2009. január 12., hétfő

Reklám nélkül

Zével utáljuk azt a bizonyos két kereskedelmi csatornát, mégpedig a sok reklám miatt. Hiába a jó filmek, inkább neki sem kezdünk, mert ha valamelyik emberi időben is kezdődik a sok köztes reklám miatt jó ha fél egy körül vége van. Szerintem a normális emberek (pl. mi :)) akik dolgoznak (na meg másnap fél hattól gyereket nevelnek) nem engedhetik meg maguknak, hogy éjjel kettőig tévézgessenek. Hiába jó egy film, a közte lévő reklámok még sosem voltak olyan érdekesek, hogy ébren tudjunk maradni... Pedig sok mindennel próbálkoztam már. Volt hogy lenémítottam a tévét és így néztem, hátha érdekesebb. Volt hogy átkapcsoltam máshová, de akkor meg rendszerint találtam valami érdekesebbet, így túlcsúsztam a nyolc percen és lemaradtam a folytatásról. Sőt, a két konkurens csatorna mintha még a reklámokat is direkt összehangolná! Csak hogy biztos ne kapcsolj át sehová. Pedig én csakazértis át szoktam kapcsolni. De hiába. Ahogy Garfield is mondotta volt : A reklámok túl hosszúak ahhoz hogy végignézzük, ámde túlontúl rövidek ahhoz, hogy felkeressük a homokosládáinkat" Hát igen. Abba a nyolc percbe nem fér bele semmi más. Mondjuk vannak ismerőseim, akiknek 5 percbe is sok minden belefér, de mi egyenlőre Zével még nem kapkodjuk el ennyire :)) Tegnap este szokás szerint letettük aludni a gyerkőcöket, aztán nekiláttunk feltérképezni, mit nem adnak ma sem a tévében... A közel 50 csatornán való végigszaladás után, ki tudja miért, elkezdtünk nézni az egyik vezető kereskedelmi csatornán egy filmet. A Számkivetettet. Igaz már ugyanezen a csatornán vagy tizenötször láttam, de a vége mindig tetszett, ezért megnéztem. Na akkor ért a kellemes meglepetés! Már gyanús volt az is, hogy negyed órája ment a film és még nem volt reklám... Aztán a végén a jól ismert Emese néni főnöke bemondta, hogy " a megszakításmentes műsor támogatója a ....Bank." Mekkora ötlet! Egy szponzor "megvásárolja" az esti film közé eső reklámokat, hogy aztán mi a film végén elámuljunk, "Jé, drágáim hát nektek köszönhetjük, hogy nem kellett 4x8 percet kibekkelnünk?!?! Hát ezért mégiscsak felveszem azt a hitelt amit múltkor ajánlottatok nekem! Én személy szerint régóta puffogtam magamban, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a t**ves csatorna még mindig nem engedheti meg magának, hogy reklámok nélkül adjon végig egy nyomorult filmet! Egyszer Zével neki is álltunk összeszámolni, hogy a hajnali műsortól kezdve, a napközben leadott nyereményjátékokon, tehetségkutatóversenyeken át, hányszor koldulnak sms-t a nézőktől (emelt díjas számon persze). Kedvencünk a hasonlóan elmés kérdések, mint a " Összefutott-e a sarkon Magdus anyus Zsolttal?" meg az "önnek mi a véleménye? Börtönt érdemel-e az anyagyilkos, vagy nem? Küldjenek sms-t, a nyertes egy hétvégét nyerhet a Szent Orbán erdei wellness hotelben" Meg kell hogy mondjam, több millió napi bevételt számoltunk össze. Ezek után nekem már csak csillapíthatatlan nyereségvágynak tűnik, hogy még a szombat esti filmet sem tudják leadni reklám nélkül. Vajon mennyibe kerülhetett annak a banknak, hogy megvette a film közti reklámokat és műsorajánlókat...? Mindenesetre így végignéztük a következő filmet is.:) Persze nem bírtam ki, átkapcsoltam, hogy meglessem, a másik csatorna vajon betesz-e reklámokat....Psssszt......IGEN! Most akkor visszaszámolhatunk, vajon hány napon belül szivárog ki az új ötlet :) De nem baj, most majd örülünk a majmolásnak :)))

Nincsenek megjegyzések: