2009. március 7., szombat

Itt a bringa!

Szóval, itt a bringa végre. Az volt a szerencsém, hogy Petinek halvány lila gőze sincs arról, mi az a Szezám utca, na meg Elmót sem igazán ismeri ( anyját idegesíti Elmó hihetetlenül elcseszett magyar hangja). Tehát szerencsére nem Elmós bringát kellett venni, ami hiánycikk, hanem megtette egy "egyszerű" Ernie-s változat is. Speciel nekem jobban is tetszik. Hát, ami az összeszerelést illeti, megint remekeltem, egyedül raktam össze ezt is :) Viszont a lapos gumikkal én sem tudtam mit kezdeni, úgyhogy ment is a forgalmazónak a telefon, gond egy szál se, hétfőre itt vannak a pótkerekek. Üröm az örömben, hogy mióta megvan a bicó, sajnos lent még nem tudtuk kipróbálni...Peti sem jött még rendbe teljesen, dokinéni szerint jó lenne a köhögését végre megszüntetni, mert könnyen tüdőgyuszi lehet a vége a dolognak. Na meg Marcit is lekapta egy újabb vírus, úgyhogy tegnapelőtt megint a gotonéninél (sic!) töltöttük a délelőttöt. Szerencsére már jobban van, a láza is lement végre. Állítólag az influenza és az antibiotikumok miatt a szervezete romokban hever, ahogy az ismert reklám is mondaná (ezért kapta el ezt a másik nyavalyát) Úgyhogy azon vagyunk, hogy újraépítsük... Remélem ő is akarja, ugyanis az a gyanúm, hogy nagyon is jól érzi magát itthon, sulimentes környezetben. Na majd valahogy elveszem a kedvét :) Bringára visszatérve: Valóban 3 éves kortól ajánlott, már ami a méretket illeti. Peti 104 centijéhez a legalacsonyabb állás pont jó, tehát kisebb gyerkőnek nem érne le a lába. Íme a képek:
Összehasonlítás: "melyik a jobb vajon?"
"Honnan ismerős ez a figura......?"

2 megjegyzés:

Csigus írta...

Tetszik Petinek? Már 104 cm? Betojok. Hová növesztitek?
Marcinak meg jobbulást! Keserítsd meg az életét, hogy gyorsan gyógyuljon, és szaladjon vissza a suliba! :o)))

Boszi írta...

Köszi, átadom neki, mármint, hogy meg kell keserítsem az életét :)))