Így hívják szaknyelven Peti párnáját, ami tulajdonképp az enyém volt, egészen addig, amíg el nem vette tőlem körülbelül fél éves korában. Onnantól kezdve ez a párna volt a kedvenc. Olyan finom anya illatú, puha, képlékeny, körülöleli az arcát, ha ráfekszik.
Fél éves korától két éves koráig, ha nyűgös volt vagy fáradt, egyből előkerült a párna, igazi szerelemmel bújt hozzá, mondta is, hogy "szejetem a párnát". Kizárólag nekem adta csak kölcsön pár másodpercre, ha játékosan kölcsönkértem tőle (bármennyire is kiváltságos voltam, azért éhes szemekkel, toporogva várta, hogy visszaadjam neki) Senki más nem nyúlhatott hozzá, csak én.
Aztán két éves kora után, mintha lankadt volna a rajongása. Ugyan még mindig ezzel aludt, de napközben már egyszer sem jutott eszébe.
Tegnap az összes ágyra kiterjedő ágyneműáthúzást rendeztem. Mikor Peti ágyához értem, magamban meg is állapítottam, hogy na végre, áthúzhatom a huzatot büntetlenül. Mivel szerencsére van három ugyanolyan kispárnahuzat, gondoltam kicserélem, úgysem veszi észre.
Gondoltam én. Tévesen.
Az esti lefekvéskor, bevezényeltem a szobájába, mondtam hogy azonnal megyek én is, csak iszom egy pohár vizet.
Egyszer csak szívszaggató zokogás...Olyan, amikor az anyában meghűl a vér is. Így sírnak a gyerekek, ha mondjuk hozzáérnek a vasalóhoz, ne adj isten a nagykéssel levágják az ujjukat.
Rohanok be, lélegzet visszafojtva. Peti zokogva, magából kikelve, mint akit vérig sértettek, az ágyán térdelt és sírás közben a párnájára mutatott.
Kérdeztem, hogy mi a baj(persze egyből tudtam, csak kíváncsi voltam mit mond. Hüppögve hajtogatta, hogy "a párnáról!...a párnáról!...szedd leee!
Úgyhogy gyorsan a szennyeshez rohantam, mert Peti még tárgyalni sem volt hajlandó, amíg érdemben nem lépek az ügyben. Nuku vigasztalás vagy jó szó, a huzat kellett,de AZONNAL!
Teljesen elszégyellve magam, megsemmisülten cseréltem ki a két ugyanolyan huzatot. Semmi különbség nem volt első ránézésre (másodikra sem) egyedül annyi, hogy az egyik büdös volt, a másik finom öblítő illatú (Peti pont fordítva vélekedett).
Úgyhogy visszacseréltem, majd odaadtam neki. Sértődötten, bizalmatlanul - mint aki már el sem hiszi, hogy a párnája valaha a régi lesz - óvatosan beleszagolt. Lélegzetvisszafojtva vártam a hatást. "Így már jó?" kérdeztem bizonytalanul. "Igen" közölte, de azért látszott rajta, pár percig még nem bocsájt meg nekem.
Mivel ő nem csak magára a tárgyra bukik, hanem egyenesen a szagára is, esélytelen kimosni,legalábbis büntetlenül.
Szóval marad ahogy volt,büdösen. Illetve finom anya, Peti, ágy és életszagúan.
(A kép a szerelem első napján készült, mikor először vitte be az ágyába és aludt el rajta)
5 megjegyzés:
Jaj, de cuki!!! :o)
Nálunk még mindig a poki az átmeneti tárgy. Este elengedhetetlen, de napközben is hozzá-hozzá bújik Matyi, ha fáradt, ha megüti magát, ha frusztráció éri. Ebből adódóan kész akciófilmbe illő a kimosása...mert gyakorlatilag bármikor szükség lehet RÁ!!! És akkor adj uram, de azonnal "pokizniakajok" Br...:o)
Űűűűű...Hát igen :) Sok helyen írják, mindenképp legyen belőle váltás, ilyen esetekre. Szerinted az segít? Szerintem lótúrót :)
Szerintem nálunk se válna be! Tutira kiszúrná a cserét! Na, ha meg nem, akkor bizi, hogy mindkettőre egyszerre tartana igényt. Akkor, meg mi értelme?!
:D Na igen! De úgy láttam, Matyi sem pokizik már olyan gyakran. Legalábbis mikor ott voltunk. Barninak már van valami hasonló?
Igen, már nála is csökkent a pokizás mennyisége.
Barnusnak még nincs átmeneti tárgya, de remélem hamarosan kiválaszt erre a célra valamit. Mert nagyon hasznos, szerintem (minden mosási nehézség ellenére)
Megjegyzés küldése