2008. december 29., hétfő

Nők és a haj

Ma érdekes felismerésben volt részem mikor hajat festettem. Azt ugye már régóta tudjuk, hogy a nők, ha változás következik be az életükben, megváltoztatják a frizurájukat is. Én viszont érdekes felfedezést tettem. Észrevettem, hogy egy nő akkor vágatja rövidre a haját, ha valamiképp megszűnik NŐ-nek lenni (így, csupa nagybetűvel). Már nekem is volt hasonló nyiratkozásom, rendszerint szerelmi csalódás következtében. Illetve egyszer, mikor a nagyfiam megszületett és (sajnos) nőből anyává "vedlettem". Akkor még azt hittem, hogy ennek így kell lennie. Azt hittem, ha anya vagyok, már nem kell nőnek lennem. Persze később rájöttem, egy anyának ugyanúgy nőnek is kell maradnia. Szóval, egy nő ha rövidre vágatja a haját, ott valami nem stimmel. Vagy megcsalták, vagy elhagyták, vagy megalázták valami módon a benne lévő NŐ-t. Illetve sok olyan nő is van, aki a súlya miatt nem érzi igazán jó nőnek magát és inkább megválik ettől a harmadlagos, vagy ki tudja hanyadlagos női nemi jellegétől is. Csak nehogy véletlenül felhívja magára egy hím figyelmét. Vannak például azok a nők, akik a családjukban vesztették el női szerepüket, valamiért nekik kell lenni a férfinak is, mondjuk ők keresik a több pénzt (vagy ők keresik csak a pénzt), nekik kell meghozni a fontos döntéseket. Vagy a munkahelyen megszerzett vezetői pozíció miatt kényszerülnek "férfinak" lenni, illetve a hátrányos megkülönböztetést igyekszenek így elkerülni (óhh, persze a férfiak ennél okosabbak, ők nem a frizurát nézik meg először egy nőn :)) De nem kell messzire menni példákat keresni, ott vannak az idősebb nők. Ők sem praktikumból, sokkal inkább nőből-nagymamává válásból, illetve nőből-háziasszonnyá válásból választják a rövid frizurát. Csak ne kelljen annyit vesződni a "lobonccal",csak megmosom és megyek is. A közértbe, piacra, unokákra vigyázni. Vagy esetleg a férjuruk viselkedése miatt már nem érzik nőnek magukat. Mert nehéz elhinni, hogy a fotelben terpeszkedő, büdös, borostás, fingó szarjankó még látja a nőt bennük. Persze, lehet hogy nincs igazam, de én ezt vettem észre. Nézzük például a sztárokat. Ők is akkor váltanak fiúsra, mikor csalódtak a szerelmükben. Persze ettől még lehetnek boldogtalan hosszú hajú nők is, ezt nem vitatom. De ők talán a boldogtalanságukban sem adják fel a női mivoltukat. Míg a rövid hajúak a hajukkal együtt kidobják női létük egy darabját is. Most ezt nem azért írom, mert éppen hosszú a hajam. Vagyis de. Azért. Mert én már mindkettőt kipróbáltam, és mikor épp boldog voltam, mindig növeszteni kezdtem a hajkoronám :) Rövid hajú asszonyok-lányok, nézzetek a tükörbe: valóban csak a divatot követitek és minden rendben ott belül, vagy valami mégsem stimmel? A cáfolatokat illetve helyesléseket szívesen fogadom :)

3 megjegyzés:

Csigus írta...

Hé-hé! Nekem nem hosszú a hajam, mondjuk nem is fiúsan rövid. Göndör, fül alá érő, rakoncátlan. És én pontosan fordítva éltem meg. Mikor levágattam a derékig érő, logó, fazontalan lóboncot, teljesen kinyíltam, ezzel az új, szexi frizurával. ;o) Persze, ehhez megfelelő fazon kellett.

Az tény, hogy neked nagyon jól áll ez a hosszabb fazon! Sokkal jobb, mint a régi rövid!

Boszi írta...

Béjbi, Te nem esel bele a rövid kategóriába! Te frizurát változtattál, nem kopasztottál :) És nagyon nőcis a hajad! :)
Én pl. olyan Albert Györgyis frizkóra gondoltam.

keszianita írta...

anyóca, ez így nem egészen kerek. :-o
igen, kb. fél éve levágattam a derékig érő sörényemet, vállig érő szertelen fruskásra. és nem azé, mer bármi bajom volt. dehhhogy! egyszerűen jobban szeretem, könnyebb, szellősebb, és kicsit dilisebb (mint én ;) ) :D

U.I. és ha még nem mondtam volna, jóóóók az írások, mégmégmég - ahogy Danibébi szokta mondani :) pussz