakin Pank (becézve Saki) a másik pedig Tapin Kin (röviden Tapi). A neveket Peti többször is megismételte, tehát határozottnak tűnt benne :) Saki és Tapi tehát a mai naptól családtagok lettek. Megkapták a két tengerimalac kinőtt terráriumát, forgácsot is kaptak meg két vécépapír gurigát, nagyon elégedettnek tűnnek :)

Egy másik blog

Most találtam ezt a blogot, kisgyermekes barátnéim, szerintem nagyon tanulságos! :) Egy négygyermekes anyuka naplója.

http://fioka.freeblog.hu/

Csigus, ajánlom figyelmedbe a csajszi szülés miatt kórházban töltött napjait, hogyan viszonyult hozzá az otthon "hagyott" másfél éves kisfia! ;)

Ő....Azért "rólam" se szokjatok le! :D

Spenót reszelt sajttal

Akkor már Marciról is egy kép.

Olyan undorító volt a főzelék tényleg, hogy azt már fotózni kellett :)

Marci hínár főzeléknek nevezte el.

Egyébként ízlett neki! :)))

Anna, Peti és Gergő

Peti:

"Anya, nézd, átmegyek az Anna Peti és Gergő hídon!"

No komment.

Vagy mégis. A gyermeki fantázia határtalan! :)

Kuci, megint.

Ma szegénykénk jobblétre szenderült. Marcinak még nem mondtam, majd ha hazaér.

Mindenesetre mi mindent megtettünk érte, igazán jó kis helye volt.

Érdekes, milyen törékeny az élet. Egyik nap még fickándozunk, élünk mint hal a vízben, aztán másnap már a víz tetején lebegünk, élettelenül.

Érdekes, hogy még nem láttam, mi történt, de már a víznek is más volt a színe.

Eltűnt belőle az élet.

Bele gondoltam, milyen jó, hogy nem tudjuk mikor üt az utolsó óránk. Megkeserítené a hátralevő életünket. Talán ez a kis ebihal sem úszkált volna ilyen vidáman, ha tudja, hogy az utolsó napját éli.

Vagy lehet hogy tudta és azért...? Örök rejtély marad.

Más. Csak hogy jobb kedvünk legyen.

Marcikám tegnap öt tartály lőszert vett a játékpisztolyába, mondván "kell a muníció" (hö, ezt a szót honnan vehette?)

Az övére csatolta mindet, majd elénk állt. Kérdeztem, nem volt-e hülyeség ennyit vennie. Erre ő: "Háborúba megyek, apa ígérte, hogy vesz egy sorozatlövőt" majd egy kicsit megsértődött, mikor Zé szóvá tette, hogy ennyi lőszerrel az oldalán elég nehéz lesz vetődnie ha jön a golyózápor. Mindenesetre nagyon készül, még ki is válogatta a selejtes golyókat.

Ami engem illet, először fejcsóválva vettem tudomásul, pisztollyal játszik. Aztán rájöttem, hasonló dolgokat játszott Zé is régen ( nemrég találtuk meg a fekete szigetelőszalaggal leragasztott fejű szamuráj harcosait, kiknek anyu piros körömlakkjával volt véresre festve a kardjuk :)), na meg a fiúk is az oviból, állandóan a játék piszolyukkal fetrengtek az udvaron. Mégsem lettek sorozatgyilkosok, sőt, még agresszívebbek sem. Ez főleg Zéről mondható el igazán :)

Na meg ott vannak a Pál utcai Fiúk is.

Ellenben azok a gyerekek akik közös csata helyett magányosan a tévét bámulják, sokkal nagyobb veszélyben vannak. Úgyhogy részemről, csatára fel! :)

Iwiw

Ma töröltem magam az iwiwről.

Több oka is volt a döntésnek. Egyrészről elegem lett belőle, hogy sok ember csak bejelöl, aztán még arra sem képes, hogy névnapomon-születésnapomon dobjon egy levelet.

Ha meg személyesen összefutunk, még rám sem köszön.

Ha meg én érdeklődöm, akkor három szóval leráz. Szóval elegem van a sok álismerősből.

Most Marci igényelt nekem új meghívót, úgyhogy újra fogok regisztrálni, ámde nem jelölök be senkit, kíváncsi leszek kinek tűnik fel, hogy egy ismerős hiányzik :)

Aki meg ezt a blogot olvassa, az úgyis kíváncsi rám, tehát értesült a döntésemről, be is jelölhet majd bátran :)

Kuci

Bemutatom Marci új haverját. Ő Kuci, a kis ebihal.

Negyven másik barátjával került hozzánk, aztán ő maradt csak életben. Tisztára, mint egy kis hímivarsejt :) De kezd békásodni!

Drukkoljatok, hogy megélje a béka kort, már egész megszerettem (annak ellenére, hogy valószínűleg egy ronda kis varangy lesz belőle):)

Kapcsolat

Ez tetszik :)

Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett.

Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen.

Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon.

Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen.

Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.