Jól ajándékozni

Nemrég volt a születésnapom. Anyósom feljött, majd rövid bevezető után a kezembe nyomott egy borítékot, benne tízezer forinttal, majd közölte, hogy vegyek magamnak valamit, mert sosem tetszik amit ő vesz nekem.

Kicsit meg is volt sértődve, úgy éreztem. Pedig nem értem mi a baja.

Volt már több próbálkozásuk is, az igaz.

Például mikor Peti született. Kaptam egy vastag arany karkötőt, apósom ünnepélyesen átadta a kórház folyosóján és megköszönte, hogy egy ilyen szép unokát szültem neki.

Szép gesztus, de a karkötő az ékszertartóban landolt. Aki szült már gyereket, az tudja, hogy az első napokban-hetekben kisebb gondja is nagyobb egy kismamának annál, hogy arany karkötőt csatolgasson fel-le a kezére.

Harmincadik szülinapomra arany fülbevalót kaptam. Igazi giccses-lógósat. Na nem részletezem, megköszöntem, mert úgy illik, de az is az ékszertartó mélyén landolt... Kicsit kezdett kellemetlen lenni a helyzet... De kaptam már csicsás teáskészletet, huszonnyolcadik teflonedényt, hőre olvadó műanyag sütőlapátot...

Aztán eljött a szülinapom megint, és akkor állt elém anyósom, hogy ők aztán nem tudják kitalálni, mit vegyenek nekem (olyan válogatós vagyok). Pedig soha nem mondtam hogy szeretem az arany ékszereket, sosem hordtam csicsás fülbevalókat, sosem áhítoztam teáscsészékre meg evőeszközökre.

Kis gondolkodás után rájöttem mi a baj. Sokan úgy ajándékoznak a másiknak, hogy ŐK minek örülnének, nem úgy, hogy a másik minek örülne. Így már teljesen érthető az aranyékszerecske meg az étkészlet. Ő ennek örülne (jó ötlet, felhasználom karácsonykor).

Sokszor lelkes szülők is elkövetik ezt a hibát. Nem olyat vesznek a gyereknek, amit szeretne, hanem ami szerintük érdekes (sok játékcég ki is használja ezt, mert ha a gyerekre bíznánk a döntést, akkor megelégednénk pár üres PET palackkal, egy összegyűrt újságpapírral és egy fakanállal).

Na meg ami csudajól fejleszti a képességeit (ami persze felesleges, hisz egy gyerek akkor fejlődik leginkább, ha akkor és azzal játszik, ami épp érdekes neki).

Szóval én mondjuk oda vagyok a francia csipkebugyiért, de nem fogok anyósomnak azt venni, mert tudom, hogy ő nem hordaná. Nem vennék neki gyönyörű barna szemhéjfestéket,(holott az állna neki jól nem a kék) nem vennék, mert tudom, hogy Ő a kéket szereti.

Tehát általánosságban elmondható, hogy ne magunknak vásároljunk ajándékot, hanem próbáljuk a másik szemével nézni a dolgokat. "Ő minek örülne? Szereti az aranyat? Sosem láttam rajta? Akkor biztos nem is szereti"

Így elkerülhetők a sértődések. Végső esetben, ha nem tudjuk igazán, minek örülne a másik, nyugodtan hozzá lehet nyúlni a mentőövhöz. Jöhet a virág, a bonbon, a vörösbor, az ajándékutalvány. Mégsem olyan kellemetlen, mintha az ember kezébe nyomnak egy borítékot... Szerintem.

Aztán persze ízlések és pofonok...